Szulák Andrea énekesnő, előadóművész, igazi televíziós személyiség. Az élet szeretete jellemzi. Különös egyéniségével szempillantás alatt magával ragadja a közönséget. Mindamellett, hogy zseniális tehetség, mágikus nő is. Aki hallotta őt énekelni, nem vonhatja ki magát a hatása alól.
Gyerekkoromban nagyon szegények voltunk. Majdhogynem szükséglakásban
éltünk, rokonoktól és barátoktól levetett bútorok között. Ami már senkinek nem kellett, azt mi megkaptuk. Hatéves koromig nemhogy saját szobám, de még fürdőszobánk sem volt. Akkoriban nagy szegénységben éltek az emberek, így ez nem fájt senkinek, mert majd – mindenki szegény volt. Alkalmazkodtunk a körülményekhez, és boldogok voltunk.
Aztán elköltöztünk egy kifejezetten kulturált középpolgári lakásba. Amolyan tiszta, elegáns úri házban volt, nem körgangosban. Az édesanyám világéletében szerette és vágyott az értékekre, a minőségre, így aztán az innét-onnét kapott régi romos bútorokat fillérekért rendbe hozatta, de akadt köztük olyan is, amelyet saját kezűleg politúrozott. Emlékszem, egyszer a lomok között talált egy festményt, amelyet szabad idejében restaurált. Ezt a képet a mai napig őrzöm.
A kötődésem a régi tárgyakhoz hihetetlenül erős. Az otthonomban itt vannak azok a tárgyak, amelyek a születésemtől fogva elkísértek: az édesanyám által restaurált hatalmas szekrény, az a bizonyos festmény, számtalan kis bútordarab, a nagymamámtól örökölt cukortartó, és még tömérdek tárgy, amelyek az évek során izgalmas gyűjteménnyé gyarapodtak. Ezeknek a tárgyaknak igazándiból nincs forgalmi értékük, viszont nekem egytől egyig nagyon fontosak. Nem tudnék tőlük megválni! Úgy érzem, a régi tárgyak szólnak hozzám, mert azok az emberek fogták a kezükben, akik már nincsenek közöttünk, de egy tárgyon keresztül nekem üzennek. Akár otthon, akár bárhol bele tudok feledkezni egy szép régi tárgyba, vajon ki fogta meg először, kinek készült, milyen viszontagságokon ment keresztül, hogy még mindig itt van, nem égett el, túlélte a történelem viharait – Talán szentimentális vagyok.
Amikor a mamám meghalt, sokáig gondolkodtam rajta, hogy mitévő legyek, költözzek egy modern lakásba és adjak el mindent, vagy integráljam a régi bútorokat az újdonságokhoz. Végül is az utóbbi mellett döntöttem. Ebből eredően a jelenlegi otthonom kétféle stílusvilágból tevődik össze. A ház alsó szintjét régimódi antik bútorokkal rendeztem be, a felső szintet pedig modernnel.
A szülői otthon oly sok mindent idéz fel bennem: ízeket, illatokat, hangokat, fényeket. A délutáni fények a kisszobámat juttatják eszembe, ahová nem sok fény jutott be, mert egy hatalmas ecetfa állt az udvaron, beárnyékolta az ablakot. Délutánonként a napsugarak varázslatosan szűrődtek be a levelei közé, ezektől a fényektől csodás történeteket, meséket, álmokat képzeltem magamnak. Az ecetfa illata a mai napig a júniusi délutánokat juttatja eszembe.
Tizenkilenc éves koromban, amikor elkerültem Hollandiába dolgozni, arra döbbentem rá, hogy a honvágy nekem az illatokat és az ízeket jelenti. Érdekes módon nem kint tört rám ez az érzés, hanem akkor, amikor egyszer két turné között hazajöttem. Nyár volt, végigsétáltam a körúton, és megéreztem a bérházakból kiáramló paprikás krumpli és ecetfa illatát, keveredve a régi házak dohszagával.
Imádom Budapest szagát! Ilyen nincs máshol a világon. Nagyon erős a kötődésem a városhoz, fiatal lány koromban pestinek lenni olyan sokat jelentett. Büszkébb voltam attól, hogy én Budapesten élek, mintha egy másik városban laktam volna. Mára egy kicsit megkopott bennem ez a varázs, talán nem szeretjük és nem becsüljük meg eléggé Budapestet. Lebontjuk, ami régi, és olcsó újakat építünk helyette. Én pedig nem akarok egy olcsó városban élni! Szeretem a múltat idéző régi épületeket, a jelenlegi otthonom is a múlt század elején épült. Amikor megvásároltam, barátságtalan volt, sötét helyiségekkel, vizes falakkal, gombás parkettával, mégis beleszerettem. Volt, aki arra biztatott, hogy dózeroltassam le az egész házat, mert olyan sokat kell rákölteni, hogy olcsóbban megúszom, ha újat építek, de nem tettem, mert a háznak csodálatos – lelke – van. Azt mondtam magamnak: úgysincs semmiféle költséges hobbim, úgyhogy ráköltök annyi pénzt, hogy olyan legyen, amilyennek szeretném látni. És olyan lett! Minden csücske meghálálja a ráfordított időt, pénzt és energiát. A nyár például azzal telt, hogy vándoroltam csücsökről csücsökre, és csodáltam, ahogyan dől be a napfény.
Az ember szerintem megérzi, hogy mikor jön el a változtatás ideje, és akkor bizony lépni kell. Ha oly sok minden nem történik meg az életemben, ami megtörtént, akkor bizonyos, hogy most nem ebben a házban élek. A mostani otthonomban minden arra koncentrálódik, ami én vagyok. Hihetetlenül életigenlő ember vagyok! Szeretek sütni, főzni, kertészkedni, és fantasztikus módon kikapcsol a zene. Az éneklés és az előadóművészethez kapcsolódó bármi a sejtjeimben van. Az éneklés mindig egy friss zuhany nekem. Olyankor tör ki belőlem, amikor valami elégedetlenség, kielégületlenség vesz rajtam erőt, vagy amikor jól vagyok lakva az összes egyéb más feladattal. Fontos, hogy az ember olyan környezetben éljen és olyan dolgokkal foglalkozzon, amitől jól érzi magát, ami boldoggá teszi.
Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!
Hozzászólások