Szerednyey Béla Jászai Mária és Greguss-dijas szinművész, a Madách színház tagja, a vitorlázás, a billárd és a női nem nagy tisztelője. Egyik hobbija a lakberendezés. Igényes és fiatalos lelkületről árulkodó tetőteri otthona alapján mi is megállapíthatjuk, hogy valóban kiváló érzéke van hozza. Most pedig halljuk a történetét magátol a művésztől.
A nyolcvanas évek végét írtuk, amikor egy mérnök barátommal felfedezőútra indultunk, hogy üres tetőteret keressünk a Duna-parton. A kilencedik kerületben nőttem fel, így aztán ragaszkodtam a környékhez, viszont csodás kilátásra vágyódtam. Addig-addig jöttünk-mentünk, mígnem ráakadtunk erre a térre. Szinte felszöktünk a padlásra, hogy végigkopogtassuk a födémet, vajon beépíthető-e.
Ez volt az utolsó, parlagon heverő, Dunára néző beépíthető tetőtér a kerületben. Annak idején úgy szólt a törvény, hogy ha valaki felfedez egy beépítésre alkalmas tetőteret, annak a tanács pályázaton kívül köteles kiutalni. Így esett velünk is. A feleségemmel költöztem be, de ahogy az lenni szokott, mire elkészült a lakás, elváltunk. Mivel túl sok mindenünk nem volt a lakason kívül, a szó szoros értelmében ezt feleztük meg. Középen a nappaliban felhúztunk egy falat. Az én térfelemre esett az eredeti fürdőszoba, a másik térfélre pedig a konyha. "Dobd el a felét, és kezdj a maradék felével"- mondja Gertrudnak Hamlet. Hát én is így jártam.
– Ezután nekilátott újból az építkezésnek?
– Nem. Csupán egy minikonyhát vásároltam, és beállítottam a fal mellé. Aztán elköltöztem, és sokáig a húgom lakott itt. Tulajdonképpen tizennégy éven át ide-oda költöztem, Iaktam minden pontján a városnak, sőt még Budakalászon is, ahol megízleltem a kertes ház örömeit. Tervezem, hogy egyszer majd építkezem, de az még odébb van. A húgom időközben elköltözött, én pedig vettem egy nagy levegőt, és visszaköltöztem a régi otthonomba.
– Segitségére volt egy belsőépítész?
– Régóta mániám a lakberendezés, úgyhogy a magam belsőépítésze voltam. Szeretem kialakítani a tereket, egykor nagyon jó díszleteket is terveztem. Teljes egészében én találtam ki a terszerkezetet és a berendezest. A színek megválasztásában fontos szerepe volt hűséges öreg társamnak, a minisnooker-asztalnak, ami mindig mindenhova elkísért. Nem kevesebb mint tíz költözést veszelt át velem. Az asztal színeiből igyekeztem összeállítani a lakás színvilágát. Így lett a domináns a bordós barna, a zöld és a piros. A födémbe vágott nagy lyukakkal a térhatást igyekeztem fokozni. A hálószobába vezető csigalépcső korlátját – vitorlás ember lévén – hajókorlatokból csináltattam. A padlólapokat akkor vettem, amikor a bevásárló-kozpontokat kezdtek építeni idehaza. Tetszett, hogy matt és fényes csempék váltakoznak. Én is követtem ezt a módszert, főleg miután kiderült, hogy a fényes csempe kevésnek bizonyult az egész tér burkolásához. Így aztán a matt lapokkal éppen elég lett, és főleg izgalmas.
Ez egy erősen posztmodern otthon, ahol a króm uralkodik, így igyekeztem a bútoraimat ehhez illően kiválasztani. Átmeneti állapotnak érzem, hogy itt lakom, mert nagyon vágyódom egy kertes házra. Mivel azonban belefáradtam az építkezésbe, hogy döntöttem, vásárolok majd egy rönkházat, amelyet néhány hónap alatt kulcsrakészen felépítenek a telkemen. Én meg csak hátradőlök, és élvezem minden kényelmét.
Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!
Hozzászólások