A természetes anyagok térhódításával és a biobútorok elterjedésével egyre gyakrabban találkozunk fonottbútor-együttesekkel. A hagyományos, ősi kézművestechnikával készült bútorok és alapanyaguk (gyorsan növő, liánszerű, erős rostszálú, kúszó pálmaféle növény) elterjedését nagymértékben elősegítette Malajzia és Indonézia gazdasági fellendülése.
útor alapanyagául szolgáló növény a forró, páradús őserdőkben terem a legjobban. A fákon kúszó inda száz, százötven méter hosszúra is megnő. A feldolgozás első fázisa közvetlenül az őserdőben kezdődik. A liánokat négyméteres darabokra vágják, és nyílt lángon megpörkölik, ettől könnyen hántható a szőrös kéreg. Az így nyert sárgásvörös, mézszínű, fényes felület a feldolgozás után is megtartja természetes színét.
A bútorok neve is innen – a maláj szóból – származik, ami botot jelent. A belőlük készült berendezési tárgyaknak Európában is stílusteremtő szerepük volt. Elsősorban teraszokon, kerti bútorként használtuk őket. A természetes anyag szépsége, a benne rejlő formaalakítás izgalma egyre több neves bútortervező érdeklődését is felkeltette. A német, de elsősorban is az olasz designerek bekapcsolódása eredményezett jelentős tartalmi és formai gazdagodást. Más anyagokkal kombinálva, de az eredeti alapanyag karakterét, anyagszerűségét megtartva és felhasználva magasabb esztétikai és használati értéket teremtettek. Mindez a fonott bútor felvirágzását és befogadását eredményezte. Belőlük mutatunk be egy válogatást.
Hozzászólások