Manapság sokan vásárolnak vidéken, falvakban lakásokat, ahol a csend, a nyugalom dominál. Az elmúlt korok hagyományait felidéző enteriőrök, bensőséges hangulatú, a folytonosság tudatát biztosító terek. Meghitt alkalmakra (keresztelők, lakodalmak) egyre többen ajándékoznak egyedi, festett bútorokat. A népi építészet, tárgykultúra egyszerűségre törekvése, természetközeli megoldásai népszerű, ötleteket adó módszerek. Az iparművészek tárgyai esetleg bennünket is – alkotásra – ösztönözhetnek.
Tavasszal és a nyárelő időszakában aktuálisak a lakásépítések, a felújítások és átalakítások. Megkopott vagy kissé megunt bútorainkat saját magunk is rendbe hozhatjuk, különböző színű és motívumú festéssel üdévé formálhatjuk. Egy bútor felületének kikészítését nem csak esztétika megfontolások indokolják. A helyesen kezelt felület a piszoktól, a nedvességtől, a sérülésektől és a rovaroktól is megvédi a fát. A korrózió és kártevővédelem, a felületkezelés fontossága mellett festéssel, pácolással, olajozással, viaszolással, lakkozással és fényezéssel ízlésünkkel harmonizáló szín- és mintavilágot alakíthatunk ki tárgyainkon. A felújítás során követhetjük a korstílusok (reneszánsz, barokk, szecesszió, stb.) szabályait, vagy esetleg szabad teret engedhetünk fantáziánknak is.
A saját kezű bútorfelújítás első lépéseként el kell végeznünk a tárgy megtisztítását. Az előcsiszolást és tisztítást célszerű 120-as csempézetű csiszolópapírral végezni. Ha meg akarjuk tartani a bútor eredeti mintázatát, az újraalapozás előtt csiszolással eltávolítjuk a régi fedőréteget, s ezután átfestjük a díszítést, majd a lakkozás, pácolás vagy festés művelete következik.
Új díszítés esetén lemaratjuk a festéket, átcsiszoljuk a felületet, s következhet az újraalapozás. A teljes száradás után megfestjük a motívumokat.
Növények esetén a szárak és a levelek kerülnek fel elsőként a bútorra, majd a – virágozás – során a szárra festjük a virágokat. Az – árnyékoláskor – vékony kontúrvonalakkal kiemeljük, plasztikussá tesszük a formákat, végül sor- és szegélymintákkal teljessé tehetjük a kompozíciót.
Népi motívumokkal díszített, festett bútorok mestere Sütő Levente, aki az erdélyi Vargyas népművészeti értékeit örökíti tovább tárgyain. A fiátfalvi eredetű festőasztalos dinasztia elismert székelyföldi bútorkészítő család. A nemzedékek a XVI. század végétől tizennégy generáción keresztül örökítették tovább az asztalosmesterséget. Sütő Levente négyféle tradicionális színt használ. A templomkék (a kék világos változata), a jobbágykék (sötétkék), a meggypiros, a sötétzöld bútorok vargyasi díszítő motívumokkal társulnak. A körülbelül húszféle tulipán, tízféle szegfűminta, mezsgyevirág változatos díszítés kialakítását segítik elő. Levente a festékek előállításához természetes anyagokat használ. Az ásványfesték gyorsan szárad, ezért a folyamatos munkához ideális anyag. A sötétzöld színt csontenyvvel, a földfestékeket túróenyvvel (három rész sovány túró és egy rész mész) vihetjük fel a felületre. (A szászok régen az alapozáshoz ökörvért használtak.) A szín rögzítése meleg (gyanta és terpentin áztatása és háromszori forralása, majd lehűtése) és hideg keveréssel is történhet. Több méhviasszal tompább, míg több gyantával fényesebb színeket kapunk. A bútorok ápolása megkívánja az évenkénti olajos, terpentines, viaszos oldattal történő átkenést. Az ecset haj és mókusszőr is lehet.
A bútordekoráció a tárgyakat karakteressé alakítja, amely saját kivitelezésben még ügyetlenkedéseink ellenére is személyessé formálja bútorainkat, megmozgatja fantáziánkat. A népi díszítő motívumokkal nemcsak elődeink hagyományait folytathatjuk, hanem fel is vidíthatjuk enteriőreinket. A sütős hajlítások és indák, a darabos minták árnyékolással vagy pontozással történő felaprózása Sütő Levente – névjegyének – is tekinthető. Kontyos székei egy régi népi hagyományt felidézve, egymás felé fordítva a házaspár boldogságát, ellentétes esetben a kommunikáció szüneteltetését jelzik. Természetközeliség, harmónia és humor csempészhető a népművészeti elemekkel otthonunkba.
Hozzászólások