Ha a – 90-es évek elején a nyugat-ausztriai Feldkirchbe látogattunk, talán az egyik legnyomasztóbb képet a kórház együttese mutatta. Sivár, szürke betonépületei barátságtalanul éktelenkedtek az amúgy festői környezetben. Nemrég a kórház fenntartója úgy döntött, hogy a betegek jobb kiszolgálása és gyógyulásuk elősegítése érdekében építészeti műtétet hajt végre az épületeken. Az önállóan álló blokkokat a földszinten összeépítették, a most arra zarándoklóknak úgy tűnik, mintha ez a kórház mindig is egy nagy földszinti létesítmény lett volna, amiből néha kiemelkedik egy-egy klinikai osztály.
A legattraktívabb megoldást a kórház déli oldalán találjuk, ahol egy nagyvonalú, reprezentatív íves üvegházzal kötöttek össze több épületet, ami most talán rekreációs térnek is hívható. Szívesen ücsörögnek itt betegek és az őket látogatók, lehet kávézni, újságot olvasni, és jókat beszélgetni. A kellemes melegről az üvegház, a friss levegőről a dús növényzet, és nem kevésbé az üvegházban található óriási vályogfal gondoskodik.
Az üvegház hátsó falának művészi kialakításánál Martin Rauch elvetette a klinkertéglaburkolatot, helyette a vályogot részesítette előnyben. A 250 tonna vályog óriási kihívást jelentett. Ehhez jött még, hogy a fal 130 méter hosszú és 6 méter magas, helyenként azonban még ennél is magasabb. Összesen négy hónap állt rendelkezésre, hogy a fal elkészüljön.
Technológiailag a vert vályogfalhoz fel kell állítani egy zsaluzatot, amibe beletömködik a vályogot. A művész elképzelése az volt, hogy különböző színű vályogot (földet) rak egymás után a zsaluzatba, ami a végén egy színes felületet eredményez. Igen ám, csakhogy senki sem látja, milyen is lesz a végeredmény, hiszen a zsalut csak akkor lehet eltávolítani, ha a fal már elkészült. Volt tehát izgalom!
Az üvegház hátsó (tartó) betonfala és a vert vályogfal között 5 cm rést hagytak, hogy maga a fal jól szellőzzön, és az egész, mint egy önálló test álljon a térben. A szellőzőnyílások rácsait alul is, felül is meg lehet találni, bár olyan jól beleillenek a falba, hogy talán díszítő mintának is fel lehet fogni. A levegő elöl-hátul könnyen átjárja a falat, ami így intenzíven részt vesz a beltéri levegő hőmérsékletének, páratartalmának és összetételének szabályozásában.
A vályog megfelelő nedvességtartalmat biztosít egész éven át: ha túl nagy a páratartalom, a fal sok nedvességet tud felvenni, amit száraz időszakban visszaad a környezetének. A fal beépítésével az üvegházba jelentős hőtároló került: meleg nyári napokon, amikor amúgy az üvegházban elviselhetetlen lenne a hőség, a 250 tonnás fal lassan felmelegszik, előnyeit aztán a hidegebb őszi napokon érzékelhetjük. Késő októberben, sőt napos novemberi napokon sem kell fűteni. Mindezek mellett a vályog nagyon jól megköti a porrészecskéket és a baktériumokat, ami ugyancsak a friss levegőhöz járul hozzá.
Amikor a zsaluzat lekerült a falról, mindenkit elbűvölt a látvány, mert senki sem gondolta, hogy a pontosan előkészített, becsületesen kivitelezett vert vályogfal ilyen tetszetős lesz. A betegek naponta többször szívesen mennek le sétálni az üvegházba, ami a Nap állásától függően más hangulatú reggel és este, más, amikor derült az ég, és amikor esik. Jól el lehet bámészkodni a – természetes módon – kialakult színes motívumokon, nem lehet megunni, mert igazából soha nem talál az ember két ugyanolyan részletet.
Bátran mondhatjuk, hogy ez a fal jót tesz a finom osztású, de amúgy mesterségesnek tűnő acél- és üvegszerkezetnek, és tovább öregbíti a vályog – talán még nem teljesen megkopott – hírnevét is.
Következő számainkban részletesen is foglalkozunk a vályoggal, mint építőanyaggal, különböző példákon megismerkedve hazai alkalmazásának lehetőségeivel.
Hozzászólások