Az ember a kezdetek óta többé-kevésbé eredményesen védekezett a csapadékvíz ellen, a falba szívódó talajnedvesség elleni védelemmel azonban csak a XX. század eleje óta foglalkozik. Magától értetődő hát, hogy a hazai épületállomány közel negyede is károsodott. A sókivirágzások nap mint nap láthatók nemcsak a félreeső utcákban, magányos műemlékeken, de községeink, városaink főutcáin, középületein is.
Mind többen szeretnék a használatukban lévő épületek komfortosságát növelni, hasznosítani a pinceszinti helyiségeket. Megsokszorozódtak tehát a falnedvesség megszüntetését célzó feladatok, hiszen – ahogy bevezetőnkben utaltunk rá – a régi épületeken nincs vagy rossz minőségű a vízszintes falszigetelés, a csatornázatlan területeken pedig a vízfogyasztás és a csapadék miatt magas a talajvízszint ott is károsít, ahol eddig nem volt átnedvesedés.
Fenti ábránk egy földszintes épület homlokzati falának nedvességfelvételi lehetőségeit mutatja. A külső felületre jutó csapóeső és felfröccsenő víz felvétele a homlokzat és a lábazat víztaszító kiképzésével hárítható el. A felszíni vízrávezetést a járda kifelé lejtése, és a járda-fal csatlakozás vízzáró tömítése szüntetheti meg. A talajszint alatti (ún. talajparti) falba szívódó talajnedvesség ellen függőleges falszigetelő réteg szükséges az alapig levezetve, vagy fal menti szivárgórendszert kell kiépíteni. A belső oldali falfelületek párakondenzációja és páradiffúzió miatti nedvesedése helyes épületfizikai méretezéssel, hőszigeteléssel, és elégséges szellőztetéssel szüntethető meg.
Ezek mind ismert és bevált módszerek, melyek alkalmazása olyan építményeknél is szükséges, ahol az alap és a fal között készült jól működő, vízszintes vízszigetelés. Ennek hiánya vagy tönkremenetele esetén az alaptestből a falba átjutó nedvesség a kapilláris szívóerő hatására magasan felhúzódik a falban, és a benne oldott, majd feldúsult sótartalom higroszkópos nedvességfelvételre képes. Ismertetőnk ezért a kapillárisokban felszívódó falnedvesség és a benne oldott sók káros hatásaira, és azok megszüntetésére korlátozódik.
Falazóanyagok, víz és párolgás
A falazóanyagok pórusos szerkezetűek: számtalan, egymással összefüggő, különböző átmérőjű hajszálcsövet tartalmaznak. Ezek alkotják az építőanyag kapilláris rendszerét. A felületi feszültség hatására a víz és a híg sóoldat az általa jól nedvesíthető falú kapillárisokban felemelkedik, a rosszul nedvesíthető (víztaszító) felületek mentén lesüllyed. Mennél kisebb a kapilláris átmérője (mennél finompórusosabb az anyag), annál magasabbra szívódik fel a víz vagy híg sóoldat.
Téglafal esetén az átnedvesedés akár tíz méter magasságig is kiterjedhet, ha a falat kétoldalt párazáró felület borítja. Az átnedvesedés állapotát egyébként a kapilláris vízfelvétel és a falfelületi párolgás egyensúlya határozza meg: az egyensúly vagy a vízfelvétel csökkentésével (megszüntetésével), vagy/és a párolgási lehetőség megnövelésével bontható meg. Az utólagos falszigetelés elsődleges feladata nyilvánvalóan a vízutánpótlás jelentős mértékű csökkentése, szerencsés esetben teljes megszüntetése.
Szigetelési módszerek
Csak azokat az utólagos szigetelési eljárásokat szabad alkalmazni, amelyek világosan érthető, természettudományos elméleti alapon működnek. (Sajnálatosan e feltételek a hazai szigetelési gyakorlatban nem mindig érvényesülnek.)
Az optimális szigetelési módszer kiválasztásához elengedhetetlen, hogy az épületet szigetelési szakértő előzetesen megvizsgálja, hiszen ennek eredményei szolgáltatják a szigetelési terv alapadatait. Hiányában a szigetelési művelet kockázata egy előzetes orvosi vizsgálat nélküli operációhoz hasonlatos.
Igazoltan hatékony utólagos, vízszintes szigetelési módszerek (márkanév nélkül) a következők:
Mechanikai eljárások: a falazatot a tervezett síkban szakaszosan megbontják vagy átvágják (elfűrészelik), és a hézagba vízzáró szigetelőréteget (fémlemez, műanyag vagy bitumenes lemez, műgyanta habarcs) fektetnek, végül a hézagot erőzáró módon helyreállítják. Legkorszerűbb változata a lemezbeverés, amikor a fal átvágása és a korrózióálló acéllemez vízszintes fugába sajtolása egy ütemben történik.
Vegyi falszigetelések: a tervezett szigetelési síkban előírt méretű, lejtésű és sűrűségű lyuksort fúrnak ki, melybe vagy beöntéssel, vagy nyomás alatti injektálással vegyi hatóanyagokat juttatnak. Ezek a falazóanyag pórusaiban szétszívódnak, és szerencsés esetben, a két szomszédos lyukból szétterjedő hatóanyagzóna átfedi egymást. A vegyi anyagok tömítik, illetve szűkítik, vagy víztaszítóvá teszik a kapilláris rendszert; így csökkentve vagy megszüntetve a vízfelszívódást.
Elektrokinetikus eljárások: a tervezett szigetelési zónában körvezetékkel összekötött fém- vagy vezetőképes műanyag elektródokat helyeznek el, majd az anódokat egyenáramú áramforrás pozitív sarkához, a katódokat negatív sarkához csatlakoztatják. Híg oldattól nedves falban (max. 0,5 tömeg százalék oldott só) a potenciálkülönbség hatására a folyadékáramlás a kapilláris felszívódással ellentétes irányba (lefelé) fordítható, vagyis a vízutánpótlás megszűnik, és a zóna fölötti fal kiszáradhat. Nagyobb sótartalom esetén azonban ugyanez a potenciálkülönbség elektrolízist hoz létre, vagyis az oldott sók anionjai az anódon, kationjai a katódon válnak ki. Ezek eltávolítására lehetőséget biztosítva valósul meg a túl sószennyezett falak sótalanítása, amelynek megtörténte után a berendezés már elektrokinetikus falszárítást végez.
Egyéb eljárások: végül vannak olyan gyakran alkalmazott eljárások, amelyeknél a – világosan érthető, természettudományos elméleti alap – követelménye szenved sérelmet (hogyan jöhet például létre az aktív elektrokinézishez hasonló kiszáradás a földmágneses erőtér koncentrált kisugárzása hatására).
Az utólagos szigeteléseknél az átnedvesedett fal, málló és sószennyezett vakolatát le kell verni, és a szigetelési sík fölötti rész mielőbbi kiszáradása érdekében a lehető legtovább vakolatlanul hagyni. Az új vakolás olyan pórusos, javító vakolóhabarcsból készüljön, mely úgy működik, mintha a falfelület 60 százaléka volna csak vakolva. Ezáltal segíti a maradék nedvesség elpárolgását, sőt pórusrendszere alkalmas a nedvesség által még kihozott sók tárolására is, azok felületi kivirágzása nélkül.
Hozzászólások