Az alkalmazkodás művészete

A gomba módra szaporodó – lakótelepek”, korszerű szóhasználattal lakóparkok épületei telepítésükben és kialakításukban egyre kevésbé alkalmazkodnak a környezetükhöz. Már csak az előírt tájolás és a kötelező zöldfelület-mennyiség köti az építészeket valamennyire a helyi adottságokhoz.

 

 

A – korszerű” épületek elzárkóznak a külső hatásoktól, amit bölcsen tesznek, hiszen helyenként már olyan mértékű a környezet szennyezése (zaj, por, szemét, mérgező anyagok), hogy sokszor jobb lenne, ha nem is kerülnénk vele közvetlen kapcsolatba. A kontaktust nem tudjuk elkerülni, tehát meg kell próbálnunk csökkenteni a terhelést, például épületeink kialakításának és használatának a helyi adottságokhoz való alkalmazkodásával a méregdrága klímaberendezések beépítése és energiafaló működtetése helyett. Ezt megtehetjük építészként, de építtetőként vagy lakáshasználóként is.

 

A környezet védelmében nálunk előbbre járó országokban egy új településrész tervezését megelőzően úgynevezett ökológiai tárgyfelvétel készül. Rögzítik a klimatikus adatokat, a helyi-megújuló energianyerési lehetőségeket, a topográfiai (domborzati) és talajviszonyokat, a növényzetre, az állatvilágra, a víznyerésre, a szennyvízelhelyezésre, a helyi építőanyagokra, a zavaró és káros hatásokra, valamint a hasznosítható hulladékanyagokra vonatkozó információkat.
A környezeti adottságok részletes ismeretében készülnek el a helyi rendezési tervek, amelyektől nem szokás (még pénzért sem) eltérni.

Túlépített
települések

Ideális esetekben az úgynevezett zöldmezős beruházások, azaz természeti vagy mezőgazdasági területek építési területté való átminősítése helyett inkább tájsebészeti beavatkozásokra kerül sor. Elhagyott bányák, ipari és katonai létesítmények által okozott környezeti – sebhelyeket” gyógyítanak zöld szemléletű beépítéssel.
Nálunk erre egyelőre sem mód, sem igény nincs, a rövidlátó haszonszerzés alakítja – rombolja-torzítja – természeti és épített környezetünket.
Túlépítünk, azaz a természet számára még elfogadható – fedettség” helyett szétromboljuk a talajszerkezetet, hogy helyet csináljunk a három-négyállásos pincegarázsnak, megváltoztatjuk a lejtésviszonyokat, kipusztítjuk a telken fellehető valamennyi növényt, ezzel az állatok élőhelyeit is megszüntetjük, és szinte a teljes telket elfoglaló óriási épület mellé egyennövényeket telepítünk, melyeknek semmi köze az őshonos fajtákhoz.
A globális éghajlati öveket helyi klímaváltozatok gazdagítják, például a hőmérséklet, az uralkodó szélirány, a csapadék mennyisége és gyakorisága stb. Ezeken belül is érvényesülnek úgynevezett mikroklimatikus hatások, például jellemző helyi légáramlatok, a felszíni vizek és a növényzet hőmérséklet- és páratartalom-befolyásoló szerepe, a – mesterséges” városi klíma stb.
Az épületek belső légállapotának alakítása is a klímatudatos építés része, a hőmérséklet és páratartalom, a szellőzés és a belső légmozgások sebessége meghatározó része komfortérzetünknek.
A multikulturális társadalmak megjelenése előtt természetes volt, hogy az épületeket a klímazónáknak megfelelően alakították ki. Nem véletlen, hogy például a meredek hajlásszögű tetők a télen nedves, havas tájakon, a kis hajlású és lapos tetők a csapadékszegény éghajlatú földrészeken terjedtek el.
A déli országokban fedett-nyitott terekkel, oszlopcsarnokokkal védekeztek a tűző nap ellen, a spanyol vízmedencés belső udvarok, az indiai széltornyok jó példái a víz és a helyi légáramlatok hűtő hatásának. A forró párás éghajlaton könnyű anyagokból, átszellőztetett, – kéthéjú” falakat és tetőket építettek. A régi paraszti kultúrák még meglévő épületeit is érdemes tanulmányozni, mert a természet megfigyelésében felhalmozódott sok évszázados tapasztalatot felhasználták épületeik telepítésében-tájolásában, szerkezeti kialakításában, anyagaiban és használatában egyaránt.

Kemény telek,
forró nyarak

Nálunk a kemény telek és a forró nyarak is befolyásolják-befolyásolnák épületeink építészeti és műszaki megoldásait. Az utóbbi időben divattá váltak éghajlatunktól idegen építészeti formák, szerkezeti rendszerek. Ilyenek például a lapos és alacsony hajlású tető, a könnyűszerkezetes – készházak”, a – mediterrán stílus”, vagy a nagyméretű üveg térelhatároló felületek, amelyek mögöttes tereit költséges árnyékoló szerkezetekkel, hő- és fényvédő üvegekkel, vagy még drágább mesterséges szellőztetéssel, hűtéssel és légnevesítéssel kell elviselhetővé tenni a nagyvárosokban.
A mi éghajlatunkon – jó kalapra és jó csizmára” van szükségük az épületeknek, vagyis fagyálló lábazati falakra, magas tetőre, széles ereszekre, valamint nehéz és jó hőtároló szerkezetekre.
A klímatudatos építésre jellemző, hogy hasznosítja, esetenként felerősíti a számunkra kedvező mikroklimatikus hatásokat, és igyekszik a belső terek légállapotait természetes eszközökkel komfortossá alakítani. Rengeteg eszköz áll rendelkezésünkre, csak újra fel kell fedeznünk körülöttünk a természeti adottságokat.
Hogyan – Ne azzal kezdjük, hogy elbontjuk a hegyet, vizsgáljuk meg, hogyan lehetne más módszerekkel megoldani az autó tárolását. Alkalmazkodjon az épület a terepadottságokhoz, ne mi változtassuk meg a domborzati viszonyokat. Így talán az őshonos növények is megmaradnak, különösen a lombos fák, amelyek oxigénellátásunkon kívül árnyékolnak, párologtatnak, azaz hűtenek, megkötik a port és megszűrik a zajt. A tervezésnél vegyük figyelembe az uralkodó szélirányon kívül a helyi légáramlatokat, az esetleges vízfelületek fűtő-hűtő hatását, hasznosítsuk a nap energiáját napterek (télikertek) és nagytömegű szerkezetek építésével, tartsuk helyben és használjuk fel az esővizet.

Megtervezett
klímazónák

A ház belsejében ne teremtsünk mesterséges körülményeket (mesterséges szellőzés, hűtés, stb.). Orvosok állítják, hogy nem jók az egyenletesre (minden helyiségben azonos hőmérséklet és páratartalom) klimatizált épületek. A mesterséges szellőzőrendszerek port, baktériumokat, gombaspórákat is szállítanak. Klímazónákra kellene osztani a lakásunkat, hiszen minden emberi tevékenység más és más hőmérsékletet, légmozgást és páratartalmat igényel.
Egészségesebbnek tartják a sugárzó fűtést a radiátorossal szemben, mert jobb a szervezet hőleadása az alacsonyabb léghőmérsékleten és nincs porszállító légáramlás. Természetes szellőztetéssel biztosítsuk az oxigén-utánpótlást. A kisebb ablakosztásokkal jobban szabályozható a szellőző levegő mennyisége és a szellőztetés ideje is.
A levegő túlnedvesedése ellen porózus, a párával gazdálkodni tudó anyagok beépítésével védekezzünk. Kitűnően használható erre a célra például a vályogfal, de a mészvakolat és a meszelés is jobb szolgálatot tesz, mint a párazáró műanyag bázisú falfestékek.
Városi környezetben sokszor csak az igen szennyezett (közlekedés, fűtés, takarítatlanság) külső levegő szűrése-előtisztítása célravezető. Rengeteget használ a vegetáció is. Ne engedjük a parkok és a város szellőzését ellátó szélcsatornák beépítését (épp elég bevásárlóközpontunk van már), alakítsunk ki a lakásban növényekkel telepített télikertet, remek mikroklímát teremt a – zöld homlokzat”, a növényekkel befuttatott házfal. A pormegkötő, hőszigetelő, vízvisszatartó hatású – zöld tetőkön” és a kertekké alakított belső udvarokban is pihenhetnénk.
Végül néhány adat az oxigénfogyasztásra – fa egyenlegben?:
Egy 5 méter koronaátmérőjű lombos fa kb. 150 m2 levélfelülettel rendelkezik.
Ez egy ember egy évi oxigénszükségletét biztosítja.
Egy személyautónak 30-40, egy kis erőműnek 30 000 darab fára van – szüksége” naponta.
Budapesten rohamosan fogynak a városi zöldterületek, és ijesztő sebességgel épül be a város környéki zöld terület, a – város tüdeje” is. Hány fára is van szükségük a főváros lakóinak, hogy egy évig levegőt vegyenek – És a következő években –


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop