Amikor rászánjuk magunkat a tatarozásra, elsőként azt kell eldöntenünk, mit szeretnénk megváltoztatni otthonunkban. Nem mindegy ugyanis, hogy csak tisztasági festést tervezünk be, vagy funkcionális változtatásokat szeretnénk. Érdemes kidolgozni az átalakítás pontos menetrendjét.
Felfordulásra mindenképpen számítani kell, de az egyes munkálatok ésszerű sorrendjével sok időt és bosszúságot spórolhatunk meg. Ha a lakásbelső tereit is szeretnénk átszervezni, a jobb kihasználtság, vagy a család létszámának változása miatt egyáltalán nem mindegy, hogyan tudjuk öszszehangolni a szakemberek munkáját. Ami csak egy – kis” falmozgatásnak tűnik, az ugyanis általában villany- és fűtésszereléssel járó, több napot és gondos előkészítést igénylő munka. Minden egyes – apróság” növeli a felújítás időtartamát, de ha pontosan tudjuk, mit szeretnénk, kevésbé valószínű, hogy felborul az ütemterv. Mivel nem új lakásba költözünk, hanem a meglévőt újítjuk fel, nagy valószínűséggel teljesen nem tudjuk kiüríteni az összes szobát. A tatarozás folyamatának megszervezésekor azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a lakberendezési tárgyak el- és áthelyezése némiképp lelassíthatja a munkák menetét.
Tervezés,
engedélyeztetés
Mielőtt bármibe is belefognánk, első lépésként tájékozódjunk arról, hogy mely változtatások engedélykötelesek. Egy új szoba kialakítása, a főfal megbontása, vagy a vizesblokk áthelyezése egyszerűnek tűnik, ám nem mindig az. A szerkezeti módosításokat például szakemberrel kell megterveztetni, a gázszerelésnél elkerülhetetlen a gázművek bevonása, a fűtés átalakításáról pedig – a kémények biztonságos működése miatt – a kéményseprőket is értesíteni kell. Arról nem is szólva, hogy a saját tulajdonon belül való változtatásnál mindig figyelemmel kell lenni a szomszédokra is, ezért ha társasházban lakunk, az átépítésről értesíteni kell a társasház közös képviselőjét is. A tényleges átalakítás csak a tervezés-engedélyezés lezárultával veheti kezdetét.
Párhuzamos
szervezés
Szerencsére vannak olyan munkák, amelyek egymás mellett is folyhatnak, azzal viszont sajnos számolni kell, hogy egy mesternek többször is fel kell vonulnia. A felújítás leggyorsabban levezérelhető része a lakás – szétverése”. Ilyenkor egyszerre több helyiségben is dolgozhatnak a munkások: a falak lecsupaszításával együtt lehet elvégezni a belső tér átvariálásához szükséges bontást is. Ezután következhet az új helyiség vagy helyiségek kialakítása, ilyenkor párhuzamosan folytatódhat a falak előkészítése ott, ahol azokat nem kell mozgatni. Ha már újratagoltuk a belső teret, kezdődhet a gépészeti elemek helyének kialakítása, ilyenkor egymás mellett dolgozhat akár a vizes mester és a villanyszerelő is. Miután megvan a villanyvezeték és a kapcsolók, konnektorok helye, jöhet a vezeték behúzása, a vakolás, illetve a fal elsimítása. A falfelületek teljes előkészítése után kezdődhet a szobák festése vagy a tapétázás, illetve a mázolás. Eközben folytatódhat a vizes helyiségek építése is, a beépített berendezési tárgyak helyének kialakításával és a vízcsövek elhelyezésével. Ezután a terep itt is a festőké, illetve ismét a kőművesé, és majd csak a festés, csempézés, járólapozás után jöhet újból a vízvezetékszerelő szerelvényezni. Közben a szobák is fokozatosan új ruhába öltözhetnek: a menyezettől lefelé haladva, lassan elnyerik új színüket a falak, majd az ajtók és ablakok is.
A parkettás
színre lép
Eddig nagyjából ugyanaz a csapat váltogatta egymást a lakás különböző helyiségeiben, a kőműves- és festőmunkák befejeztével azonban újabb szakember lép színre: a parkettás, aki javítja vagy lefekteti az új padlót a szobákban. Vele nagyjából egy időben a kőműves is befejezheti a járólapozást. A felújításnak ebben a fázisában számolni kell azzal, hogy egyszerre mindenhol nem lehet az új burkolatot lerakni, ezért a lakás elrendezése, vagy praktikus megfontolás alapján kell meghatározni a menetrendet, figyelembe véve a szilárdulási, száradási időt.
Amikor kialakult az új lakásbelső, jöhet a takarítás és a berendezkedés. Ha új bútorokat nem is tudunk venni, itt az alkalom az átrendezésre. Egy új függönnyel, néhány díszpárnával, színben harmonizáló kiegészítő apróságokkal, vagy jól megválogatott fényforrások ügyes elhelyezésével teljesen újjávarázsolhatjuk otthonunkat.
Az egyes munkafázisok
ajánlott sorrendje:
1. tervezés
2. engedélyek beszerzése
3. bútorok kipakolása
4. bontás
5. fűtés, víz, gáz, világítás
javítása áthelyezése,
kialakítása
6. régi burkolatok eltávolítása
7. fal felszíni hibáinak
kijavítása
8. mennyezet festése
9. festés/tapétázás
10. mázolás
11. csempézés, falburkolás
12. szerelvényezés
13. padlóburkolás
14. takarítás
15. berendezés
Hozzászólások