A fa a legcsodálatosabb természetes anyag, mert főnix adottsággal rendelkezik: jó mesterember keze alatt újjászületik! A természetes fafajtákat feloszthatjuk tűlevelűekre és lombos fákra, megmunkálásuk szerint puha- és keményfák léteznek.
A puhafák szerteágazó fajtái a fenyőfélék. Bútorgyártásban és burkolatkészítésnél nélkülözhetetlen a borovi vagy erdei fenyő, a luc- és a gyantásabb vörösfenyő. Míg az első kettő vörösesfehérbe hajló sárgás, utóbbi vörösesbarnában játszik.
A jegenyefenyő is vörös, bár alig rendelkezik gyantatartalommal. Míg a luc- és jegenyefenyő könnyen, a vörösfenyő nehezen pácolható. A világossárga, erős gyantaillatú cirbolyafenyő alkalmas bútor és faburkolatok készítésére, szépen felületkezelhető, lakkozható.
Örökzöld a sárgásbarnából vörösbe hajló tiszafa is. Keményebb, mint a fenyők, de jól munkálható, szép rajzú fa, faragásra is kiválóan alkalmas.
A fafaragók egyik kedvence a világosfehér hársfa. A fehéres-sárgás juhar vagy a jávor kissé keményebb, lakkozás után szép selymes felületű lesz. Az éger erőteljes vörösesbarna, könnyen megmunkálható, pácolható. Ismert és gyakori hazánkban a nyárfa. A sárgás-zöldes-fehér fa bútorfrontnak alkalmas ugyan, de főleg vakfának használják, mert nagyon puha, akárcsak a vadgesztenye, amely színében világosabb árnyalatú. A fűzfa vaskos, gömbölydedre növő gyökerét gyökérbútorokhoz használják. A felsorolt puhafák egyikét sem javasoljuk lépcső járófelületnek, vagy padlóburkolatnak, mert a megpróbáltatásokat nem bírják.
Erre inkább alkalmasak a keményfák, mint a bükk, a szil vagy a tölgyfa. A bükk jó minőségű, egyenletes növése miatt és rendhagyó – azonos felszívó képessége miatt – homogén hatású, kis erezetű, egyenletes halvány rózsaszín. Gőzölés során színe erőteljesebb vörösessé válik. A sima vagy gőzöletlen bükkfa felszínén úgynevezett tükrösség látható (az egyenletes felszínen szabálytalan kis foltok). A gőzölt bükkfa erősebb, kopásállóbb, és jól hajlítható. Bükkfából készítette annak idején a Thonet cég az első tömegszéria-bútorokat.
A tölgyfa a középkortól a gótikán és reneszánszon át a legelterjedtebb alapanyag volt. Tekintélyt parancsoló bútorok és burkolatok készültek belőle. Színe sárgásbarna, szépen lakkozható, de nehezen pácolható (csersavtartalma miatt egyenetlenül fogja meg a pác).
Szintén nehezen felületkezelhető a kőris. Színe világossárgás. Szabálytalan erezete miatt haboskőrisnek hívják, intarziás asztalokat, bútorokat készítenek belőle.
Nagyon nehezen megmunkálható a gyertyán és az akácfa. A tömör szálú, masszív akác bírja az igénybevételt, és jó felületkezeléssel tartós lehet. Oldalfalburkolatnak nem alkalmas, mert reped és nehéz.
Végül külön fejezetet érdemelnek a keményfák közt a gyümölcsfák, amelyek legelőkelőbbje – a diófa?. Ez közkedvelt bútor alapanyag volt az 1900-as évek elején, nemcsak csodálatos színe, hanem szép rajzolata és könnyű megmunkálhatósága és felületkezelhetősége miatt is. Régen politúrozva gyártották, de olajos bedörzsöléssel is selymes, szép színe lesz.
A körtefát, a vadalmafát és a szelídgesztenyét a faszobrászok és a furnérkészítők alkalmazzák. Félkemény fa a vöröses színű, egyenletes szálú cseresznyefa. Könnyen megmunkálható, esztergályozható, szépen pácolható. Igényes bútoregyüttesek és falburkolatok készítésénél nélkülözhetetlen.
Talán a fenti összegzésből is kitűnik, hogy dekoratív, jól használható faanyagért nem kell másik földrészre mennünk, sőt, határainkon belül igazán egyedi értékű növények élnek.
Építésnél
Az épületek faszerkezeteinek általános puhafa anyaga a lucfenyő. Könnyű, megfelelő teherbírású, könnyen beereszthető, pácolható és viszonylag olcsó. Önmagában kevéssé ellenálló a nedvességnek, a rovaroknak, gombáknak. A károsítók ellen rovar- és gombaölő anyaggal védekezhetünk. Fő alkalmazási területe a tetőszerkezet, nyílászárók, falburkolatok és hajópadló.
Tartósan nedvességnek kitett területeken (kerítés, külső járófelület) nem javasolt a felhasználása, túl gyakran kell a favédelmet felújítani. (Az ún. telifa alapanyagának természetesen megfelelő. Ebben az esetben a fát nedvességnek, károsítóknak ellenálló anyaggal telítik nagy nyomáson.)
Gyantásabb, ezért jobban ellenáll az időjárásnak a borsosabb árú borovi fenyő. Nyitott tetőszékeket, igényesebb ablakokat-ajtókat gyártanak belőle. Kerítéshez, teraszburkolathoz is megfelelő, de közvetlenül a talajjal, vízzel érintkező helyeken kerüljük az alkalmazását.
A magas gyantatartalmú vörösfenyő az igazán ellenálló anyag a kültéri alkalmazásra. Nem véletlenül használják kikötők, mólók építésénél is. Az élettartama jóval felülmúlja a luc-, vagy a borovi fenyőét, már ha az – örökkévalóságnak – akarunk építeni. Ez a tulajdonsága az árában is megmutatkozik?
A keményfával (bükk, akác, tölgy) leggyakrabban járófelületként, parketták és lépcsők anyagaként találkozunk az építőiparban. A tölgyfa erős, ellenálló, kivételes szépségű anyagából készülhetnek a legigényesebb ablakok, ajtók, kapuk, burkolatok.
Hozzászólások