Egyre nagyobb kereslet mutatkozik az antik bútorok iránt. Nem kizárólag esztétikai értékük okán, hiszen sokan befektetés céljából vásárolják a II. világháború előtt készült darabokat. A tulajdonosok tudják, érdemes ezeket restauráltatni, mert nemcsak szebbekké válnak, hanem piaci értékük is jelentősen növekedhet általa. Azzal azonban már nincsenek tisztában, hogy a nem eredeti eljárásokkal felújított bútorok sokszor még a beavatkozás előtti értéküknél is kevesebbet érnek. Lapunk Vizer József bútorrestaurátorral, a mestervizsga-bizottság tagjával beszélgetett.
A rendszerváltást követően, amikor még nem szabályozták kellőképpen az antik műtárgyak külföldre szállítását, nyugat-európai – elsősorban olasz – üzletemberek ügynökei szinte házról-házra bejárták Magyarországot, és nyomott áron fölvásárolták az igazán értékes régi bútorokat, amelyeket azután külföldre szállítottak. Egyes becslések szerint minden második antik bútor ekkor került ki az országból. Ennek következtében a hazánkban maradt antik darabok ára jelentősen megnőtt.
Alkatrészekből – eredeti?
Legendák terjengtek arról, hogy az ecseri piacon tízmilliós értékű bútorok kaphatók töredékáron, olyanok, amelyek értékével még az árusok sincsenek tisztában. Persze ez soha sem volt igaz, mégis sokakat vett rá a kincskeresés e sajátos módszerének alkalmazására.
Mindezzel egyidőben ügyes restaurátorok profilt váltottak, és kópiákat kezdtek készíteni. A legkedveltebb – és leginkább eladható – darabok közé tartozott a Mária Terézia-korabeli tabernákulum, azaz írószekrény, amelynek egy eredeti példánya 6-10 millió forintot ér. Volt, hogy egy eredeti darabot alkatrészekre bontottak, majd három részre osztva azokat, a hiányzó alkatrészeket újragyártva elkészülhetett három, a törvény értelmében eredetiként értékesíthető darab. A rendelet ugyanis engedékeny, mindössze 33 százalékban kell eredetinek lennie az adott bútornak, 66 százalékban készülhet azonos korú fából, amelynek beszerzése szintén nem okoz problémát, hiszen általában 250 éves templomok – felújításkor kiselejtezett – mestergerendáiból készültek e darabok.
Mű szúrágás és roncsolás
Megjelentek emellett teljes egészében újonnan gyártott bútorok, amelyekbe a készítők mű szúrágást véstek, valamint különböző vegyszerekkel roncsolták a fát, hogy az eredetihez megtévesztésig hasonló bútort kapjanak. Nemcsak azzal kell tisztában lenni tehát, hogy melyik bútor értékes, melyik nem, hanem fel kell készülni arra az eshetőségre is, hogy a megvásárolni kívánt bútor nem eredeti.
Vizer József ragaszkodik a régi mesterek hagyatékához, maga nevezetesen csak olyan eljárásokkal dolgozik, mint amivel a háború előtti mesterek. Elzárkózik attól, hogy különböző PVC-élekkel utánozza az eredeti formákat, fával – és nem műanyaggal – dolgozik. Tanárként pedig mindenekelőtt a stílusok pontos ismeretének fontosságát hangsúlyozza diákjainak, hiszen egy bútorrestaurátor feladata elsősorban az, hogy pontos stílustörténeti ismeretekkel rendelkezzék. Ezt a tudást a felületkezelési eljárások megválasztásakor, a hiányzó részek pótlásakor kell hogy alkalmazza. Elengedhetetlen ugyanis, hogy az eredeti eljárások és alapanyagok alkalmazásával történjék minden antik bútor restaurálása. Lehet, hogy a modern lakkok felhasználásával valóban tartósabb felületet kapunk, ám a bútor értéke jelentősen csökken a nem adekvát módon történő anyagválasztás következtében.
Mai – mesterek?
Egy-egy antik darab felújítása két-három hónapot is igénybe vesz. A fiatal asztalosok nagy részének már nincs türelme az aprólékos munkához, és inkább a látványosabb konyhabútor-készítést választják.
A szakmunkásvizsga is manapság mindösszesen egy hokedli és egyszerű szekrény elkészítéséből áll. Az elméleti képzésben említés szintjén helyet kap ugyan a furnérozás, fafaragás, politúrozás és a restaurálás módszertana, ám csak a műhelyvezető tanár lelkiismeretén múlik, hogy ezekből mit mutat be a gyakorlatban. Megtörténhet tehát, hogy valaki annak ellenére kap bútorkészítésre és -javításra szóló jogosítványt, hogy még soha nem politúrozott, ráadásul a kilencvenes évektől a mesterlevél nem követelménye az ipar kiváltásának, a vállalkozás indításának.
Vannak azonban bútorrestaurátor-inasok, akik rájönnek, a szakértelemnek nincs alternatívája, és alávetik magukat a néha 10-12 évig is tartó tanulási folyamatnak, amelynek végén igazi restaurátorok válnak belőlük – mondja a mester, aki reméli, minél több fiatalnak adhatja át tudását, továbbörökítheti a családi tradíciót, édesapja hagyatékát, aki műhelyét 1937-ben alapította Újpesten, az asztalosvárosban.
Hozzászólások