Így könnyű! – mondhatnánk, hiszen egy lakberendezőnek könnyebb a saját otthonában is szép és praktikus gyerekszobát berendezni. Ugyanakkor a lakás elrendezéséből fakadó feladatokkal, például a mozdíthatatlan tartóoszloppal Krisztinának is meg kellett küzdenie. A család apraja-nagyja együtt dekorált, festett, fúrt-faragott Ené szobájában.
Szabó-Vedress Krisztina eredetileg közgazdász, ám elvégzett egy lakberendező iskolát is, és kislánya, Ené megszületése után nem habozott tovább, belefogott régi álmának megvalósításába: lakberendezőként kezdett dolgozni. Rendezett már be természetgyógyászati rendelőt, óvodát, szépségszalont is, az egyik első „munkadarabja” a saját otthonuk volt. A család mostani lakóterülete két egymás melletti lakás összenyitásával keletkezett – ezért tartozik például extra nagy terasz hozzá. Krisztináék elképzelése az volt, hogy a család életének változását, alakulását rugalmasan kövesse a lakberendezés is. A négyéves kislány egy másik szobában lakott kétéves koráig. Miután kinőtte régi szobáját, az gardróbszobává változott, ő pedig átköltözött a mostani helyére. Ez a szoba nagyobb, napsütötte, és a teraszra is van kijárata, mindemellett akadt megoldandó feladat a berendezkedés során.
„Az ágy melletti oszlopot sajnos nem lehet mozdítani – meséli Krisztina –, de a magasba emelt ágyat szinte e köré építettük, ettől pedig funkciót kapott. Felül van a fekvőfelületet, alul pedig kis kuckót alakítottunk ki. Így tulajdonképpen még jól is jött az oszlop: elválasztja térben az ágyat, illetve a kuckó jelleget is erősíti. A falvédő praktikus, mutatós színfolt, harmadrészt pedig a rávarrt zsebekkel játéktartóként is megállja a helyét.
A szoba egyik ablaka – és pontosan az ágy melletti – északi, a teraszra nyílik. Itt falvédővel és vastag függönnyel gondoskodtak a hővédelemről. A másik ablakra fehér fényáteresztő roló került. A tárolást, mint örök problémát, egy méretre készített, végtelen sok kihúzható fiókot tartalmazó szekrénykével oldották meg, amelybe a legótól a babáig szinte minden elfér, és rendrakásra szoktatja Enét.
A gyerekszoba praktikus dísze egy nagy, színes világtérkép is. Bár még nem jár iskolába Ené, már ismerkedik a földrészekkel. És mennyivel könnyebb megtanulni az országok elhelyezkedését, ha meg lehet keresni, hogy hova utazott egy-egy ismerős…
A szoba díszítésekor ugyan markáns, narancsos-lilás-rózsaszínes színvilágot teremtettek Enének, ezek mégsem harsányak vagy hivalkodóak, hiszen fehér a bútorok alapszíne, a fal pedig tört-fehér. Kriszta anyaként és lakberendezőként is a visszafogottabb színárnyalatok híve, emellett a praktikum és az élhető környezet kialakítása mindenkor fő szempontja a tervezés során.
Fontos tudnivalót említ: a mintás tapétát gyerekszobába nem javasolja. Ennek nemcsak esztétikai oka van, hanem az is ellene szól, hogy a két-hároméves korban egyre erősödő fantázia, gyermeki képzelet a legszelídebb mesealakból is képes szörnyet varázsolni éjszaka.
Ené vidám birodalma így készült
A gyerekszobára, sőt, az egész lakásra jellemző, hogy sok a Krisztináék által tervezett vagy készített tárgy, dekoráció.
Az ágykorlát mesefiguráit az édesapja faragta, a zsebes falvédőt pedig a divattervezo nagymama varrta.
Krisztina festette a lépcső díszítését. A fehérre mázolt fán remekül mutat a sok vidám virágmotívum.
A falakon különleges díszítősor fut végig, ami szintén saját készítésű. Egy kellően vastag pemzlivel és határozott mozdulattal „körbeszaladtak” Krisztáék a szobában, és az így kapott színcsíkra csillogó, színes dekorelemeket ragasztottak. Hobbiboltokban színesebbnél színesebb kellékeket választhatunk a dekoráláshoz.
Így lehet a szoba praktikus és vidám
Az állólámpát – ami gyakorlatilag a szobára jellemző összes vidám színtónust felvonultatja – szintén Krisztina készítette: egy egyszerű rizslámpát befestett és apró dekorelemekkel díszített.
A jókora gardróbszekrény is díszévé vált a szobának. Annyi kellett csak, hogy csomagolópapírral feldobják az unalmas ajtófrontokat.
A műanyag, enyhén áttetsző tárolódobozok azért jók, mert nem kell feltétlenül szétrámolni a tartalmukat, ha keresünk valamit, ráadásul a tisztításuk is könnyű.
Mivel a gyerekek legszívesebben a szőnyegre kuporodva játszanak, gondoskodjunk megfelelő, lehetőség szerint irányítható fényforrásról.
A szoba díszítésekor ugyan markáns, narancsos-lilás-rózsaszínes színvilágot teremtettek Enének, ezek mégsem harsányak vagy hivalkodóak, hiszen fehér a bútorok alapszíne, a fal pedig törtfehér. Kriszta anyaként és lakberendezőként is a visszafogottabb színárnyalatok híve, emellett a praktikum és az élhető környezet kialakítása mindenkor fő szempontja a tervezés során.
Fontos tudnivalót említ: a mintás tapétát gyerekszobába nem javasolja. Ennek nemcsak esztétikai oka van, hanem az is ellene szól, hogy a két-hároméves korban egyre erősödő fantázia, gyermeki képzelet a legszelídebb mesealakból is képes szörnyet varázsolni éjszaka.
Mit mond a szakértő?
Dr. Balogh Andrea gyermekpszichológus is osztja lakberendező házigazdánk véleményét, miszerint gyerekszobába ne alkalmazzunk nagymintás tapétát, és ne fessünk nagy mesefigurákat a falra. Ugyancsak kerüljük az erős, élénk színek, mint a bordó, sötétkék, sötétzöld használatát. A nagy minták és a sötét tónusok ugyanis félelmet, szorongást kelthetnek a gyermekekben, főleg éjszaka, ha felébrednek. A falra festett „életnagyságú” mesefigurák, rajzfilmhősök is hasonló félelmeket ébreszthetnek, ha bealkonyul. Ajánlatosabb ezek helyett a natúr, világos színek, és az apró mintás bordűrök alkalmazása, amelyekkel harmonikus gyerekszobát teremthetünk, és a nyugodt alvást, környezetet is biztosítják.
Ahogy Ené is legszívesebben édesanyja közelében rajzol, úgy a legtöbb kisgyermek az anyukája közelében érzi magát biztonságban. Egészen három éves korukig nagyon szoros a kötődés, és traumaként, a feléjük irányuló szeretet hiányaként élik, élhetik meg az édesanyától való elszakadást. A leválás három-ötéves kor körül történik meg. Amennyiben erre a folyamatra a gyermek még nem készült fel, és sürgetik, viselkedésében változás következhet be: vagy próbál nagyon jó lenni, vagy éppen agresszív lesz, esetleg többet betegeskedik. Ezzel próbálja meg felhívni a figyelmet magára, kivívni a törődést és a szeretetet. A leválás jeleként figyelhetjük meg, ha gyermekünk próbál önállósodni, a saját lábára állni, magunk pedig úgy segíthetjük a folyamatot, ha nem neveljük burokban a gyermekünket.
Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!
Hozzászólások