Massachusettben, egy régi családi ház romjain a nulláról építette újjá Jess Cooney tervező és csapata ezt a családi házat, visszahozva annak alapvető parasztház karakterét, mindezt az időtlenség, kortalanság jegyében. A kihívás végül is áldásnak bizonyult.
Amikor Jess Cooney belsőépítész ügyfelei először felfedezték álmaik parasztházát, az 1700-as évekbeli otthon varázsa a gyönyörű, széles deszkapadlóval azonnal lenyűgözte őket. Nem sejtették, hogy e régi világ minden eleme hamarosan elvész egy váratlan elektromos tűz miatt. „A ház erdős területen található, sokáig égett, mire észrevették a tüzet, így szinte minden megsemmisült” – tudjuk meg a szomorú előzményeket. Ezután kérték fel a lakberendezőt arra, hogy a nulláról hozza vissza nekik elvesztett házukat. A három meghatározó elem, amit vissza akartak állítani, a fapadló, a gerendák és a vakolt falak voltak. Az eredeti, régies padlóburkolat már nem igazán létezik, ezért különböző méretű és szélességű padlólapkeveréket vásároltak környékbeli telephelyeken. Sok dolgon javítottak, az új épület például előnyösebb tájolást, a pince új alapzatot kapott, majd miután a falak a helyükre kerültek, Cooney új kihívással nézett szembe: „A legnehezebb feladat az volt, hogy egy időtlennek tűnő új otthont tervezzek a lakóknak. Szerettem volna, hogy senki ne tudja megmondani, melyik évben épült a ház” – mondja. Majd egy évig dolgoztak, hogy a terek visszanyerjék eredeti karakterüket, amihez újrahasznosított fapadlót, helyi kőtelepről származó követ és régi pajták mennyezeti gerendáit építették be. A konyhaszigethez is újrahasznosított anyagokat használtak fel, visszahozva a fát.
A tágas konyha egyedi építésű, amiben egy nagyobb kamra és egy reggelizőrész is helyet kapott. A tervező szerint egy jó konyhában kell egy gyerekbarát zóna is, amelyben legyen lehetőleg egy plusz hűtő, néhány elérhető fiók a harapnivalóknak, amelyeket a gyerekek könnyen használhatnak. „Így önellátóak lesznek, és nem abban a főzőzónában alkalmatlankodnak, ahol épp az ebéd előkészítése, főzése folyik. – mondja. A kislány hálószobájába és a fürdőterekbe semleges és tartós bútorokat terveztek, több játékos dekorelemmel dinamizálva a falakat és az egész enteriőrt, tudva, hogy néhány év elteltével ezek könnyen lecserélhetők. Ugyanezt tették a szülői fürdőszobában többféle árnyalat vegyítésével, grafikus mintázatú függönyökkel és kazettás parkettával is.
| Az elmúlt 21 évben egyedülálló építési és lakberendezési projektjeiért nemzetközi figyelmet kapó Jess Cooney Interiors, olyan lapokban szerepelt már, mint az Architectural Digest, a Martha Stewart Living vagy a New York Times. Jellegzetes stílusa az intelligens, tartós dizájn, amit letisztult vonalak, nyugodt terek, modern érzékenység és rusztikus elemek keveréke jelez. | ![]() |
|
| Jess Cooney www.jesscooney.com |


Hozzászólások