A békéscsabai felújított családi ház belső berendezése a lakberendező feleség, Sajben Andrea ötletei alapján valósult meg. Több stílusból is egy-egy csipet, ez határozza meg a terek hangulatát, egyediséget kölcsönözve otthonuknak.
Házunk a ’90-es évek közepén épült, Békéscsaba kertvárosi részében, édesapám segítségével, aki egész életében az építőiparban dolgozott. Szüleim mindig nagy igényességgel rendezték otthonunkat, innen ered számomra a lakberendezés szeretete, az egyedi, régi bútorok iránti rajongás. A ház tervezésekor fontos szempont volt, hogy földszintes épületben gondolkodjunk, hiszen a telek nagysága ezt bőven megengedte. Így készült el a közel 140 négyzetméteres lakóház, amelynek berendezését az elmúlt évek során folyamatosan alakítgattuk, éppen aktuális igényeinkhez igazítva. Három fiúnk közül a legnagyobb már évek óta Budapesten él, így egyes helyiségek funkciói is más szerepet kaptak. Ebből kiindulva kezdtünk néhány évvel ezelőtt egy nagyobb felújításba, amely átalakítás egyaránt érintette a burkolatokat és a berendezést. Célom az volt, hogy a sötétebb tónusokat világos színekre cseréljük, és egy eklektikus, igazán otthonos belsőt alakítsunk ki.
Elsőként a burkolatot választottuk ki: az olajozott, fehérített tölgy szalagparketta kissé natúr, szürkés tónusa adta meg az alapárnyalatokat, és az elmúlt évek során be is bizonyosodott, hogy nagyon jó döntést hoztunk. Egyedi készítésű a kanapé, sok régi bútort felújítottunk, egy bontásra ítélt házból kerültek hozzánk például a nappali foteljei, antik lerakatból az étkezőszékek és az asztallap, amelyeket magam újítottam fel. Külön öröm, hogy a tévé komódja valaha szüleim hálószobájában állt, terveim szerint az asztalosunk varázsolta újjá. A semlegesebb alapok megengedik, hogy egy-egy fal akár erőteljesebb színt kapjon, így, mivel nagyon szeretem a feketét, a konyhában és a gyerekszobában is bátran éltem a lehetőséggel. Törekedtem a kontrasztra is, megtörve a halványabb tónusokat, így esett a választás a nappali piros Meblo állólámpájára, amelynek színe bekúszott a gyerekek szobájába is. Az étkező fókusza például két nagy fekete ipari lámpa lett, de az indusztriális jelleg visszaköszön a ház több szegletében is. A felújítás évekig tartott, lépésről-lépésre, helyiségről-helyiségre haladva: tavaly került sorra a fürdőszoba, színei tekintetében itt is a szürke-fehér alap volt a fő irány. Minden funkciót sikerült kényelmesen kialakítani, a régi sarokkádat felváltotta egy térben álló, elkészült a dupla mosdó is, majd év elején következett a hálószoba. Folytatva a nappali színeit, a kanapéhoz hasonló árnyalatot kapott a franciaágy, helyet találtunk itt is egy régi, négyfiókos családi darabnak, és a régi, sötét színek helyett így született egy világos, üde hálóhelyiség. Összességében úgy érzem, sikerült házunk minden helyiségébe olyan enteriőröket megálmodni, amelyekben mindannyian otthon érezzük magunkat.
|
Olyan otthonokat szeretnék tervezni megrendelőimnek, ahová rohanó világunkban jó érzéssel lehet hazatérni. A dizájn jól működő egységként funkcionáljon az ingatlan lakóival, egyedi tárgyakkal fűszerezve, amelyek évek múlva is emlékeket hordoznak. |
![]() |
|
|
Sajben Andrea
|


Hozzászólások