-1 szint, +1 feladat – „Legyen más, mint a többi!”

Ez kell nekem! – szoktuk mondani, ha magazinokat lapozgatva rátalálunk a nekünk való stílusra, álmaink otthonára. Vendéglátóink fordítva gondolkodtak, amikor megfogalmazták, mit is szeretnének: olyan terek szülessenek, amilyet máshol még nem láttak!

 

 

Elgondolásaikhoz jó alapnak bizonyult a főváros XI. kerületének természetvédelmi területtel határos, zöldövezeti részére tervezett örökpanorámás társasháza. A domboldalon lévő épület adottságai lehetővé tették, hogy a földszinti lakás lefelé terjeszkedve a -1. szinttel együtt kétszintessé váljon. Mivel így nem csak egy nagyobb élettérre, hanem a régóta vágyott kertkapcsolatra is adódott lehetőség, a házaspár hamar döntésre jutott. A szerkezetkész lakás átalakításához olyan szakembert kerestek, aki az egyedi stílusú berendezés megtervezése mellett a?belsőépítészeti munkálatokat is el tudja látni. Így akadtak rá a hna design stúdióra, amelynek tulajdonosaival, Hujber-Nagy Aletta és Nagy Károly tervezőkkel gyorsan egymásra hangolódtak.
A házigazdák, Erzsi és Róbert instrukciói egy olyan kétszemélyes lakásról szóltak, ahol a sűrűn hazalátogató három felnőtt gyerek is jól érzi magát, ahol a gyakori vendégségek is megoldhatók, és ahol a?rekreációra is jut hely. A kezdeti, csaknem két hónapig tartó tervezés során a térszervezésen volt a hangsúly. A tulajdonosok igényei alapján a földszinti alapterületen csak egy fürdőszobát választottak le, és egy légtérben hagyták a kertkapcsolatos nappalit, a hatalmas étkezőt és az eredeti tervekhez képest megnövelt területű konyhát. A közösségi résztől maradéktalanul szeparált privát rész, hálószobával, járható gardróbbal, vendégszobává alakítható wellness részleggel, mosókonyhás fürdővel és a mélygarázs felől megközelíthető előtérrel így a -1. szintre került. Arra is volt példa, hogy a lakás szerkezeti hibáit kellett orvosolni, például az akkori állapotában használhatatlan lépcső megnövelésével, a födém megbontása által.
Erzsi meleg színekkel, puha anyagokkal kibélelt lakásról álmodott, amelyben a lila főszerepet játszik. A berendezést így a színszakértőként is dolgozó belsőépítész lila-arany-bézs látványtervek alapján tervezte meg, nagy gondossággal felkutatva a lehetőségeket egy-két korábbi bútor, régiségpiacról származó kedves darab átmentésére, teljes egységben az új bútorokkal. A lakásba illő kincsek és dekorációk felkutatása talán sosem ér véget, hiszen ahogy a háziasszony mondja, a?nap legjobb pillanata mindig az, amikor ebbe a gyönyörű otthonba hazatérnek!

 
{gallery}images/stories/verysimple/legyenmas/f{/gallery}

Tervezőasztal

Az átalakítás során azt tartottuk szem előtt, hogy az általunk tervezett berendezésnek, a régi és új finom eklektikájából létrejövő egységnek biztos alapokat teremtsünk. Kiemelt figyelmet fordítottunk az ergonómiára, a berendezés praktikumára, külünösen a konyhában. Ugyanígy, rengeteg tárolóhelyet nyertünk a?lépcső alatti kamrával, a lépcső ívét követő konyhapult szekrényeivel és a?gardróbbal.

Így száműzzük a holt teret

A folyosó a lakás egyik tipikusan elhanyagolt tere, általában kong az ürességtől, mondván, úgyis csak közlekedésre használjuk. Nem kell, hogy így legyen, ha elég széles, tolóajtós szekrényekkel itt is megoldhatjuk a?tárolást. Ha tárolók elhelyezésére nem alkalmas, de akad egy beugró vagy kisebb falszakasz, tegyünk oda konzolasztalt vagy komódot, a falra pedig tükröt, hogy tágítsuk a folyosó amúgy szűk terét. A tértágítás a lakásnak ezen a pontján amúgy sem árt: ehhez világos színekre és sok fényforrásra van szükség. A lámpák egyben a folyosó dekorációs elemei is lehetnek, de falfestéssel, képekkel is egyedivé tehetjük a közlekedőt.

Szeretjük, hogy a lakás vertikális megosztása tökéletesen működik: a földszinti közös tér alatti szinten egy más világ rejtőzik, ami csak a pihenésünket, kényelmünket szolgálja.
Nincs olyan, amin változtatnánk, a lakás meghálálja a mindennapokban a belefektetett munkát, tervezést.

<< Az előtér és a lépcsőház fala fogja közre a?konyhát, amely a lépcső ívét követő konyhapulttal és az így nyert plusz tárolókkal egészült ki. A?magasfényű bútorfrontok mellé falburkolatként a?nappali lila kárpitjával egyező színű üvegmozaikot választottak.

<< Az alsó szinten lévő hálóban a lakásra jellemző színek közül már csak az arany-bézs párost tartották meg, még a régi konzolasztalt is aranyra fújták. A kedvezőtlenebb fényviszonyokon a gipszkarton álmennyezetbe süllyesztett világítással javítottak.

<< A háziak összes holmiját elnyelő járható gardróbot a háló alapterületéből nyerték, padlója, csakúgy mint a háló, puha padlószőnyeget kapott. A gardrób falának háló felőli részét plafonig épített könyvespolcok uralják. A rózsás kép és a folyosói falfestés egyedi tervek szerint készült.

<< A házigazdákhoz igazították az egyedi tervek alapján készült, lila szövettel kárpitozott kanapét, hogy ergonómiailag tökéletes
legyen. A charleston ruhákat megidéző lámpákhoz szirommintás tapétát választottak, a falra modern lapradiátortHangulatvilágítással a?lépcsőház is extravagáns lehet. A lépcsőfokokra LED-es élvilágítás, a gipszkartonnal körbevett orsótéri tartóoszloba kristálydísz alá rejtett LED izzó is kerülhet.

<< A házigazdákhoz igazították az egyedi tervek alapján készült, lila szövettel kárpitozott kanapét, hogy ergonómiailag tökéletes legyen. A charleston ruhákat megidéző lámpákhoz szirommintás tapétát választottak, a falra modern lapradiátort.

{gallery}images/stories/verysimple/legyenmas/a{/gallery}

Így tervezzünk járható gardróbot

A ruhák, kabátok, cipők praktikus tárolása minden családban gondot okoz. Ha a hálószoba mérete lehetővé teszi, vagy még a tervezőasztalon folyik a munka, csípjünk le egy kis területet egy járható gardrób kialakítására. Logikus a két helyiség összekapcsolása, pláne, ha az?öltözködéshez szükséges minden kiegészítőnek itt találunk helyet. Ha csak az egyik oldalát bútorozzuk be, akkor minimálisan 140 centiméter széles területtel kell számolnunk. Ha mindkét oldalát szeretnénk használni (például megosztva a családtagok között a ruhatárat), minimum 200 centiméter szélességben válasszuk le a?teret. A?bútorozásnál a polcos, akasztós részek szabadon maradhatnak, de néhány fiókos elemet is közbeiktathatunk – ez esetben figyeljünk rá, hogy a fiókokat kihúzva is kényelmes legyen a közlekedés, pakolás.

Takarékosan is elegánsan

Egy faltól falig csempézett bézs-fehér fürdőt unalmasnak is gondolhatnánk, pedig néhány okos megoldással egy cseppet sem lesz az. Ha elegáns, csillogó fürdőszobára vágyunk, ezek a semleges alapok ahhoz is jó hátteret biztosítanak, csupán a kiegészítőket kell jól átgondolni. Válasszunk egy mutatós, nagyméretű tükröt, magasfényű bútort, kristálygyöngyös falikarokat, szép formájú üvegeket, tálakat a piperék tárolására!

Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop