Tizenöt éve elbűvölően szép lakóházakat tervez a Káli-medencében, a Balaton-felvidéken Szűcs Endre, akit az építész szakma a népi építészet harcedzett megszállottjaként tart számon. Épületei java részében markánsan alkalmazza a helyi, népművészeti elemeket, és csak kisebb mértékben jelzi a ház ma épített voltát.
– Hogyan lehet a mai kor emberének kényelmes otthont tervezni a több évszázados, letűnt korok lakóházainak alapjain?
– Csakis a régivel karöltve. Én, aki már több mint két évtizede ilyen jellegű házban lakom, elmondhatom: olyan, mint egy jó ruha, amiben kitűnően érzi magát a huszonegyedik század embere. Szinte tökéletes. Középen a konyha, a tűz helye, ahol zajlik az élet, és kétoldalt a tisztaszoba
és a kamra. (Később ennek folytatásaként hozzá kapcsolták a padlásföljárót és az istállót.) Előtte a többfunkciós tornáccal nagyon – ki van találva” az a forma.
Az oszlopos tornác nem csak szép: összeköti a szobákat, véd a naptól, a széltől, az időjárás viszontagságaitól. Aki itt nyaranként kinn alszik, a csillagos égbolt alatt érzi magát. A dunántúli tornácok általában kosárívesek, az oszlopok vastagok, bájosan bumfordik, a finom itáliai loggiák kistestvérei. Persze ma fürdőszobával, központi fűtéssel tervezzük az örök életű háromosztatú házat, a kor igényeinek megfelelő technikai fölszereltséggel. A tetőtér is beépíthető, igény szerint. Én jobban szeretem, ha egy szinten élek, ha nincs a tetőtér beépítve. Persze borotvaélen táncoló tevékenység az, amit én csinálok: a markánsan hagyományőrző ház könnyen élettelen másolattá, vagy túlcsorduló érzelmességgé válhat. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy amit én teszek, az az egyedüli járható út.
– Felújítja az öreg házakat, vagy egészen újakat tervez?
– Ez a ház állapotától függ. Ha megérdemli, felújítom. De ezek a házak nincsenek szigetelve, nem téglából és cementből készültek, hanem terméskőből és agyaghabarcsból. Így aztán évszázad múltán megrepedeznek, megroggyan a födém és a tetőszerkezet. Ha azonban épen maradt valami: egy szép mennyezet, szabadkéményes füstöskonyha, tornác, vagy egy boltozat, akkor mindenképpen azt ajánlom, hogy őrizzük meg és újítsuk föl.
Ha menthetetlen, a régi alapján tervezem az újat. Előfordulhat, hogy a romoknak csak az alapjai rajzolódnak ki a fűben, akkor erre építkezem, és analógiák alapján készítem el a rekonstrukciót.
Az épületeim java részében markánsan alkalmazom a helyi, népművészeti elemeket, és csak kisebb mértékben jelzem
a ház ma épített voltát. Úgy tudom, ezt én kezdtem el a mai magyar építészetben. A jelenséggel, hogy a huszadik századi ház népművészeti elemeket kap, már találkozhattunk, de én ezt fordítva csinálom. Minden házamban vállalom
a múltat, de határozottan jelzem, hogy nem egykoron, hanem ma épült. Gyakran padlófűtést is tervezek. A régi istállókban helyezem el a szaunát, amelyet fával fűtünk, tehát kell a kémény, és meghagyom a régi istállóajtót is.
– Megnéztem néhány Szűcs Endre tervezte házat a Balaton északi partján és a sajátját Szentbékállán a Káli-medencében. Azt hiszem, ez az utóbbi tipikusan képviseli építészi elveit. Mondja, miért éppen ide építkezett?
– Szentbékálla egy csoda. Árpád-kori település. Sok helyen még a középkori utcaszerkezet is érződik. Kicsi házak, a magas dombon a templom. Ha lenézek a dombról, fenyőket látok és tölgyeket, messzebb búzatáblák és szőlőhegyek. A hegyekben kőrengeteg, amelyből évszázadokon át építkeztek. És távol fölsejlik a Balaton. Tökéletes egység, mint a mesében. Mi annak idején egy romot vettünk meg, évek óta lakatlan faluvégi házat, előtte kis kálvária-szoborral. Az utcai oromfal felső része kiállta az idők viharát, de a többit a felismerhetetlenségig elcsúfították a későbbi átalakításokkal. Műemlékké nyilváníttattam, és ennek megfelelő visszafogottsággal, alázattal kellett megépítenem. Az utcai homlokzat alsó részét, valamint az udvari tornácot a helyszínen fellelhető nyomok alapján terveztem meg. Apró csalásokat azért elkövettem: a tornácról nyíló kis kamrát benyitottam a belső szoba terébe, és kellemes beszélgető-dolgozó zug lett belőle. A hátsó tornácívet a hetvencentis fal belső síkján beüvegeztem. Így egy világos, jól lakható, polgári ízléssel berendezett szobát nyertem.
Az elbontott kerítést – itt kőbástyának mondják – terméskőből újra rakattam. Itt a helységek neveiben is tetten érhető a jellemző építőanyag: Kővágóörs, Köveskál.
Helyreállítottuk a szobrot, és mögéje a kerítésben oltárszerűen megfogalmazott, fehérre meszelt építmény került. Millenniumi felajánlásként egy kálváriát építettünk.
A tizennégy stáció szoborfülkéje már elkészült, de művészeti alkotás még csak egyben van.
– A megrendelőkről, akikkel szorosan együttműködve kell dolgoznia, hogyan vélekedik?
– Lényeges kérdés. Sajnos nagyon ritka az olyan építtető, aki elmondja – és nem lerajzolja! – az elképzeléseit: hányan élnek majd a leendő házban, hogyan telnek
a napjaik. Az érdeklődőket meghívom egy kávéra a saját otthonomba, ide Budára, vagy Szentbékállára. Így bemutatom a környezetemet, és ezáltal magamat is.
Fontos, hogy rokon legyen az ízlésvilágunk. Nem tudom, hány házat terveztem, de júliusban a csopaki borházavató ünnepségén – ezt szintén én terveztem – azzal a gondolattal játszottuk a barátaimmal, hogy elindultunk Balatonakarattyáról, és végigmentünk Keszthelyig. Csak egy-két helység akadt, ahol nincs általam tervezett lakóház. És akkor még a Káli-medencét nem is vettük számba!
Szerencsére már elmondhatom, hogy kialakult a megrendelői köröm, megengedhetem magamnak, hogy ne vállaljak el mindent. Jól sikerült házaim tulajdonosai sok esetben a barátaim lettek, rendszeresen eljárok hozzájuk. Évente kocsiba ül a kis csapatom, és végigjárjuk nemrég felépült házainkat. Az elmúlt években – mindez 1996-ban, 1997-ben 1998-ban és 1999-ben történt – jó sorsom összehozott négy remek építtetővel, négy jó ízlésű hölggyel. Ilyen álombéli megrendelőket kívánok minden kollégámnak. Balatonfüreden, Sukorón, Fülén és Tihanyban terveztem nekik házakat. Kicsit olyanná lesz a ház, mint a tulajdonosa. Mind a négy – Az év lakóháza” kitüntető címet nyerte el. Ezzel lényegében a hagyományőrzés alkalmazásának alázatát és továbbgondolásának formáit díjazzák. Ne higgye, hogy szerénytelen vagyok, de amint a bírálóbizottság tagjai beléptek a házaimba, szó szerint elvarázsolódtak. Ez persze a házak asszonyainak is komoly érdeme. Azért is tervezek én ma már főleg lakóházakat, mert roppant izgalmas, jó játék.
– Ha lenne üzenete, kiknek küldené?
– Attól szép egy táj, egy ország, attól boldogok az ott élő emberek, s azért látogatják a kíváncsi idegenek, mert egyénisége, sajátos varázsa van. Mindennek elsősorban az építészetben kell megnyilvánulnia. Ezért az utánunk következőknek mondom: tanuljatok, járjátok a világot, gyűjtsétek
a tapasztalatokat, figyeljetek meg jól minden – mást”, de ha úgy döntöttetek, hogy hazajöttök, az összegyűjtött kincseket jól ültessétek hazai talajba! Ide kell gyökereztetni, erre az éghajlatra szelídíteni, ebbe a tájba illeszteni!
Egyszer mindannyiótoknak bele kell bújni Kós Károly Varjúvárába, és onnét kijőve meg kell próbálni még azt az utat is, amin az előttetek járók megfordultak.
S ha mindehhez hozzáadjátok a vándortarisznyában összegyűjtött kincseket, akkor ismét lesznek jó házak, élhető lakókörnyezet, működő falu, szép város és a külhoniakat is gyönyörködtető ország.
Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!
Hozzászólások