Toszkán mintára

Levendulamezők, szőlőligetek, édes borpárlatok illata. Bicikliutak a mezőkön át, fonott kosarakkal karjukon hajnali piacozásra induló háziasszonyok. Halakban és házi zöldségekben gazdag asztalok a kofáknál. Este megint boldog hátradőlés és borgőzös pillanatok a terméskőfalazatok árnyékában. Valami ilyesmit hozott haza vendéglátónk az emlékeiben, amikor úgy gondolta, hogy újonnan épülő házat toszkán mintára húzza fel a dél-magyarországi kisváros olaszos hangulatú domboldalán. Egy olyan telken, ami a vásárlás pillanatában hogy hogy nem, épp szőlőliget volt.

 

 

Vendéglátóink 18 évig éltek egy utcával lejjebb a csodapanorámás domboldalon. Akkori lakoházukat is szerették, ahogy a házigazda mondja, akkoriban azt hitte, őt már csak lábbal előre viszik ki onnan. Aztán nyolc év alatt a környéken tett ku-tyasétáltatások ezrei megsziilték a vágyat, hogy – ha már maga is építési vállalkozó – talán belevághatnának egy új ház kiala-kitásába.

 

A tervet hamarosan követte a megvaló-sítás, és azon sem volt vita, hogy a ko-rábbi modern, fiatalos, egyszerű vonalú bútorokkal berendezett lakóteret toszkán hangulatú mediterrán villára cserélnék a legszívesebben. A háromgyerekes család ugyanis évtizedek óta Itália különböző ré-szein tölti a nyarat, a táj, a hangulat, az olasz építészet és borok szerelmeseként. Az építkezésre kiszemelt telek pedig dúsan termő szőlőliget volt, így természetes közege lett a délies ízű épiiletnek. Nem be-szélve arról az alkuról, miszerint a vásárlás évében az új tulajdonos nem vágja ki a szőlőt, így a szüret után termelt bor fele őt illeti. (Ennek mennyiségi összefüggései az alagsori borospincében látható…)

 

A hegyoldalból a mezőn keresztül egé-szen a Dunáig le lehet látni. Ez volt az álomtelek. A házat illetően annyi kiköté-se volt a megrendelőnek, hogy mediter-rán jegyeket magán hordó, sokteraszos, a nappaliból kertkapcsolatos, többautós garázsnak helyet adó épületet szeretett volna. Megkapta. Igazi elismerés az épí-tészre nézve, hogy az épiilet minden négyzetcentimétere a terveknek megfele-lően valósult meg, vagyis a menetrend-szerű kompromisszumkötések során egyik félnek sem kellett sokat engednie az elképzeléseiből.

 

A tervező igyekezett energiatakarékos otthont teremteni a családnak. Így keriilt a 38-as porotherm téglára meg plusz a dryvitszigetelés vagy a kőburkolat. Mivel Bihari Zoltán korábban sokáig dolgozott a faiparban, különös szeretettel alkal-mazza épiiletein e természetes anyagot. Ebben a családi házban saját találmá-nyát, a háromrétegű üvegezéssel készült, szendvicsszerkezetű, parafabetétes vörösfe-nyő nyílászárókat emeli ki. A szokatlanul vastag, 11 centiméteres szerkezetben a tok és a szárnyak közbülső parafaszigeteléssel bírnak, így szabva további gátat a hő és a hang terjedésének.

 

Nálunk még csak néhány éve kezd ter-jedni, de egyre közkedveltebb a napkol-lektoros fűtéskiegészítő rendszer. Itt is előszeretettel alkalmazzák az épiilet hát-só, hegy felőli oldalának tetőszerkezetén, a déli oldalon. Emellett a család büszke-sége az a cserépkályha-kandalló is, amelyben tavaly 40 mázsa fát sikerült elégetni a meghitt esték oltárán, s a tűz melege úgy terjedt fel az emeletre is, hogy át kellett helyeztetni az emeleti ter-mosztátot, mert csalt.

 

A család összlétszámát nemcsak a há-rom gyerek, de ugyanennyi kiilonleges négylábú is gyarapítja. Növekvő sorrend-ben: Ricky az ötéves törpeuszkár, Misa, a tízhetes moszkvai őrkutya és Kid, a tizen-egy éves hatalmas újfunlandi komoly házörzőkként kerestek velünk a barátko-zás lehetőségét. És akkor meg nem beszél-tünk arról, hogy a környéken van őt család, akik rendszeresen megtalálják az alkalmat egy kis borozgatásra, kerti sii-tésre, s mióta elkészült ez a ház is, előszeretettel gyűlnek össze itt is. Erre pedig az alagsor adja a magyarázatot.
Amikor lefelé indulunk, leteszem a jegyzettömböt és a gépet, mondván, na jó, nézzük meg, mi van odalenn. De mi írni- vagy fotóznivaló lehet egy pincén – Aztán alighogy leérünk, fordulunk is vissza munkaeszközeinkert, mert itt van ám csak kormolni- és kattintgatnivaló. Kezdődik minden egy biliárd- és csocsó-szalonba ekelt konditeremmel, ahol a család és a barátok is örömmel időznek. Folytatva a sort egy borospincével, amelyben a bevezetőben említett kék-
frankosok és merlot-k mellett itáliai ne-dűk sorakoznak, betetőzve mindezt egy 12 személyes „kocsmaasztalt\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\" befogadó helyiséggel. Falán körben újabb gyűjtő-szenvedély nyomai pihennek: „Toszkánia iránti rajongásom a történelemszerete-tem bizonyítéka, ez pedig annak elkör-csosult valtozata: a fegyvergyűjtési mánia\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\" – magyarázza vendéglátónk. Az egyik oldalon XVII-XVIII. századi kovás-pisztolyok és puskák, mellette I. világ-háborús orosz fegyverek, angol puskák,
az OM monarchia malingerjei és a né-met birodalmi hadsereg mauzer karabé-lyai pihennek. Sosem hittem, hogy egy fegyver lehet szép, de kidertilt, ez is csu-pán tálalás kérdése.

Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop