Korszerű, energiatakarékos, környezetbarát fűtés = falfűtés

Többféle módja lehet annak, ahogyan a hő eljut az emberhez. Az egyik az úgynevezett konvekciós fűtés (például radiátor), amikor a helyiség levegőjét a fajsúlykülönbség elvén cirkuláltatják, azaz a levegőt melegítik fel és annak a hőmérsékletét érzékeljük. A másik pedig, amikor sugárzó, meleg felülettől érkezik a hő. Így működik a cserépkályha és így a napsütés is: ha egy hideg téli napon napsütötte fal előtt állunk, érezzük az abból sugárzó, visszaverődő hő kellemes melegét.

 

 

Amikor sugárzó falak vesznek körül, a ténylegesnél melegebbnek érezzük a hőmérsékletet. Ezt a tulajdonságot használja ki – csak az épületen belül – a falfűtés, amely lényegében becsapja a hőérzetünket. A hőmérő csupán 20 fokot mutat, mi mégis két-három fokkal többnek érezhetjük a helyiség levegőjét.

 

Ezért elegendő alacsonyabb hőmérsékletre felmelegíteni a rendszerben keringő vizet, ami ugyanakkor kevesebb energiát igényel.

Fűt és hűt

A falfűtésnek a kisebb energiafelhasználás mellett egyéb pozitívumai is vannak: egyrészt, hogy igen kellemes hőérzetet nyújt, másrészt, hogy láthatatlan, s nem zavarja a helyiségek berendezését.
Éppen ezért érdemes előre tudni, hol lesznek szabad falfelületek, illetve, hogy melyik fal elé kerülnek a nagyobb bútorok, mert oda nem célszerű a falfűtést beépíteni. Továbbá kombinálható egyéb fűtési rendszerekkel is, sőt nyáron, megfelelő kiegészítőkkel, hűtési rendszerként is üzemelhet. Működési elvéből adódóan a szállópor jelenség nem alakulhat ki.
A falfűtés tervezésének és kivitelezésének szempontjai kissé eltérnek az egyéb rendszerekétől. Többféle falfűtési rendszer létezik, akad közöttük nem egy magyar szabadalom is. Valamennyiük közös tulajdonsága, hogy az adott falfelületet – körülbelül kétméteres magasságban és a pontosan kiszámítható hőigényeknek megfelelő szélességben – be kell csövezni.

Kirajzolódik

A rendszer felfűtési ideje rendkívül gyors, a vékony vakolaton át sugárzó hő szinte azonnal érzékelhető. Az éves fűtésienergia-megtakarítás a felsorolt előnyök miatt 20 százalék, vagy e fölötti érték is lehet.
A falba rejtett csövek nem kívánnak különösebb védelmet, csak a furatok kialakítása, a falba vert szögek jelentenek némi veszélyt. Ám a láthatatlan fűtés egy speciális, hőérzékeny fólia segítségével a falon kirajzolódik, láthatóvá válik, ezáltal a csövek sérülése elkerülhető.

Alacsony hőfokon

A falfűtéssel szerelt felületek nem igényelnek különleges vakolatot. A falfűtés alapvetően alacsony hőmérsékletű fűtési mód, ahol a fűtővíz hőmérséklete 30-40 0C.
A hőtermelő berendezés kiválasztásánál ezt feltétlenül figyelembe kell venni. Ha gázkazán termeli a hőt, annak a hazánkban is egyre szélesebb körben kapható, igen jó tüzeléstechnikai hatásfokú, kondenzációs kazánnak kell lennie, de megfelel a hagyományos kazán is, noha kevésbé jó a hatásfoka.
Az alacsony hőfok miatt ideális megoldás lehet hűtési?fűtési hőtermelőként a hőszivattyú, amely a földhőt hasznosítja. Fűtéskiegészítésképpen jól alkalmazhatók a napenergiát hasznosító rendszerek.
A falfűtést elsősorban az új építkezéseknél ajánljuk, mivel kiépítésének költségei közel azonosak az ismert rendszerekével, egyszóval tervezhető, megfizethető és energiatakarékos fűtési alternatíva.
Cégünk ingyenes tervezéssel, tanácsadással és árajánlattal áll az érdeklődők rendelkezésére.

Eurovent 2000 Kft.
4024 Debrecen, Batthyány u. 12/D.
Telefon/fax: 52/446 955
Telefon: 52/530 704
Mobil: 30/985 2711
e-mail: eurovent2000@axelero.hu
www.eurovent2000.hu


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop