A habarcskészítés hagyományos módja igen munkaigényes, költséges eljárás. Ezt felismerve már a két világháború közötti években a legtöbb problémát okozó homlokzati vakolat készítéséhez megfelelő időtálló, ún. nemes vakolatot hoztak forgalomba (például Sempernova). A nemes vakolatot megfelelő minőségű alkotóanyagokból, üzemben állították elő, és ötven kilogrammos zsákokba csomagolva szállították a felhasználás helyére. A száraz keverékhez a felhasználáskor csak az előírt mennyiségű vizet kellett hozzákeverni. Az egykori nemes vakolat tehát a jelenleg kapható szárazhabarcsok ősének tekinthető.
A habarcskészítés hagyományos módja igen munkaigényes és költséges eljárás, hiszen számos teendővel jár. Elsőként is
– az alkotóanyagok (homok, mész, cement és gipsz) beszerzése,
– a beszerzett alkotóanyagoknak megfelelő tárolóhely biztosítása,
– a homok szennyezettségének ellenőrzése,
– a megengedettnél nagyobb mértékben anyaggal, iszappal szennyezett homok mosása,
– a keverőláda és a keverőszerszám beszerzése,
– a túlméretes adalékanyag-szemcsék kirostálása a homokból.
Ha a meszet darabos égetett mész formájában szerezzük be, a teendők a következő műveletekkel bővülnek:
– a meszesgödör kiásása, szükség esetén hézagos pallóbélés készítése,
– a meszesgödör elkerítése korláttal,
– az oltóláda és a keverőszerszám beszerzése,
– a mész leoltása és vermelése,
– a mészpép szükséges pihentetési idejének kivárása.
A helyi, vagy a közeli bányából beszerzett homok csak kis szilárdságú habarcshoz használható, nagyobb szilárdsági igény és az időjárás hatásainak kitett helyeken (a homlokzaton) a habarcs készítéséhez folyami homokot is be kell szerezni.
Problémát jelenthet továbbá, ha a bányahomok a megengedettnél több agyagot, iszapot tartalmaz, az anyag, iszap mosással való eltávolítása ugyanis igen körülményes munka. Helytelen munkavégzés esetén a homok használhatatlanná válhat. A mosás elmulasztása pedig kis szilárdságú, repedezésre hajlamos, porlékony felületű habarcsot eredményez.
Újabb homokszállítmányra van szükség, ha a homok szerves szennyeződést (pl. humuszt) tartalmaz, ilyen homokot ugyanis nem szabad felhasználni.
Az elmondottak bizonyítják, hogy a habarcskészítés hagyományos módja igen munkaigényes, költséges eljárás. Ez a felismerés vezetett a habarcs gyári előállításához.
Transzporthabarcs
A habarcsot gyárban optimális minőségű alkotóanyagokból, rendszeres ellenőrzés mellett állítják elő. A gyári előállításnak két módszere ismeretes: a nedves és a száraz eljárás. A nedves eljárás során a gyárban készült habarcsot mixerkocsival szállítják az építés helyére, a neve: transzporthabarcs. Az építéshelyen a habarcs a gyár tulajdonát képező, a megrendelő által kikölcsönzött tartályokba kerül. A habarcstartály a leszállított habarcs mennyiségének mérésére, a habarcs munkahelyi tárolására és szállítására, valamint a felhasználás helyén habarcsládaként egyaránt alkalmas (az utóbbi két esetben a munkahelynek daruval kell rendelkeznie). A transzporthabarcs 36 óráig bedolgozható, mert kötéskésleltető adalékszert tartalmaz, ugyanakkor a már bedolgozott habarcs kötése és szilárdulása alig marad el a szokásostól.
Szárazhabarcs
Gazdaságossága ellenére a transzporthabarcs hazánkban elsősorban szervezési hiányosságok miatt még nem terjedt el. A száraz eljárás során előállított habarcs, az ún. szárazhabarcs por alakú építőanyag, amely kötőanyag (cement, mészhidrát, gipsz, műanyag), adalékanyag (mosott, osztályozott homok, kőzúzalék, duzzasztott perlit, polisztirol gyöngy stb.), adalékszerek, pigmentek és speciális adalékok keverékéből áll. 10?50 kg-os (a hőszigetelő habarcsok esetében 50 l-es), többrétegű papírzsákban, raklapon, zsugorfóliázva kerül forgalomba (nagy munkahelyek számára silós és konténeres kiszerelésben is forgalmazzák). A zsákolt habarcs megengedett tárolási ideje a cementhez hasonló körülmények között legfeljebb hat hónap, esetleg egy év. A szárazhabarcs felhasználásakor csak a gyártó által előírt mennyiségű keverővizet szabad adagolni, és bedolgozáskor a gyártó előírásait be kell tartani.
Az optimális összetétel miatt a szárazhabarcs vízigénye kisebb, mint a helyszínen készült habarcsoké, ezért az ilyen habarcsnak kisebb a vízfelvétele, emiatt jobb a fagyállósága, időállósága. Az adalékszerek és a speciális adalékok ugyancsak kedvezően befolyásolják a habarcskeverék, a friss és a szilárd habarcs számos tulajdonságát (vízmegtartó képesség, összetartóképesség, tapadás stb.).
Termékválasztás
Napjainkban a habarcsmunka valamennyi területéhez találunk szárazhabarcsot. Ezek különböző fajtáit és felhasználási területüket táblázatban foglaltuk össze. A csak vízzel megkeverendő szárazhabarcsokon kívül a gyártók forgalmaznak még kétkomponensű habarcsokat, amelyek esetében a poranyagot (A komponens) műanyag alapú folyadékkal (B komponens) kell összekeverni, továbbá pasztaszerű, vagy folyékony, zömmel műanyag bázisú habarcsokat is. Ezeknek a habarcsoknak a felhasználási területe az alapozás (kötőhídként a tapadás fokozására, az aljzatok, a gipsz nedvszívó képességének korlátozására), a vakolaterősítés (nem kellő szilárdságú, meglévő vakolatok erősítésére), a hidrofobizálás (homlokzatok víztaszítóvá tételére), és a szigetelés (talajnedvesség, talajvíz ellen).
Gazdaságosság
A gyárban előállított habarcs látszatra többe kerül, mint az építéshelyen készített. Ha azonban figyelembe vesszük a gyári habarcs használatával járó előnyöket: kisebb helyigény, anyagveszteség nélküli felhasználás, idő, munkabér-megtakarítás, jobb és egyenletes minőség, ritkább felújítás, esztétikusabb megjelenés, akkor arra a megállapításra jutunk, hogy a gyári habarcs árban felveszi a versenyt az építéshelyen készítettel.
Hozzászólások