Vízkezelés a háztartásban

Vízlágyító és vízkezelő berendezések, esővíz hasznosítása, szennyvíz hőhasznosítása, házi szennyvíztisztítás… Már az általános iskolában megtanultuk, hogy a víz az élet alapja, s manapság gyakran hallani azt is, hogy a víz lesz a jövőben az emberiség legnagyobb kincse. Szerencsénkre itt a Kárpárt-medencében bőven van belőle, éppen ezért kell nekünk is sokat foglalkozni a vízkezeléssel.

vizkezelesahaztartasban 720

Háztartási (RO) vízkezelés és víztisztítás
Aligha kell hangsúlyozni, hogy a táplálkozási és tisztálkodási célra felhasznált víz minősége egészen más, mint az öntözésre vagy medencékben felhasznált vízé. Vegyük először górcső alá az életet adó ivóvizek kezelését: mindenki számára egyértelmű, hogy mennyire fontos ivóvizünk tisztasága, hiszen a teljesen tiszta, átlátszó folyóvíz is sok olyan anyagot tartalmaz, amit ha tudunk, inkább nem akarunk meginni. A hálózati vagy kútvizekben egészségkárosító hatású anyagok (nitrát, arzén, nehézfémek, klór stb.) elsősorban a víz klórozása révén keletkeznek és kerülnek bele ivóvizünkbe. Ezen anyagok kiszűrése nehéz feladat, hiszen nem lebegő szennyeződések, amit egy finom szűrőbetét megfogna, hanem molekuláris szinten kell a szűrést elvégezni.
Van egy „fordított ozmózisos” eljárásnak hívott vízkezelés (RO), ami minden szennyezést képes kiszűrni a vízből, a H2O molekulákon kívül szinte semmi más nem marad benne. Az eljárás lényege, hogy egy olyan nagy felületű membránon préseljük át a vizet, amelyen csak a vízmolekulák férnek át, és a többi fennakad. Háztartási méretben ezek a berendezések viszonylag kevés vizet tudnak átbocsátani, ezért gyakran egy tartályt is beépítenek a rendszerbe, annak érdekében, hogy a vízvételi szünetekben puffert képezzen, és miközben megtöltjük a lábost vízzel, nem kell percekig ácsorogni a csap mellett. A rendszer nagyon érzékeny a lebegő szennyeződésekre, ezért általában 3 egymás után beépített, egyre finomabb mechanikai szűrő található a speciális membrán előtt. Az egyre finomabb szűrők utolsó fokozata már az 1 mikrométeres szennyeződéseket is kiszűri. A membrán „piszkos” oldalát folyamatosan mosni kell, hogy a kiszűrt szennyezőanyag-molekulák a felületről eltávozzanak, ezt a mosóvizet pedig a csatornába vezetjük el. E berendezéseket leggyakrabban konyhai csapokhoz, a mosogató alá kompakt egységként építik be. Az olcsóbb berendezések már 50 000 forintos árkategóriában beszerezhetők, amellyel az ivásra, főzésre használt víz garantáltan mentes lesz a szennyezőanyagoktól.

vizkezelesahaztartasban 1
Vízlágyító berendezés
A háziasszonyok egyik legnagyobb ellensége a vízkő. Rengeteg bosszúságot okoz a zuhanyzó ajtaját, a csempét, a mosdót, a csaptelepet elcsúnyító lerakódás, nem mellesleg háztartási berendezéseink – mosógép, mosogatógép, kazán, bojler – is tönkremennek a kemény víztől. A keménységet okozó kálcium- és magnézium sók a vízben oldva vannak (ásványvízként szeretjük, de ha a fürdőszoba falán rakódik ki, csúnya vízkőnek nevezzük). Fura módon a víz ásványianyag- oldóképessége a hőmérséklet emelkedésével csökken, 60 Co fok felett pedig intenzívvé válik a vízkőkiválás. Ez az oka annak, hogy a kazánban, villanybojlerekben, vízforralókban a fűtőszál környékén a legerőteljesebb a vízkő megjelenése, ami a fűtőbetétre rárakódva erősen lerontja hőleadó képességét, így a berendezés lassabban melegíti a vizet, és hamar tönkre is megy. A háztartásban használatos vízlágyító berendezések úgy működnek, hogy ezeket a keménységet okozó sókat a nagy henger alakú tartályban lévő műgyanta golyócskák megkötik. A berendezésben lévő műgyanta csak egy bizonyos mennyiségű kálciumot tud magában tartani, amikor pedig telítődik, regenerálásra van szüksége, hogy újult erővel legyen képes a lágyítást elvégezni. A regenerálás úgy történik, hogy tömény konyhasó-oldattal kell a gyantát átmosni, ezért van a vízlágyító berendezések külső tartályában mindig só. Hogy a regenerálás szinte észrevétlenül menjen végbe, és ne kerüljön sós víz a lakás vízvezetékeibe, arra egy ügyes automatika ügyel.

Medencék, pancsolók csíramentesítése
A medencék esetében alapvetően más a szempont, mint az ivóvizeknél, hisz a medencék vizénél éppen nem az a cél, hogy az életet táplálják, hanem mindenáron arra törekszünk, hogy élő szervezetek ne maradjanak meg benne. Ha a vegyszerezéssel csínján bánunk, akkor a napsütés vagy fűtés hatására rögvest megjelennek ezek az élő szervezetek alga formájában, és a kristálytiszta vizet napok vagy akár órák alatt zöld nyálkás pocsolyává változtatják. Mivel a medencékben igen nagy mennyiségű víz van, cseréje nagyon költséges, ezért háztartási szinten a szezon elején egyszer feltöltött medence – megfelelő vízkezelés, szűrés mellett – egész évben kristálytiszta tud maradni. Az otthoni pancsolók vegyszerei a csíramentesítést szolgáló klór és a pelyhesítő vegyszerek. Utóbbiak képesek arra, hogy a kültéri medencénél folyamatosan vízbe kerülő kisebb-nagyobb lebegő szennyeződéseket nagyobb csomóvá gyűjtsék össze, amelyeket a medence szűrője meg tud fogni. A folyamatos szűrés miatt fontos, hogy a medencék vize a nap legnagyobb részében mozgásban legyen. A medencék tisztántartására használt homokszűrőkön szivattyú hajtja át a vizet, a szemcsék megfogják az egész apró szennyeződéseket is.

vizkezelesahaztartasban 2
Az esővíz hasznosítása
Nem véletlenül locsoltak szívesen az esőcsatorna alá tett hordókból már nagyszüleink is, mert a veteményesnek a legjobb a lágy esővíz. De az esővizet nemcsak a növények szeretik, pénztárcánknak is jó barátja, hiszen a legtöbb háztartásban a csatornadíjat az elfogyasztott víz alapján kell fizetni, így az öntözésre használt ivóvizet kétszeresen is megfizetjük. Manapság mind gyakrabban merül fel az a gondolat is, hogy például a vécék vízszükségletéhez nem érdemes- e összegyűjteni az esővizet, mivel azonban hazánkban van bőven vezetékes víz, és világszinten nem is drága, nincs értelme ilyen jellegű felhasználásnak.

vizkezelesahaztartasban 3
Házi szennyvízkezelés
Sok olyan városi terület van, ahol a közüzemi csatorna még nincs kiépítve, de már a szippantóautó is a múlté. A házi szennyvíz kezelésére szóba jöhető megoldás a nagy szennyvíztelepekhez hasonló biológiai szennyvíztisztítás kicsi, háztartási változata. Ezek a berendezések úgy működnek, hogy egy előszűrés után egy nagy tartályba vagy nagy átmérőjű csőrendszerbe vezetik a szennyvizet, amit egy légsűrítő segítségével átjáratnak levegővel. A légbuborékok oxigéntartalmának segítségével a különböző baktériumok, algák a szennyvízben lévő szerves anyagokat lebontják, a baktériumok anyagcseréjéből visszamaradó lebegő részecskéket pedig a medencékből ismert pelyhesítő anyagok felhasználásával összegyűjtik és ülepítik. A folyamat végén maradó víz már alkalmas arra, hogy a kertben elásott perforált csőrendszerben elszikkasztásra kerüljön. A rendszerben visszamaradt szerves anyagot már csak kismértékben tartalmazó sűrű massza annyira kevés, hogy elszállításra érdemes mennyisége csak több év alatt gyűlik csak össze.

 

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop