Értékes a szakmunkás

Lezajlott a Nemzetközi Worldskills Szakmunkás Verseny magyarországi válogatója a Construmán, amelyen ács, épületburkoló és kőműves diákok mérték össze szaktudásukat. A válogatóverseny győztesei képviselik majd Magyarországot a 2011. október 4. és 9. között Londonban megrendezendő 41. WorldSkills Szakmunkás Világversenyen. Az ács verseny aranyérmese Nagy Dávid lett, az épületburkolók közül Száraz Ádám utazhat Londonba, a kőműves szakma első helyezettje pedig Laklia Zoltán lett.

 

 

Koronként változó, hogy mely foglalkozásoknak milyen a társadalmi megbecsültsége. Az egyetemek ontják magukból a diplomásokat, akik nehezen tudnak elhelyezkedni, miközben a legnagyobb a kereslet a megfelelően képzett, tapasztalattal rendelkező szakmunkások iránt van (Manpower, 2010). A több mint ötvenéves hagyományokra visszatekintő Worldskills világversenyen 45 ország szakmunkás fiataljai 43 különböző szakmában mérik össze tudásukat. A verseny építi a szakmunkák megbecsültségét és ösztönzi, hogy felnőjön egy nemzetközi szintű szakmai tudással felvértezett új generáció, akik visszabillentik a munkaerő-piaci egyensúlyt.

Az asztalos és ács fiatalokat fa anyaggal támogató Jaf Holz Ungarn Kft. ügyvezetője, Varsányi Tibor így fogalmaz: „A fiatalok számára rendkívül jelentős az a pozitív megerősítés, amely során elismerik a versenyen nyújtott teljesítményüket. A külföldi tapasztalatban részesülő, a szakmájuk megbecsültségét megélő diákok sokkal elhivatottabbak lesznek a munkájuk iránt.”

A versenyen egy gyakorlati feladatot megadott időre kell elkészíteni. Követelmény a feladat gyors, precíz és esztétikus kivitelezése. A versenyre a WorldSkills szabályzata értelmében 22 év a felső korhatár; a versenyzők főként az építőipari szakiskolákból kerülnek ki.

Nagyon fontos eleme a felkészülési folyamatnak, hogy a szponzoráló cégek a diákoknak szakmai mentorárlást nyújtanak. Ezzel egyrészt korrigálhatóak a nemzetközi és magyar oktatási rendszerből adódó inkonzisztenciák, másrészt fontos összetevője egyéni fejlődésüknek. Az ács, burkoló és kőműves diákokat az ÉVOSZ támogatja ebben: „Nagy a színvonalbeli különbség a magyarországi és a nemzetközi szakmai követelmények között, ezért nagyon fontosnak tartom, hogy már második éve a tanárok felkészítésével is foglalkozunk. Évről éve javul a színvonal és nagy öröm volt látni, hogy az idei Worldskills előválogatón több olyan oktató hozta el tanulóját, aki részt vett a programban.” – mondta el Pete Zoltán, az ÉVOSZ ügyvezető igazgató helyettese.

Az asztalos előválogatók április 18-19-én folytatódnak a Szakma Sztár Fesztivállal egy időben a H-Didakt Kft. és a Festool magyarországi képviseletének szervezésében, akik szakmai háttér mellett tanműhelyet és gépparkot biztosítanak a versenyzők felkészítésére.

A diákok Worldskills-en való elindítása egy nagy összefogás eredménye, amelyet számos szervezet és vállalat támogat. A versenyzők Londonba történő kiutazásának és ellátásának, valamint a versenyhez szükséges szerszámok és anyagok kiszállításának költségeit a Nemzetgazdasági Minisztérium által biztosított keretből a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) finanszírozza. Az MKIK a versenyzők kiválasztásának, és szakmai felkészítésnek koordinálására szponzorként a szakmai szervezeteket vonták be.

Támogatók: Jaf Holz Ungarn Kft., MAPEI Kft., Zalakerámia Zrt., Saint Gobain Építőanyag Kereskedelmi Zrt., Isowelt Kft., SEMA Faépítészeti Szoftver, Pitzl Kötőelem, Rothoblaas, Új Ház Centrum Bau Star 98 Kft., ÁJK-Satec Kft., Baranya Tégla Kft., valamint a Hungexpo zRT., az MKIK, BKIK, VOSZ, és a Magyar Téglás Szövetség nyújt szakmai és anyagi támogatást. A verseny lebonyolításhoz ezen kívül a gödi Piarista Szakiskola, és a budapesti Schulek Frigyes Szakközépiskola nyújt szakmai segítséget.

fotós: Dömötör Csaba

A versennyel kapcsolatban további információ: www.worldskillslondon2011.com

Worldskills London a Youtube-on: www.youtube.com/user/WSL2011

www.worldskills.org

www.skillshungary.com

A Válogatóversenyek munkarendje és feladat kiírásai:

www.evosz.hu

http://tanmuhely.hdidakt.hu

További információ:

Vásony Nóra

Marketing Partner

+3620/523 9075


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop