Virág Judit művészettörténész, a Mű-terem Galéria megalkotója élesztette újra hazánkban a műtárgyárveréseket, és rendkívül magas színvonalon fektette le e rangos események alapjait. Az árveréseken brillírozik, érezni, hogy nagyon szereti a munkáját. Amikor interjút kértünk tőle, hogy meséljen lakásáról, ahová egy-egy fárasztó nap után hazatér, galériájában fogadott bennünket, majd aztán otthonában is a vendégei lehettünk.
Virág Judit budai otthona egy újonnan épült, Bauhaus stílusvilágú ház földszintjén található. A kertkapcsolattal bíró lakás nappaliját és étkezőjét körben hatalmas ablakok szegélyezik.
A lakást, az épülethez illően, nagy belmagasság és funkcionális terek jellemzik. Berendezése letisztult, egyenes vonalvezetésű, modern, már-már hiperrealista. A több mint száz négyzetméteres alapterület jelentős részét az egy térben található étkező, konyha és nappali teszi ki.
A kertből belépve az étkezőben találjuk magunkat, ahonnan rögtön föltárul a tér. A konyha hajó formájú pultjának és ívesen épített bútorzatának izgalmas formavilága fókuszpontként magára vonzza a tekintetet. A nagy üvegfalaknak köszönhetően a belső és külső terek szinte eggyé olvadnak. A hatalmas üveg ebédlőasztal átláthatósága is ezt a szabadságérzetet erősíti.
A nappalit nagy öblös kanapék és fotelek uralják, a család kényelmét szolgálva. A bútorok és textíliák domináns színvilága, a bézs, a barna és a bordó, az ősz árnyalatait hozzák.
– Azt mondják, az ember vagy pontosan olyan lakásra vágyik, amilyenben felnőtt, vagy merőben az ellenkezőjére. Te hogyan vélekedsz erről?
– Ebben bizonyára van valami. Én Újlipótvárosban nőttem fel, a Phönix-házban, amely egy tipikusan a két világháború között épült ház. Funkcionális terek voltak a lakásban: három szoba, hall és cselédszoba, és mindenhol réz kilincsek…, a liftben lehajtható bőr ülőke, ami nekem rendkívül tetszett. Talán ehhez a gyerekkori otthonhoz kötődik az, hogy számomra egy lakásban fontos a praktikum és a levegősség. Mielőtt a jelenlegi lakásunkba költöztünk, egy óriási tetőtérben laktunk, a Rózsadombon. A lakás hét méter belmagasságú volt, és köröskörül üveg. Csodálatos panoráma nyílt a városra, olyan, amelyre a legtöbb ember vágyik. Én viszont nem szerettem ott lakni. Úgy éreztem, hogy a város felett ülök egy felhőn, mint egy porszem. Nem éreztem azt a biztonságérzetet, amit az ember az otthonában érez. Nekem szükségem van egy meghitt, meleg sarokra, ahová „bevackolhatom” magam. A panorámánál sokkal fontosabb, hogy kiléphessek a kertbe, hogy karnyújtásnyira legyenek tőlem a fák és a bokrok.
– Ez az otthonotok az igazi, meghitt családi fészek, amire mindig is vágytál?
– Dacára annak, hogy szép és tágas, mégis élhető. Elvonul-hatok, megteremthetem azt a kuckót, ahol szívesen olvasok, vagy zenét hallgatok. Hogy létezik-e igazán tökéletes otthon – Az ember felépít egy házat, és úgy gondolja, mindenben megfelel a család igényeinek. Aztán beköltözik, és jönnek a mindennapok… Azt hiszem, tökéletes nem létezik. Az évek múltával mindig kiderül egy-két apróság, amit máshogyan kellett volna csinálni. A lakásunk a férjem ízlésvilágát dicséri. Õ volt az, aki az első pillanattól az utolsóig, minden apró részletre odafigyelt. Természetesen sok mindent megbeszéltünk, például egy máltai utazásunk során tetszett meg, hogy a padló burkolásánál ötvözik a fát és a gránitot, így aztán új otthonunkba mi is ilyen padlót képzeltünk el.
Nagyon szeretünk itt élni. A legszűkebb család is tizenegy fő, és ezek a terek tökéletesen alkalmasak arra, hogy a családi ebédeken kényelmesen elférjünk. Imádok főzni, és szeretem, ha a gyerekeim és az unokáim nálunk töltik az időt.
– Egy ilyen anyaszív hogyan élte meg, amikor a gyerekei kirepültek otthonról?
– A legkisebb gyermek elköltözése egy időbe esett azzal, hogy a középső lányom a családjával fölénk költözött. Karnyújtásnyira vannak tőlünk, így aztán nem estem kétségbe, hogy elköltözött a másik kettő. Igaz, egy házban lakunk, de tiszteletben tartjuk, és bejelentkezés nélkül nem zavarjuk egymást. A szülők hajlamosak „rátelepedni” a gyerekükre, de mi odafigyeltünk rá, hogy ezt ne tegyük. Õk élik a saját életüket, mintha három utcányira laknának tőlünk, de ha felmegyek hozzájuk, nem kell sárcipőt és kabátot húznom. Három unokám van, és rendkívül boldog nagymama vagyok. Eufórikus boldogsággal éltem meg a születésüket. Sok időt töltenek nálunk a gyerekek, én pedig örömmel foglalkozom velük, gyakran sétálunk. Nagyon fontos a mozgás az életemben! Szükségem van rá, mert különben nem érzem jól magam, főleg most, ősszel, hogy készülünk az őszi, téli aukcióra és az Antik Interieur kiállításra. Szeptember elejétől december végéig szinte megállás nélkül dolgozunk, ilyenkor munka után jólesik a séta a friss levegőn.
– Van más hobbid is, ami kikapcsol?
– Egy-két éve rákaptam a kertészkedésre. Rendkívül élvezem, megvásároltam az összes kertészeti könyvet, és rendszeresen nézem a televízióban a kertépítő műsorokat. Mindenfélét ültetek: daturát, enciánt, zöldfűszernövényeket…
De hát a kertépítéshez idő kell.
– Vannak álmaid az otthonteremtés terén?
– Egy kis nyaraló a Balaton partján. Olyan igazi harmincas évekbeli, zöldspalettás kis ház. Ha igazán nagyot álmodhatok, álljon közvetlenül a tóparton, nádassal, kacsákkal és egy kis stéggel.
Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!
Hozzászólások