Épülnek a jövő házai

solar

2014. június 28. és július 14. között rendezik Franciaországban, a versailles-i kastély területén a 2014-es Solar Decathlon Europe versenyt. A nemzetközi megmérettetésen 16 ország 20 hallgatói csapata tervez, épít és üzemeltet napenergiával működtetett, zéró energia kibocsátású lakóház prototípusokat.

 Az Egyesült Államok Energiaügyi Minisztériuma (DoE) által 2002-ben megalapított, és a Schneider Electric által 2007 óta támogatott innovációs verseny célja, hogy a világ különböző egyetemein tanuló diákok kétéves projektek keretében energiahatékony szolár házakat hozzanak létre. Az otthonok 10 nap alatt épülnek fel egy, a közönség számára is nyilvános és ingyenesen látogatható, napenergiával működő faluban, majd egy 10 kategóriából álló megmérettetésben vesznek részt. A szempontok átfogóak: az építészeti megoldásoktól az energiahatékonyságon, innováción és megvalósíthatóságon át a kommunikációs és közösségi jelenlétig terjednek. A verseny győztese az a csapat, amelyik a projekt során a legjobban ötvözi a megfizethetőséget, a fogyasztói ízlést és a tervezői kiválóságot az optimális energiatermeléssel és a maximális hatékonysággal.

„A Schneider Electric a támogatás keretében a napenergiával működő falu teljes mikrohálózatát szolgáltatja, mely az elektromos autók töltését biztosító EVlinkTM-töltőállomásokat is magában foglalja. A verseny időtartama alatt minden adat (például az egyes házak energiafogyasztása) valós időben lesz elérhető az okostelefonokhoz és táblagépekhez készült, erre a célra kifejlesztett alkalmazáson keresztül. Emellett eddigi leginnovatívabb otthoni energiafelügyeleti megoldásainkat is bemutatjuk a Smart Home Center by Schneider Electric központban” – mondta Spilkó József, a Schneider Electric magyarországi leányvállalatának vezérigazgatója.

A vállalat saját alapítványának segítségével a világon egyedülálló módon a fenntartható szociális lakhatás egy olyan új koncepcióját készül bemutatni a versenyen, amely a kényelmet és az energiatakarékosságot a gazdaságossággal ötvözi, és amellyel a hagyományos épületekhez képest 40%-os költségmegtakarítás érhető el. A vállalatcsoport és a Schneider Electric Foundation azt kívánja bizonyítani ez alatt a 10 nap alatt, hogy lehetséges kényelmes, moduláris, szállítható, költséghatékony, fenntartható lakásokat biztosítani az arra rászorulóknak. Az eseményt követően az épületet áthelyezik a franciaországi Lyon városába, ahol olyan családoknak biztosít majd lakóhelyet, akiket jelenleg a Schneider Electric alapítványának egyik partnerszervezete, a megfizethető lakhatásért fellépő „Habitat et Humanisme” társaság támogat.

Ezen felül a Schneider Electric a szponzoráció keretében az elmúlt évekhez hasonlóan műszaki támogatással és szakértelmével közreműködik a projektekben. Az egymással versengő 20 ötlet közül idén 13-at választott ki a vállalatcsoport, hogy azokat számos olyan, esetenként még fejlesztés alatt álló innovatív megoldással támogassa, amelyek célja egyebek mellett az energiafogyasztás optimalizálása és felügyelete, a nagyobb kényelem biztosítása, az energia előállítása napelemek segítségével, elektromos jármű feltöltése. 

2012-ben a magánszektorból a Schneider Electric volt a madridi Solar Decathlon Europe francia győztesének, a Canopea csapatnak a vezető partnere. Idén a csoport a verseny mindkét francia indulóját, a Paris és az Atlantic Challenge csapatot is támogatja.

Az idei európai rendezvényre mintegy 200 000 látogatót várnak a szervezők, akiknek körbevezetésére körülbelül száz Schneider Electric-önkéntes áll majd készen az esemény ideje alatt. 

A Solar Decathlon Europe 2014 rendezvénnyel kapcsolatos további információért látogasson el a verseny hivatalos webhelyére: http://www.solardecathlon2014.fr/en/


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop