VELUX Padlásból Tetőtér pályázat

Az 5 millió forint nyereményértékű, március elején meghirdetett Padlásból Tetőtér pályázat zsűrije a felkért szakértők által összeállított szempontrendszer alapján egy budapesti, kétgyermekes családot és XV. kerületi házukat választotta ki a minta tetőtér-beépítés megvalósítására. A pályázat célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a padlásra, mint a lakótér bővítésének kézenfekvő, gazdaságos és rövid kivitelezési igényű lehetőségére.

veluxpadlasboltetoterpalyazat 720

A vállalat a nyertesek családi házában a minta-tetőtér kialakításával követendő példát kíván mutatni, és tanáccsal szolgálni mindazoknak, akik tetőtér-beépítésben gondolkoznak. A tervezési és a kivitelezési folyamat teljes dokumentálásával és bemutatásával a cég úttörő szerepet vállal, mivel eddig hasonló kezdeményezésre nem volt példa hazánkban.

„A Padlásból Tetőtér pályázatra közel 200 regisztráció érkezett” – mondta Kárpáti Marianna, a VELUX Magyarország Kft. marketing vezetője, a pályázat felelőse. „Ez a szám jól tükrözi, hogy számos olyan családi ház van Magyarországon, amelyben a lakók számára a tetőtér vonzó és élhető lakóteret jelent. A VELUX cég által felajánlott 5 millió forint egy átlagos, kb. 80 négyzetméteres tetőtér-beépítés teljes költségvetésének hozzávetőlegesen a felét teszi ki. Nagyon örülök, hogy a Szarvas család pályázata alapján Budapesten, a XV. kerületi házukban megtaláltuk az ideális minta tetőtér-beépítés helyszínét.”

A pályázat kiírója az elindításkor azt feltételezte, hogy a pályázat elsősorban a nagyobb településeken élők figyelmét kelti majd fel, de mivel a kisebb falvakból is sokan érdeklődtek, ezért módosította a pályázati feltételeket, hogy számukra is biztosíthassa a lehetőséget. A benyújtandó dokumentáció elkészítésekor a kivitelezés várható időigényének és költségének megbecslése sokaknak okozott nehézséget. Viszont éppen ezek az elvárások segítették a pályázókat a tetőtér- beépítés „következményeinek” felmérésében és a valós terhek megismerésében.

A nyertesek kiválasztásakor a kiírásban meghatározott megvalósíthatósági vizsgálatot több ház esetében lebonyolították, hogy kiszűrjék azokat a kockázatokat, amelyek veszélyeztethetik a minta tetőtér-beépítés tervek szerinti megvalósítását.

„Éppen a tetőtér-beépítéssel kapcsolatban keresgéltem az interneten, amikor felfedeztem a VELUX cég pályázatát, és rögtön azt gondoltam, ez talán segíthetne nekünk” – mondja Ferenc, a nyertes család feje. „Amikor 2010-ben megvettük ezt az 1920-as években épült házat, már akkor szerettük volna a padlást is beépíteni, de akkor a ház felújításával csak a födémig jutottunk. Mostanra, hogy bővült a család, már a két lányunk miatt is célszerű lett a lakótérnövelés, de a telkünk már így is a beépíthetőség határán van, így csak felfelé terjeszkedhetünk. A pályázatban kiírt önrész érthető és célszerű, mivel így még jobban sajátunknak érezzük a beépítés folyamatát. Évekkel ezelőtt kétféle lakáscélú elő-takarékosságba kezdtünk, ezek mostanra járnak le, így megvan a szükséges önrészünk.”

„Azért is örültünk a VELUX pályázatnak, mert így a határidő miatt kénytelenek voltunk másfél hónap alatt egy kerek egész tervet összerakni” – mondja Zsuzsa, az édesanya. „A bonyolult tervezési, költségbecslési munkák mellett jó volt, hogy a fotók, videók elkészítésében a gyerekek is részt vettek, és még az alaprajzot is segítettek kiszínezni.”

A nyertes pályázat alapján a mintatetőtér tervezése a VELUX Magyarország Kft. által megbízott építész feladata. Mivel a projekt nagyon összetett és sokrétű munkát igényel, a cég és a család is fontosnak tartotta, hogy olyan kivitelezőt válasszanak, aki valamennyi szükséges szakmunkát képes elvégezni, és a teljes alvállalkozói csapatot összefogja. A nettó 5 milliós pályázati díj a teljes beruházásnak csak egy részét fedezi, a többit a nyertes család állja.

A projekt 2015 őszére tervezett megvalósulása után a VELUX Magyarország Kft. összehasonlító vizsgálatokat tervez a tetőtér-beépítés, az alapterület növelő melléépítés, és az új házvásárlás időigényessége, bonyolultsága, költségei között. Nyomon követi továbbá az ingatlan értékének változását is. A tetőtér-beépítéssel kapcsolatos tervekről és munkákról újabb hírekben számol majd be a vállalat.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop