Várépítő rekord

01

A legkisebb segítségre is nagy szükség van. Bizonyítja ezt a Várépítő pályázatra évről évre egyre növekvő számban érkező építőanyag igénylés. Idén, meghaladva az előző két évit, a benyújtott pályázatok száma közel 260-ra emelkedett.

A 20 felajánló építőipari cég nettó 16 millió forint értékű építőanyagára és szolgáltatására 258 pályázat érkezett a február végével lezárult, harmadik alkalommal meghirdetett Várépítő pályázaton. A pályázók között kis és nagyobb magyarországi települések gyermekintézményei, és országos védettséggel rendelkező, de igen különböző funkciókat betöltő műemléképületek egyaránt szerepeltek.

A bölcsödétől a középiskoláig szinte minden típusú gyermekintézménytől, műemlék kategóriában pedig templomok, kastélyok, városi könyvtárak, kúriák és egy rakétabázis kezelőitől érkeztek be pályázatok.

A benyújtott pályázatok száma évről évre növekszik, amely tény arra enged következtetni, hogy a gyermekintézményeink és műemlékeink nem javuló anyagi helyzete miatt továbbra is minden apró támogatásra szükség van. A megpályázott építőanyagok és szolgáltatások idén is állagmegóvás céljából tervezett felújítási munkálatokhoz és energetikai korszerűsítésekhez nyújtanak majd segítséget, kihasználva a Várépítő pályázat azon előnyét, hogy itt gyakran olyan beruházásokhoz nyerhető építőanyag, amelyre egyéb pályázat nem áll rendelkezésre.
2014-ben nemcsak a beérkező pályázatszámok döntötték meg az eddigi évek rekordját, hanem a felajánló cégek száma is. Tíz új cég és velük együtt több, régen hiányolt pályázható építőanyag kategória és szolgáltatás is megjelent a 2014-es termékpalettában, amelyek közül a Revco Kft. által felajánlott beltéri falfestékekre és a Hörmann és a Real Home Bau Kft. nyílászáró termékeire nyújtottak be legtöbben pályázatot. Szintén kimagasló számban pályáztak a Baumit-tól színes vakolatokra, hintára a Játszópark Kft., valamint kerámia tetőcserépre a Creaton felajánlásának köszönhetően. A felajánlott valamivel több, mint 16 millió forintnyi építőanyaggal szemben a beérkezett pályázatokban összesen megközelítőleg a 172 000 000 Ft-nyi anyagigénylés szerepel.

A Várépítő pályázathoz társuló felajánló cégekben közös az a szándék, hogy ebben a számukra sem könnyű piaci helyzetben, minőségi termékeikkel és szolgáltatásaikkal intézményeket támogassanak azok energiatakarékos és gazdaságos működését elősegítve. De miért csatlakozik egy nonprofit társadalmi kezdeményezéshez a prémium termékeket, kazánokat gyártó Weishaupt Kft.? „A Weishaupt-nak éppen olyan fontos a jövő nemzedéke, mint berendezéseinek biztonságos és üzembiztos működése. Nem titok: van a piacon kedvezőbb költséggel elérhető készülék, ám meggyőződésünk, hogy az olcsó megoldás már rövid távon is a drágább lehet, ami egy nehéz körülmények között gazdálkodó intézmény számára hatványozott problémát jelenthet. A pályázathoz való csatlakozással célunk hozzájárulni, hogy gyermekeink méltó körülmények között, biztonságos, alacsony üzemeltetési költségű intézményekben tanulhassanak, fejlődhessenek és váljanak a jövő szakembereivé.” – mondta el Rácz József, a Weishaupt Kft. ügyvezetője.

A Várépítő pályázat és a Weishaupt jóvoltából azoknak a gyermekintézményeknek és műemlékeknek is van esélye egy biztonságos és alacsony üzemeltetési költségű, Környezetbarát Termék védjeggyel rendelkező kondenzációs kazánt beépíteni, akiknek másképpen valószínűleg nem lenne.

A beadott pályázatok elbírálása április első felében, az eredményének kihirdetésére pedig május közepén ünnepélyes díjátadó keretében kerül sor. Reményeink szerint a nyertesek már nyáron megkezdhetik a felújítási munkákat az elnyert építőanyagokkal.

varepitopalyazat.hu

 

 


Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop