Az elmúlt négy évben szinte minden hétvégéjét a Pannónia Filmstúdióban töltötte Jankovics Marcell, Kossuth- és balázs Béla-díjas filmrendező. Pedig nagyon jól érzi magát harmonikusan berendezett lakásukban, a szép budai villában, ahol 1974 óta lakik feleségével, Éva asszonnyal.
– Valami nagy és erős ragaszkodás fűz ehhez a házhoz, már az első perctől fogva – mondja a házigazda. – Még a tanácsi korszakában úgy kertészkedtem itt, úgy törődtem a házon kívüli dolgokkal, hogy megjutalmazott a tanácselnök. Példaként állított a kerület lakói elé, mint olyan különleges pasit, aki összeszedi mindenhonnan a szemetet, és az utca végéig meglocsolja a fiatal fákat. A házban akkoriban tizennyolcan éltek bezsúfolva: főbérlők, albérlők és az albérlők albérlői. Olyan emberek, akik kiszorultak valahonnét. Az épület háború előtt árvaház volt, az evangélikus egyház tulajdona, a másik házzal együtt, mely a szomszédos telken található. Mi most valamivel több mint ötven százalékát birtokoljuk, körülbelül százharminc négyzetmétert.
Közben vendéglátónk, a Kossuth-díjas rajzfilmrendező személyesen készít teát nekünk, antik porcelánban szolgálja fel.
– A házimunkák, a cipőpucolástól a zoknistoppolásig, nem jelentettek gondot nekem valamikor – teszi hozzá magyarázatul. – Pannonhalmán, a kollégiumban mindent meg kellett tanulnunk, amire csak szükségünk lehetett. Márpedig az ötvenes években olyan zoknit gyártottak, amely egyszeri használat után kiszakadt.
A finom ceyloni tea szürcsölése közben visszakanyarodunk eredeti témánkhoz, a hajdani lakókhoz, akik csak lelakták a házat, ám Jankovics Marcell és ifjú hitvese a beköltözés után azonnal nekilátott a karbantartáshoz. Kicseréltették az elhasználódott vezetékeket a falban, még a velük szomszédos lakásokban is. Később, a jelentős, tévésorozataiból is népszerűvé lett személyiség – sok kilincselés árán – el tudta intézni, hogy műemlék jellege miatt az épületet felújítsák. Sőt, a gyakorta jelentkező padlástérigénylőktől is megvédte a házat. Persze még maradt bőven munka és fizetni való a megvásárlás utáni időszakra is, sőt, mind a mai napig. A másik két jelenlegi tulajdonostárssal megosztva felújíttatták a tetőt, majd rendbe hozatták a pincét és a felső szintet.
– A ház az 1910-es évek stílusában épült, a környék tipikus századforduló utáni építészete ez – folytatja Jankovics Marcell – , osztott kazettás ablakokkal, terméskőlábakkal és a négy sarok terméskő burkolatával. Az ajtókat és ablakokat szintén föl kellett újítani.
– Említette, hogy nagyon ragaszkodik ehhez a házhoz. Vajon miért – – cövekelek le a lényegnél.
– Mert korábban sok hányattatásban volt részem. Gyerekként békés, harmonikus családi közegben éltem mindaddig, amíg a háború alatt ki nem bombáztak bennünket, majd kitelepítettek a fővárosból, mint nemkívánatos személyeket. Apámat hamis vádakkal – ahogyan ez akkor szokás volt – 1950-ben letartóztatták. Aludtam évekig nagyanyám kinyitható vaságyán, fűtetlen cselédszobákban, éltem kollégiumban. Nagyon elszántan, fogcsikorgatva küzdöttem egy normális otthonért. Apám halálának napján költöztem be a kis társasházi lakásomba, ami itt volt, közel a Pannónia Filmstúdióhoz, majd amikor megnősültem, azt az öröklakást cseréltem el ide, a kétszer nagyobb főbérletre.
Földerül az ember, ha végigsétál a három szoba hallon, mert nem csak nyugalommal, sok napfénnyel és különös rendezettséggel találkozhat itt, hanem jelentős pozitív töltéssel is, ha van a tárgyaknak kisugárzásuk. Letűnt korok, egykori személyek üzenetét véljük kiolvasni belőlük, az antik bútorok pedig egy ántivilág humanizmusáról beszélnek. A ház ura türelmes és erős rendezői akarattal mindezt egészen pontosan a helyére varázsolta, jól átgondoltan és megkomponáltan. Itt nincs helye az esetlegességnek, kérdezés nélkül is látható, hogy a bútorokat elsősorban nem vásárolták, hanem megörökölték. A kifinomult, jó ízlés már csak a jelen ráadása, az újraalkotó építkező nélkülözhetetlen kelléke. Jó lenne kicsit többet megtudni róla.
– Hogyan rendezkedtek be – – kérdezem.
– A bútorok részben a feleségem családjától valók, részben az én távolabbi rokonaimtól, egy részület azonban vásároltuk. A szüleimtől én semmit sem örökölhettem, mert minket nemcsak kitelepítettek, teljes vagyonelkobzásra is ítéltek. A nagynénik, nagybácsik – mivel az ő gyerekeik sorra emigráltak – mindent rám hagytak. Ezért tehát nálam találkoztak össze a hajdan szétosztott, egymástól elválasztott darabok. Angyali-bűbáj nagynéném lakása agyonzsúfolt bútorraktár volt. Mivel én nagyon utálom a zsúfolt szobákat, gondot okozott, hogy mitől váljak meg. Olyan kincset, mint a csillámpalás öntöttvas kályha, amiért ma milliókat fizetnek, 1971-ben csak kidobni lehetett. Mindent nagyon sajnálok, amit akkor a bizományiba vittem. Pedig még egyedül élő anyám lakását is én rendeztem be, aki mind ez ideig idegen búrtorok között élt. Mégis sok mindent el kellett adnom.
Ennek a neobarokk garnitúrának, amelyen most ülünk, eredetileg ki volt a tulajdonosa?
– Meszlényi Jenő, atyai nagyapám nagyapja, aki tehát, ha jól számolok, az én szépapám. Õ Kossuth Lajos feleségének, Meszlényi Teréznek édestestvére volt, különben maga is negyvennyolcas honvédezredes. V. Ferdinánd Magyar Királyi Testőrségében együtt szolgált Görgey Artúrral. Görgey volt az esküvői tanúja is.
– Az azonos nevű apai nagyapa, Jankovics Marcell író fontos lehetett Önnek, hiszen nemrég sikerült megjelentetnie egyik kötetét.
– Igen, igen, a másik kettő pedig a kiadás előkészületeinek stádiumában van. Ennyivel tartozom neki, és az én közérzetem is jobb lett így. Nagyapám életének szép momentuma, hogy tizenhat évesen két szünidőt tölthetett el Kossuth Lajos mellett, Turinban. Akkor, a halála évében dedikálta neki a portréját, melyet a Nemzeti Múzeumnak ajándékoztam. De még korábbról nagyapám nagybácsijától, Ambrozovics Dezső bácsitól származik berendezésünk nagyobb része és a legkopottabb szőnyegek, amelyeket feleségem nem győz dugdosni. Amikor Dezső bácsi, a XIX. századi orosz irodalom első fordítója meghalt, a neje, Mariska néni osztotta el az örökséget a három gyerek, apám és két nővére között. Ezek a darabok találkoztak most össze nálunk.
– Az előszobában elhelyezett eredeti fegyverek is tőle származnak?
– Nem. Ezek anyai ágról, Bartha nagyapám gyűjteményéből valók. Õ törzsorvosként szolgált az Osztrák?Magyar Monarchia hadseregében. Amikor áthelyezték Boszniába, keleti tárgyakat kezdett gyűjteni. Ezek a kardok és tőrök tehát onnét valók, kivéve a jurátus kardot, ami valamelyik ősömé lehetett. Eredeti cápabőrrel vonták be, a markolata karneol. Az együtteshez tartozik a hatalmas réztál, közepén Korán-idézettel. A két empire széket viszont anyósom hagyta ránk.
– Vannak kedvenc bútorai?
– A kis Fráter-szekrény védett, II. József korából. Naponta használom, benne tartom a kézirataimat, a családi fotókat, egyebeket. A név eredetéről: apám egyik nővére egy Fráter György nevű úrhoz ment feleségül, s bizonyára az ő hozománya volt. Persze nem volt ilyen jó állapotban, restauráltatnom kellett. Jelentős összegeket fordítottunk ilyen célokra, például a szőnyegek javítására is. Rajongok a szőnyegekért: közvetlen velük a kapcsolatom is, mert rajtuk tornázom minden reggel. Nem a perzsákat szeretem, hanem a geometrikus mintájú kazah szőnyegeket. S ennek is az lehet az oka, hogy gyerekkoromban otthon nem voltak perzsáink, virágos mintázatú szőnyegeink, csak geometrikusak. Ez a selyem Szenné az ebédlő falán anyai nagybátyám ajándéka.
– Gondolom, van kedvenc tartózkodási helye a lakásban.
– Ha bevághatom magam az apósomtól örökölt egyik fotelba, és bekapcsolom a tévét, mondhatni, én ott lakom. Az biztos, hogy a hisztériám itt lenyugszik. Különben az ebédlőasztalon szeretek dolgozni itthon, nagy a fény és jó a kilátás a belső kertre. A régi írógépeim itt sorakoznak, eldugva a sarokban, két éve ugyanis számítógépet használok. A munkaasztalom a hálószobában van, mellette a műkereskedőtől vásárolt gondolkodószékem, amelyről utólag kiderült, hogy Kondor Béláé volt.
– Mindent összevetve, úgy tűnik, ön az elveszett édent, a gyerekkort próbálta visszavarázsolni a nagynénik és a nagybácsik hagyatékából.
– Igen. A gyerekkori otthont, ami túl korán elveszett. S ha látok valamit, ami erre utal – bizományiban vagy antikváriumban – , fölkapom és megveszem.
– Hiányzik még valami?
– Már semmi, azaz hogy minden.
Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!
Hozzászólások