CCT és állítható teljesítmények
Napjainkban nincs egyetlen típusú fényforrás vagy lámpatest, amelynek nincs LED-es megfelelője. Hatalmas előnyük az alacsony fogyasztás – akár 90 százalékkal kevesebb energiát fogyasztanak –, a nagy fényhatékonyság, és akár tízszer tovább tartanak, a technológia fejlődése pedig napjainkra lehetővé tette a CCT jelöléssel ellátott legújabb generációs lámpák megjelenését is, amely számtalan rugalmasságot kínál a belső terek megvilágításában.

Forrás: Kanlux
A LED-ek az alacsony üzemeltetési költség mellett is biztonságos és jó fényt szolgáltatnak, hosszú az élettartamuk, nem melegszenek, környezetkímélők, nem tartalmaznak higanyt és káros gázokat. Kutatások szerint antibakteriális hatásuk is van (kék fény), valamint nem termelnek UV sugárzást, ezáltal nem csalogatják a rovarokat, mint a hagyományos fényforrások. A technológia gyors fejlődése lehetővé tette a különböző formákban és színekben megjelenő fényforrások megjelenését, mozgás- és alkonykapcsolókkal való integrációját, fényerőszabályozását (dimmerelés), a vezeték nélküli technológia és az okos otthonok térnyerése pedig újabb dimenziókat nyitott meg. Az okosvilágítás-rendszerrel a fényerőt és a színt is vezérelni lehet okos telefonokkal, hangvezérléssel, vagy programozható időzítőkkel lehet ki és bekapcsolni, mely megoldások a kényelmünkön túl további energiamegtakarítást is eredményeznek.

Forrás: Kanlux
KANLUX fényforrások – egészséges, megbízható fény
Új generációs innovatív fényforrásaink magas fényerővel, hosszú élettartammal, alacsony fogyasztással rendelkeznek fotóbiológiai biztonság mellett. IQ LED és XLED családunk különböző formájú és méretű fényforrásokkal széles kínálatot nyújt, hogy a tökéletes fényt biztosítsa klasszikus formában, magas fényvisszaadás mellett ( RA 90+).

Forrás: Kanlux
Átlagon felüli fényhasznosítással rendelkeznek, akár 210lm/W. Tizenötször hatékonyabbak standard elődieknél, 50 000 óra élettartam és 5 év garancia mellett.

Forrás: Kanlux
CCT – a testre szabható világítás
A CCT jelöléssel ellátott LEDlámpák a modern világítás legújabb generációját képviselik. A CCT az angol Color Correlated Temperature rövidítése, amely magyarul színkorrelációs hőmérsékletet jelent. Ez a hőmérsékleti skála jelzi, hogy a fehér fény mely tónusát bocsátja ki a lámpatest. Ezzel a megoldással a lámpa színhőmérséklete szabályozható, így a felhasználó igényeihez és hangulatához lehet igazítani a megvilágítást.

Forrás: Kanlux
Lámpatestek oldalfalon és mennyezeten
Tulajdonképpen nem kell választanunk a melegfehér, normál és hidegfehér fény között, a teljes skála a rendelkezésünkre áll, beállíthatjuk a megfelelő fényt az adott feladathoz, például a munkához vagy a pihenéshez. Nem kell választanunk a vásárlásnál, hogy a lámpatest a fehér fény, mely tónusát bocsássa ki a világítás során, a CCT funkció rugalmasságot és lehetőséget biztosít a világítás különböző helyzetekhez való igazítására. Például hidegebb fénnyel serkentenek, míg a melegebb fénnyel segítenek a pihenésben, relaxálásban.

Forrás: Kanlux
A CCT LEDlámpák élettartama hosszú, energiahatékonyságuk pedig kiváló, gyártásuk a környezetvédelem szempontjából is előnyösebb.
Egy modern és rugalmas megvilágítási megoldás beltéren, kültéren számos felhasználási helyen. A Kanlux kínálatában pl. AZPO, BENO, DABER, S PLAFON, TIBERI CCT és még számtalan modell biztosítja a kiváló minőséget és a modern dizájnt, valamint az energiatakarékos és szabályozható fényt az otthonában vagy irodájában.

Forrás: Kanlux
CCT ipari lámpák
A háztartásokon túl az ipari felhasználásban és a közvilágításban is áttértek a LEDvilágításra. A fejlesztők azon dolgoznak, hogyan lehet ötvözni a funkcionalitást a kiemelkedő teljesítménnyel. A KANLUX termékek is innovatív megoldásokat kínálnak egy fényesebb jövőért. Modern LEDpaneljeink a legkülönbözőbb paraméterekkel képesek megoldani a belső terek világítását: BLINGO CCT, AVAR CCT, por-páramentes lámpák, LINCEA CCT, sínre szerelhető lámpatestünk az LTL CCT, ACETE CCT reflektorok megbízható, modern lámpatestek.

Forrás: Kanlux
Ezek a lámpatestek sportpályákat és csarnokokat is képes bevilágítani. Kifejezetten iskolatermek, irodák, orvosi rendelők bevilágítására tervezték, mivel minimalizálják a tükröződést, így nyugtatva a szemet. CCT típusokkal igazodva az igényekhez, színhőmérséklet, a kapcsolható teljesítményszintek is rugalmasan választhatóak, ezáltal egy igazi modern választás tud lenni az irodavilágítás kialakításakor.

Forrás: Kanlux

Forrás: Kanlux
CCT LCOB LEDszalagok
Különleges megoldások, amelyek inspiráló élményt okoznak. Az LCOB szalagok már önmagukban is innovatívak az SMD chipes LEDszalagokhoz képest, hiszen itt a fény folyamatos, egyenletes világítást nyújt a szalag teljes hosszában, látható fénypontok nélkül. Lapos, flexibilis, hajlékony LEDszalagok, öntapadós 3M hátoldallal. Nagyon magas fényhasznosítással és magas színvisszaadással (Ra 90+) rendelkeznek. AZ IP00 és IP65 védelemmel ellátott típusokból választhatunk, 12V vagy 24V betáplálással. A CCT funkció egyedülálló módon lehetővé teszi a fehér fény hőmérsékletének szabályozását, a meleg és a hideg fehér szín beállítását. Kínálatunkban megtalálhatóak RGB, azaz színes és RGB CCT típusok, melyeknél választható az egész színskála és a fehér fény a melegtől a hidegig.

Forrás: Kanlux
A KANLUX COB szalagjai tökéletes választások, ha árnyékmentes, elegáns és homogén dekoratív világítást szeretnénk energiatakarékosan.

Forrás: Kanlux
A folyamatos innovációk egyre gazdaságosabbá és környezetbarátabbá teszi a világítási rendszereket, kicsiben és nagyban egyaránt. A jövő LEDtechnológiája, a folyamatos kutatások és fejlesztések eredménye egyre kényelmesebb és fenntarthatóbb lehetőségeket kínál. Speciális területek, mint a gyógyszeripar és a növénytermesztésben való felhasználás zöldebb és fenntarthatóbb jövőt ígér, forradalmasítva a terek megvilágítását és a kertészetekben a növények termesztését is.

Forrás: Kanlux
A LED a legnagyobb dolog az elektromos világítás felfedezése óta
Merre tart a LEDvilágítás? A folyamatos mérnöki munkának köszönhetően megvalósulhat az emberközpontú világítás igénye. A jövőben nemcsak a helyiségeket, környezetet, tárgyakat kell megvilágítania, hanem az emberek érzelmi, fizikai jólétére, hangulatára, teljesítményére is pozitív hatással kell lennie. Optimalizálni kell a fény színével és intenzitásával a különböző tevékenységekhez a koncentrációt, a munka, tanulás, szórakozás és pihenés, alvás során. A KANLUX termékek megfelelnek ezeknek a követelményeknek, ezt egyrészről a laboratóriumi bevizsgálások, másrészt a vásárlóink megelégedettsége igazolják.

Forrás: Kanlux
A jövőben az innovatív anyagok és gyártási technológiáknak köszönhetően növekvő fényhatékonyság, csökkenő fogyasztás és egyre szélesebb felhasználási kör lesz a jellemző. Az intelligens és okos világítási rendszerek egyre fejlettebbé válnak, melyekben a LED-ek kulcsfontosságúak lesznek. A technológia fejlődés nem áll meg, a jövőben a LEDvilágítás még hatékonyabb, környezetbarátabb, sokoldalúbb és okos rendszerekbe integrálhatóbb lesz.

Forrás: Kanlux
Hozzászólások