Üres kirakatok helyett

Ötletpályázatot írt ki a fővárosi önkormányzat az üres üzlethelyiségek kezelésének témájában, a mintaprojekt helyszíne az V. kerületi Kossuth Lajos utca egy szakasza lesz.

 

Ughy Attila, a főváros városképvédelmi és városfejlesztési tanácsnoka hétfői sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az elmúlt másfél-két évtizedben átalakultak a vásárlói szokások, a belvárosi földszinti üzletek jó része kiüresedett. Álláspontja szerint erre a városnak választ kell találnia: segítenie kell abban, hogy az üres üzlethelyiségek újra megteljenek funkciókkal. Létrehoznának egy jelrendszert és egy mindenki számára elérhető adatbázist, ami előmozdítaná az üres helyiségek bérbevételét. A helyiségekben – azok átmeneti hasznosításaként – művészek, jótékonysági szervezetek interaktív installációi jelenhetnének meg, illetve helyet kaphatna az úgynevezett civil „pop-up” tevékenység, ami azt jelenti, hogy a további tervek szerint az ingatlanokat lényegében díjmentesen vehetnék igénybe civil szervezetek.

Finta Sándor, Budapest főépítésze azt mondta, ezekkel az eszközökkel új lendületet kaphat a belváros gazdasága. Az ötletpályázatról szólva kifejtette: az egyik elem az adatbázis logójára és a weblap arculatára vonatkozik; az azonosítók egységesen jelennének meg a kiadásra váró üzleteken. A másik elem maga az installáció, ami az üres üzlethelyiségben kapna helyet. A főépítész példaként említette, Kolozsváron régi városképek borítják a portálokat, de van példa arra is, hogy a városlakók az elhelyezett matricákon ötletelhetnek azon, milyen funkciót szeretnének az üzletben.

A másfélmillió forintos díjazású ötletpályázat hétfőn nyílt meg, és április 15. a pályamunkák beadási határideje. Az eredményeket április 30-ig hirdetik ki, a későbbiekben kiállításon is bemutatkoznak a pályaművek.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop