Töltsd le a babaszobád!

A tavalyi OtthonDesign kiállításon nagy sikerrel debütált Download Design projekt idén is folytatódik. Az ország első open design szemléletű bútor kezdeményezéséről, amelyet a MOME indított, közel 60 cikk született és a downloaddesign.hu honlapról majdnem 1000-szer töltötték le a 13 bútor ingyenes gyártmányrajzait.

toltsdleababaszobad 720

A tervek szerint több éven keresztül zajló Download Design kezdeményezés célja, hogy a felhasználó az open design szellemében olyan ingyenesen letölthető design bútor gyártmányrajzokhoz / kiviteli tervekhez jusson, amelyek magyar asztalosipari körülmények között könnyen megvalósíthatók és meg is fizethetők. Míg 2015-ben az első önálló otthon volt a tematika, idén az első gyerek érkezése került a tervezők figyelmének középpontjába, a projekt aktuális címe ezért lett Download Design Baby. 2016-ban 11 bútor született, kimondottan a 0–3 éves korosztály számára, a babaszoba berendezéseként. A többféle funkciót is ötvöző designer darabok között bölcső, kiságy, etetőszék, kisautó, gyerekjáték, sőt mászóka is található.
A széles ágazati összefogással megvalósuló Download Design projekttel mindenki nyer. A felhasználók ingyenes bútortervekhez juthatnak, és az átlagos hazai asztalosipari körülmények között vagy akár az otthoni műhelyükben megvalósítható bútoraikat reális áron gyárthatják le. (A szervezők 2016-ban 50 ezer forintban maximalizálták a bútorok alapanyagköltségét, de ez számos esetben még a 15 ezer forintot sem éri el.) A felhasználóknak nem kell számolniuk csomagolási és marketingköltséggel, szállítási díjjal, de kereskedői haszonkulccsal sem. Mindemellett a helyi vállalkozásokat erősítik, hiszen a lokális erőforrásokra, alapanyagokra támaszkodnak; ezzel nem pusztán a hulladéktermelést és a környezetszennyezést csökkentik, de az open design szolgáltatások igénybevételével az ökológiai lábnyomukat is optimalizálják. De nemcsak a felhasználók és a lokális műhelyek tekinthetők e projekt nyerteseinek, hanem a tudásukat a nagyközönséggel megosztó tervezők, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) hallgatói is. Egyrészt konkrét visszajelzéseket kapnak a felhasználóktól like-ok és letöltések formájában, másrészt az egyetemi témavezetőkkel és a prototípust kivitelező asztalosipari partnerrel zajló konzultációk során elsajátítják a bútortervezés mikéntjét. Ez utóbbiak a Bútorszövetség tagjaként vállalták, hogy szakmai partnerként állnak a hallgatók mellett, megismertetik őket az asztalosipari technológiákkal és üzemük, műhelyük működésével, illetve hogy saját költségükön, akár több példányban legyártják a bútorokat. A progresszív szemléletű együttműködési forma további, előremutató hozadéka, hogy nő az ágazati szereplők közti bizalom, elindul egy párbeszéd, valamint hosszú távú partnerkapcsolatok épülnek ki; ezek a szinergiák pedig együttesen a magyar bútoripar fejlődéséhez és versenyképességének erősödéséhez vezetnek.

A képek az alkotók és munkáik szerint:
Péni Brigitta: Bubák, játéktárolók
Bódi Gergely Gergő: Etető, 2 in 1, étkezőszék-etetőszék
Király Adrienn: Babu, kiságyba integrált bölcső
Lakatos Botond: Tolinka, gyermekvagon
Nagy Franciska: Hansikó, gyerekszék
Papp Ágnes: Domboc, mászóka


Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop