Többfunkciós otthon

Alison Teverini angol belsőépítész és férje öt éve él és dolgozik ebben a londoni otthonban, amely radikális átalakításokat követően sikeresen szolgál ki egyszerre több funkciót is.

tobbfunkciosotthon 720

A nyugat-londoni városi ház megvásárlását megelőzően az angol házaspár már több éve ebben a városrészben élt, és ragaszkodott is ahhoz, hogy itt találjanak maguknak egy kényelmesebb otthont. Amikor rátaláltak e Viktoriánus-kori házra, korabeli építészeti és díszítőelemeinek, tágas fürdőszobáinak, három jó fekvésű hálószobájának köszönhetően azonnal beleszerettek, hiszen minden elvárásuknak megfelelt. A lakást vendéglők, áruházak sokasága környezi, és a jó közlekedési lehetőség is biztosított London belvárosába. Eredetileg a földszinten két elkülönülő nappali volt egy kicsi sötét folyosóval összekötve, a szintén szűkös és sötét konyhával. Az emeleten három hálószoba és egy családi fürdőszoba foglalt helyet, a második emeleten pedig egy loftszerű üres tér állt teljesen romos állapotban kihasználatlanul.

A felújítás során a térelosztáson sokat változtattak: a földszint különálló nappaliját egybenyitották, világosabb, nyitott teret nyerve, amelynek egyik végét a csendes olvasásnak, a másikat a tévénézésnek szentelték. Az emeleten vendéghálót hoztak létre fürdőszobával, a két másik szobát pedig dolgozószobáknak rendezték be, mivel mindketten gyakran otthonról dolgoznak, lakásuk nagyrészt munkahelyük is. Végül a ház legfelső emeletén, egy loftszerű részben kialakítottak magunknak egy hálószobát tárolórészekkel és fürdőszobával. A felújítás lépésről-lépésre történt, kezdve a legfelső szinttel, lefelé haladva. A munkálatok bő egy évig is eltartottak, ami Alison számára a legnagyobb nehézséget jelentette, hiszen mindezt végig konyha nélkül kellett megoldania. Utólag, a tapasztalatokból okulva minden ügyfelét lebeszéli erről. A felújítással járó kényelmetlenségek ellenére az eredmény egy többfunkciós, nyugalmat sugárzó otthon lett, amelyben a különböző textúrák – lenvászon, egy kevés bársony, szizál szőnyegek, metál, antik tükrök, kő és márvány – kombinációja kontrasztban, mégis harmóniában állnak egymással.

  

Alison Teverini stílusára összességében jellemző a semleges, egyszerű színpaletta, elegáns megoldások, és a következetesen végigvitt monokróm jelleg sok krétafehérrel, szürkével, szénfekete tónusokkal.

tobbfunkciosotthon portre

Alison Teverini
belsőépítész


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop