A pesti olasz palota legalább 250 éves. A romlásában is gyönyörű épület egyik lakója Kő Pál, Kossuth-díjas szobrászművész.
Olasz szokás, vagy építtetői hóbort (a palota tulajdonosa olasz volt), hogy a padlásteret magasra emelték. E padlástérben a műteremlakást annak idején Vidovszky Béla világhírű festőművész építtette, a négyméteres belmagasság remek lehetőséget kínált erre. A koszorús festő halála után, a hetvenes évek közepén, az addig kényszerűségből lakásról lakásra vándorló fiatal szobrász költözött ide festőművész feleségével és két kisgyerekével.
Somogyi József köztudottan tehetséges tanítványa ekkor már nem csak ígéret volt. Azóta is főművei között tartják számon akkori munkáit, első korszakának fából faragott színes szobrait: az – Utcaseprő”-t, a – Gyűrűfű”-t, az első elnéptelenedett magyar falu mementóját (nem kis bátorság kellett ahhoz, hogy akkor bármilyen műfajban erről a kényes témáról szóljon az ember), és első – Kossuth”-ját, közönséges posztókabátba öltöztetve.
A lépcsők fontos részei annak a szépségnek, amely a belépőt fogadja. Az előszobából – a házigazda bástyának nevezi – lelátunk a fényben úszó nappalira (az egykori műteremre), ahol rengeteg festmény, kisplasztika fogad. És sok könyv. Szokatlanul sok. Élmény a látvány: mintha a fedélzetről lépegetnénk egy hajótestbe, szinte belemerülünk a nagy térbe. Az ifjú feleség, Halassy Csilla szobrászművész itt ül lenn a két kicsi fiúval, az ötéves Benedekkel és az egyéves Bálinttal az ölében. Õk a hatvanas éveit taposó Kő Pál életét megédesítő kis vagányok.
Hogy miért is hat olyan jól az emberre ez a lakás, azt Csilla pár mondattal telibe találja: sok a zeg-zug, ami a változó magasságú padlószint miatt függőlegesen is értendő. Mert, bár tetőtérben vagyunk, de a helyiségek magasak, a méretek nagyok. Hihetetlen ez a mintegy 4 méteres belmagasság. Jó és erőt sugárzó a sokféle szobor, festmény – barátok, kollégák, tanítványok ajándéka. Rajongásig szeretett lányának, Kő Virágnak gazdag színvilágú képeit az édesapa a fő falakon helyezte el. A tizenhárom négyzetméteres ablakon benéz – mit néz! bebólogat – egy hatalmas gesztenyefa. Igen, ide, a második emeletre! Csilla szerint olyan érzés ez, mintha a lombkorona közepében ülnének tavasztól késő őszig.
Kő Pál az elmúlt évtizedekben fürdött az elismerésben: Munkácsy-díj, Érdemes Művész kitüntetés, közben a Képzőművészeti Főiskola tanszékvezető tanára, majd rektorhelyettese lett, tagjai sorába választotta a Magyar Művészeti Akadémia. 2001-ben Kossuth-díjat kapott: a magyar történelem legnagyobb alakjait mintázhatta meg, köztéri szobrai a fővárosban és az ország számos központi terén állnak, és végül Róma (a Vatikán), Hannover és Párizs is fejet hajtott előtte. A dicsőség nem rontotta meg, őrzi mosolyát, dalait, kiváló emberségét.
Körbejárjuk a lakást: a nappaliból a hálószobába fölfelé lépkedünk, de innét a vendégszobába lefelé, majd a fürdőbe menet a lépcső föl-le vezet: a tartógerendát kerüljük így meg. Az étkezőt már korábban egy szintre emelték a fürdővel, és a konyhából is sima úton jutunk vissza az előszobába. A szintkülönbségek nagy részét dobogókkal valamikor régen kiegyenlítették, és vastag szőnyegekkel borították be. Összhatásában olyan érdekes ez a lakás, és a kilátás is innét, mintha az ember Párizsban járna. Ez néhány filmrendezőnek is feltűnt, és kedvük szottyant volna itt forgatni, de a házigazda soha nem engedte meg.
Megnézünk néhány családi ereklyét. A fotelok, amelyekben ülünk, legalább háromszáz évesek, és még kényelmesek. A hálóba vezető ajtót gyönyörű drapéria díszíti. Emlék. Az apai nagyapa kastélyának minden ajtaját, ablakát ez a ritka szép textil borította.
A tárgyak megindítják az emlékezés boldog mámorát. Lujos – vendéglátónk közismert beceneve ez – hirtelen kedvenc költőiről kezd beszélni, előkerül a nagy becsben tartott hangszer, Sinka István citerája. Hirtelen Jékely Zoltán emlékénél termünk: erről a szép szál emberről mintázta meg Kölcsey alakját. Olyan nagyformátumú gondolkodónak ismerte meg, hogy – úgy érzi – ezt nyugodtan megtehette. Elkövetett már máskor is efféle – huncutságot”: némely királyunk külsejéről semmit nem hagyott ránk a kegyetlen idő, így lett Jankovics Marcellből Gyöngyös főterén bronzba öntött Károly Róbert.
Vendéglátónk előveszi édesapja sportnyergét. Ez az imádott, jóképű apa, Maczky Béláé. Õ tanította lovagolni például a korszak nagy filmszínészét, Jávor Pált. Az apától örökölt történelmi nevet – Fay Maczky Levente – Kő Pál azért változtatta meg, mert első önálló kiállítását édesapja – bűnös múltja” miatt bezáratták.
A másik szobában a nemrég készült keresztszemes hímzésekről a Hevesen élő 82 éves édesanyára terelődik a szó, a nagyszerű asszonyra, akinek állandó vendégszobája van a fiánál. A tündérszép zsellérlány,
Pataki Terézia a nélkülözések éveiben egyedül nevelte egyetlen gyerekét. A fia tőle örökölte az erejét, a szívósságát, azt, hogy ha belehal, sem hagyja félbe a munkáját, bármeddig tart is, befejezi.
– Milyenek voltak korábbi otthonaid –
– Ezt még soha senki nem kérdezte tőlem, pedig több kötetre valót tudnék mesélni. A legelső otthonom a bölcsőm volt, amely Perespusztán, a Jászság szélén ringott, ahol születtem, egy álomszép nádtetős házikóban. Aztán jött a zűrös korszak, az átmeneti lakások, mivel édesapámat hivatásos katonaként ide-oda helyezték: köztük a bodrogközi Kenézlőre, életem egyik legszebb helyszínére emlékezem szívesen. Majd ismét Perespuszta következett, a vincellérházban kaptunk egy szoba-konyhát. Szűkösen voltunk, de habtisztán, mert édesapa kívül-belül hófehérre meszelte a falakat. Innét újabb kitérő: nem messzire volt a Németh-tanya istállója, ahol Etel néni lett a társbérlőnk. A jászolok között egy szekrénynyel választottuk ketté a közös rezidenciát. Majd Csász következett, ahol nem volt víz, nem volt vécé, semmi nem volt, de volt a falon egy lyuk, amit én fúrtam, hogy az iskolám osztálytermébe kukucskálhassak. Gyönyörűséges, boldog idő! Amikor a tanítónő, a világszép Lukács Sarolta megérkezett, én is átfutottam az órára. Hetedikes vagyok már, amikor végre Heves nagyközségben szoba-konyhát kapunk Maczky nagyapánál, az édes nagyszülői házban. (Ezt nagyapa 1908-ban építette, és én most visszavásároltam.) A későbbi albérletekről nem sokat mondhatok. A kollégiumokban már jó a korábbiakhoz képest, eszméletlenül jó! Közben ne feledkezzünk meg a kétévi katonaságról, a laktanyákról: Abasár, Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Nagyatád, Pécs, Kaposvár – S mivel kultúros voltam, aludtam vetítőteremben, kuglipályán, színházteremben, kaszinókertben – és ki tudja még, hol nem. Nagy vákuumba kerültem a Képzőművészeti Főiskola elvégzése után, de ravaszul az építész Árkai Pista bácsi mellé szegődtem táskahordozónak. Õ tervezte ugyanis a lőrinci KISZ lakótelepet. De semmi protekció, pályáznom kellett. Pályáztam, hiszen már nős voltam, és amikor Boldizsár megszületett, kiutaltak egy földszinti huszonnyolc négyzetméteres önálló lakást. Négy évig éltünk itt, miközben Virág is megszületett. Amikor 92 éves korában meghalt Vidovszky Béla koszorús festőnk, nekünk utalták ki a műteremlakását.
– Kedves Lujos, egyszer biztosan Hevesre költözöl, az ősi fészekbe!
– Egészen biztos. A lerobbant házat újraépítem, ha addig élek is. Bár nemrég az egyik kivitelező megugrott néhány milliónkkal. De miért ne tette volna, hiszen jóhiszeműségünkben elismervényt sem kértünk tőle. Azzal vigasztalódunk, hogy egyszer bizonyára ezt is kiheverjük, anyagilag és lelkileg is. A kis lurkók pedig már ott nőhetnek föl, ahová én olyan nehezen jutottam be, és ahová oly lassan jutok vissza.
Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!
Hozzászólások