Hazai barangolásainkat – melyet múlt számunkban Szanticskán, Észak-Magyarország kis gyöngyszemével kezdtük – most a Dunántúlon folytatjuk. Ha valaki elbizonytalanodna, hogy a római kori amfiteátrumáról híres Pula Horvátországban van, ne ijedjen meg, ott is van egy Pula, Fiumétól délre. Van azonban nekünk is egy Pulánk, mégpedig Veszprém megyében, a Kab-hegy déli lábánál, Tapolca és Veszprém felezőpontjában. Kalauzunk ezúttal Krizsán András, Pula főépítésze, aki egyúttal a helyi lokálpatriotizmus megtestesítője is.
A középkorban Pula felé haladt a középkori hadi út, a Via Magna. A település a török idők után az Esterházy család birtoka lett, akik a XVI. század közepén az elnéptelenedett falut bajorországi németekkel újratelepítették. Az újkorban a községet Zala megyéhez, majd 1950-től ismét Veszprém megyéhez, Nagyvázsony körjegyzőséghez csatolták. A tanácsi világ névleges önállósága 1968 végéig tartott, majd Nagyvázsonnyal, később Barnag, Mencshely és Vöröstó községekkel volt közös községi tanácsa. E rövid kis történeti áttekintésből is látszik, hogy bár Pula jogilag mindig önálló településként létezett, mégsem volt soha független. A nagy változás 1990-ben teremtődött meg, mikor megalakulhatott az önálló önkormányzat és képviselő-testület, bár az adminisztrációs ügyeket továbbra is a körjegyzőség, Nagyvázsony intézi. Vagyis megteremtődött a lehetőség arra, hogy a feladatokat maguk határozzák meg, a pénzügyi korlátokon belül.
Pula jövője nem kilátástalan, mert több nagyváros (Veszprém, Tapolca, Ajka) vonzáskörzetében fekszik. Új lendületet adna azonban a fejlődésnek, ha Nagyvázsony lenne a centruma a formálódó új gazdasági térségnek. Nyitva áll még egy alternatíva előttük, az idegenforgalom, a falusi vendéglátás fellendítése. Szerencsére az utóbbi években híressé vált kapolcsi – Művészetek völgye – rendezvénysorozat ismertté tette a környék idegenforgalmi szépségeit, természeti kincseit. Egyre több régi parasztházat vásárolnak meg és újítanak föl, teszik rendbe a régi homlokzatokat, portákat. Bőven van a környéken látnivaló: erdő, középkori kolostorrom, bő vizű, friss forrás, Európa legnagyobb bazaltbarlangja, a lignitbánya négymillió éves leletekkel, lenyomatokkal, a tihanyival vetekedő gejzírkúp, és a szőlőhegy gyümölcsökkel és jó borral.
Pula, az ország többi, magára valamit is adó településéhez hasonlóan, igyekezett kezébe venni sorsának intézését. Egyik legsürgősebb feladatának a lakosság megőrzését és a lélekszám növelését tartva parcellázta a falu belterületébe ékelődő valamikori Esterházy-, később téeszmajor területét. Úgy foglalt állást, hogy a szokványostól, hétköznapitól eltérő, de a község építészeti sajátosságaira jellemző módon építteti be a területet. A MAKONA Építésziroda a major területére nyolc új házhelyet javasolt kialakítani. Jelenleg az épületek közül öt áll, kettőben már laknak is. A község akkori polgármesterének, Reményi Antal nyugdíjas (nép)tanítónak gondolata volt, hogy a szép elvek és elképzelések mellett a gyakorlati megvalósulást is tartsa szem előtt. Azaz a szinte jelképes összegért megvásárolt telkeken a felépítendő házak feleljenek meg azoknak a szempontoknak is, melyet az önkormányzat fontosnak tartott – jelesen a falu jelenlegi beépítési sajátosságainak. Így találta meg az azóta is jól bevált megoldást: a község saját közigazgatási határán belül az építésiengedély-köteles terveket előzetesen a település főépítészével kell jóvá hagyatni. Egyébként nem is kell sokat győzködni sem a tulajdonosokat, sem a tervezőket, hogy tartsák tiszteletbe a helyi építészeti hagyományokat, hiszen nyilván ez vonzotta őket Pulára, a nyugodt, tiszta környezet, a szép, régi házak, utcák. Tudják, látják a régi házakon, hogy milyen legyen a homlokzat, mennyire fontos egy szép új – pulai – kéményfejezet, hogy miért van szükség a bejárati ajtó elé egy kis tornácra. A házak épülnek, ha lassan is, de a szándék, és főleg az arányos léptékű egységes falukép már kezd kirajzolódni. Nem a fölösleges, innen-onnan ellesett homlokzatrészletekből állnak össze az épületek. Fölöslegesen nem építenek üres padlásterekhez kapcsolódó, hőhidas, rosszul szigetelt tetőtéri erkélyeket, színes műanyag hullámpalás bejárati előtetőket. Már látszanak az új kéményeken, homlokzatokon a régi motívumok, vakolatdíszek, egy kicsit újra érezni a település szerves fejlődésének nyomait és lehetőségeit.
Néhány évvel ezelőtt egy csekély összegű, vissza nem térintendő állami támogatásból felújíthatta a község egy közösségi épületét. A támogatás a barokk templom felújítására kevés volt, arra azóta is gyűjtenek, a kis Flórián-kápolna – hála Istennek – – 92 ben helyi összefogással megszépült, iskola sajnos már húsz éve nincs faluban. Volt viszont egy kocka formájú ravatalozó, típus garázsajtó-bejárattal. A helyére készült épület már nemcsak ravatalozó, hanem – templom?, temetőkápolna, kis tornyában Gombos Miklós harangöntő lélekharangja.
S hogy még egy nélkülözhetetlen erőforrásról is beszámoljak, szólni kell a pulaiak egészséges lokálpatriotizmusáról, a község újratelepítésének 250. évfordulójára szervezett kis ünnepségről. Ennek fénypontja, a ma már több mint tízéves jubileumát ünneplő – Náczi-hegyi – napok voltak, minden pincénél vendégvárás, finom bográcsgulyás, pásztortarhonya, szalonnasütés illata, hajnalig tartó közös borozgatás, énekelés, csillagnézés. Ha július utolsó szombatján önök is erre járnak, jöjjenek föl a Náczi-hegyre, és igyanak egy pohár bort a pulaiak és mindannyiunk egészségére?
Hozzászólások