Teraszokkal ölelkezve

A ház a főváros közelében felépített új lakónegyedek egyikében áll. A lankás domboldalba simuló villák között még akadnak fák, a telkek valódi kerteket rejtenek, a szomszédok nem látnak bele egymás tányérjába, minden épület között van elegendő tér. Ez a szabadságérzet is közrejátszott abban, hogy a földszintes ház nem akar rejtőzködni, hanem bátran kitárulkozik az azt övező kert felé. Ottjártunkkor a kertészek még szaporán alakították a területet, de már nyilvánvaló volt, hogy az elkészült pihenőhely egy édenszigetre hasonlít majd.

 

 

Csikós Mihály igyekezett tájba simuló épületet tervezni, amikor papírra vetette a kő, fa és üveg klasszikus hármasára komponált épület rajzait. A ház az utca felől szolidabb, a kert oldalán annál pazarabb látvánnyal örvendezteti meg tulajdonosait. A földig érő ablakok, a vakolt fal, a terméskő, a rusztikus tégla párhuzamos használata és az íves medence csupán előszele annak a tornádónak, amelyet a részletek ízlésesen átgondolt megmunkálása indított el a tervező sokra hivatott képzeletében.

 

A földszintes épület jellegéből adódóan csupán horizontálisan tagozódik. Az ismétlődő ki- és beugrók, a változatos méretű és formájú ablakfelületek, a házat körbeölelő teraszok, a különböző magasságokig felfuttatott terméskő falburkolatok mind-mind a tér-, illetve felületmegosztás oltárán áldoznak. A háznak van egy sejtelmes éjszakai arca is, hiszen a terasz padlójába, és a ház falának alsó szegmensébe épített megvilágítók éjjelente meleg, sárgás fényben kápráztatják az épületet.

 

A fiatal tulajdonos szabadon átlátható, tágas tereket, sok fényt, és exkluzív minimálberendezést szeretett volna, az építész pedig az elvárásoknak megfelelően hozta lendületbe saját kreativitását. Nem esett nehezére a szögleteket itt-ott megbolondítani némi szokatlan, első látásra oda nem illő, de valójában nagyon is oda kívánkozó megoldással. Mert bár az ördög a részletekben lakozik, a minőségre éppen az a garancia, ha a legutolsó apróság is alapos tervezés eredményeképpen születik meg.

 

A háztulajdonos régi ismerőse az építésznek, s korábbi munkáit ismerve bátran bízta rá magát a tervezőre, mondván: azt építem meg, amit tervezel. Emellett persze rengeteg konkrét elképzelése volt majdani otthonáról. Mivel korábbi lakása neobarokkos berendezési tárgyakban díszelgett, a lakhelycsere stílusváltással is járt: az új környezetben mindenképpen szabadulni akart a felesleges sallangoktól, s a mini-malista tereket vette célba. Ragaszkodott a körbejárható terekhez, a nagy ablakokhoz, a mindenhonnan megközelíthető teraszhoz. A kivitelezést az Émü Bau-ra bízta.

 

Bár ő maga nem szereti a zajos társasági életet, olyan életteret kívánt maga köré, melyben alkalomadtán sokfős vendégségeket is lebonyolíthat. Noha a fiatalember

 

jelenleg egyedül él, hosszú távon családban gondolkodik, így a pillanatnyi legénylakás stílust egyszer egy jó ízlésű hölgy formálhatja otthonosabbá. Az elkészült két gyerekszobát egy vidám sárga fürdő köti össze, amely praktikusan mindkét helyiségből megközelíthető. Bár – gyerek híján – az egyik hálóhelyiségben most éppen biliárdszoba készül, ez nem lesz akadálya a majdani családtervezésnek. A hálóból nyíló felnőtt fürdőben egy mosdó, zuhany és hidromasszázs sarokkád is helyet kapott. A helyiség egyik fala tejüvegből készült, de Csikós Mihály eredeti elképzelését, a kert felé is átlátszó falú zuhanyzót a tulajdonos nem merte vállalni. A finom lilás-barna mozaikkal kirakott minimalista fürdőben az üvegmosdó és az egyedi, keret nélküli üvegajtó játssza a főszerepet.
A helyiségek hálójának közepén a kan-dalló áll. Az aszimmetrikus tűzteremtő építmény hideg téli estéken meghitt
hangulatot teremt az amúgy cseppet sem intim méretű társasági térben. A konyha minimalista vonalai és bútorai szintén az építész fantáziáját dicsérik. A házigazda külön kívánsága volt, hogy a főzőhelyiségben is legyen étkezőasztal, hogy a vendégfogadásra alkalmas teakfa nagyasztalon ne terítsenek – egyszemélyes szendvicseknek?. Az amúgy is elegáns térformáláshoz szokott Csikós Mihály nem bánt kisstílűen a szokatlan megoldásokkal. A nappali többszintes álmennyezete, az egyedi beltéri ajtók túlfutó, akár pakolásra is alkalmas felső pereme, a nappali padlójába körben beépített ventilátormotoros konvektor mind-mind az ő szárnyaló kreativitását dicsérik.
A pazar és elegáns térformálás eredményeként létrejött, körbeüvegezett és körbejárható pazar otthonban ugyan mi csupán néhány agyonhajszolt órát tölthettünk, de kétség nem fér hozzá: itt még dolgozni is élményszerű volt.

Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop