Tapétát a falra!

Kevés hatásosabb, nagyvonalúbb otthonszépítő „kelléket” találni a tapétától, amelyet már több száz évvel ezelőtt is becsültek. Igaz, akkor még a fal szigetelése volt a fő feladata. Az idők folyamán a hangsúly a dekorálásra tevődött át, napjainkban pedig újra reneszánszát éli az otthonunkat felöltöztető tapéta. A Diego kínálatában új termékcsoportként százötvenféle különlegesen szép tapétára találunk.

 

 

Míg korábban leginkább akkor tértünk be a Diegóba, ha szép és jó árfekvésű szőnyeget, padlószőnyeget, laminált vagy PVC padlót képzeltünk el otthonunkba, az utóbbi évek koncepcióváltása elhozta nekünk a függönyöket, fürdőszobai szőnyegeket, plédeket, párnákat és egyéb lakásszépítő textíliákat. Legújabban pedig már akkor is a Diego lakberendezési szakáruházba vezet az út, ha szép tapétával alapoznánk meg lakásunk hangulatát.

 

{gallery}images/stories/verysimple/diego/f{/gallery}

 

„Színes otthon!”

Fogalmazta meg friss hitvallását a Diego, és ezzel kezünkbe adta az otthonteremtés kulcsát. A saját magunk lakberendezői lehetünk, elég csak betérni a 86 Diego áruház egyikébe, ahol szakszerű kiszolgálás mellett, kellemes környezetben kapunk segítséget ahhoz, hogy egymással jól társítható, összeillő párosításokra találjunk.
A Diego úgy tartja, hogy a nemzetközi divattrendek színei, motívumai azonnal visszaköszönnek a tapéták divatjában. Repertoárjuk minden stílushoz gyönyörű termékeket kínál, legyen szó geometriai mintás retró kamaszszobáról, krémes royal stílusú enteriőrről, vagy a Szex és New York stílusában megálmodott nagyvárosi térről bőrhatású tapétával. A kedves gyerekszobák pasztell könnyedsége is a falra varázsolható az áruházban fellelhető tapéták valamelyikével.

{gallery}images/stories/verysimple/diego/a{/gallery}

 

Falra fel!

A tapétaválaszték napjainkban óriási méreteket öltött, ezért érdemes előre megtervezett elképzeléssel, színekkel, vagy mintákkal szűkíteni a tapéták körét. Amennyiben azt szeretnénk, hogy a szoba tapétázás után kellemes benyomást keltsen, akkor a tapéta színét és mintáját a megfelelő gondossággal kell kiválasztanunk. Figyeljünk a színek összhangjára, tartsunk egyensúlyt a lakótér formái és anyagai, a már meglévő bútorok és a tapéta stílusa között. A tapéta felhelyezésekor figyelembe kell venni az építészeti szempontokat és a helyiségben uralkodó körülményeket, azaz a levegő nedvességtartalmát, a hőmérséklet-különbségeket, a természetes megvilágítás erősségét is.

Tapétakalauz

A papír és papír alapú tapéták kategóriájába tartozik az összes nyomott, dombornyomott és zúzott papírból készült, illetve rotációs szitanyomással papír alapanyagon előállított falburkoló anyag.
A gyapjúrostos tapéta egy viszonylag új típus, amely egyszerű alkalmazhatóságának köszönhetően egyre inkább terjed. Különlegessége abban rejlik, hogy papír helyett cellulóz-poliészter szálkeveréket tartalmazó nem szőtt textília a hordozója. Erre a hordozórétegre viszik fel a tapéta mintázatát adó habréteget. Meggyőző tulajdonságai minden vállalkozó kedvű tapétázó kedvére tesznek. Mérettartó, vagyis a fal kiszáradása után is megtartja a méretét, nem igényel makulatúrát. Egyszerű vele a munka, hiszen csak a falat kell beragasztózni, a tapétát nem, ráadásul nem szakad és nem gyűrődik ez a fajta tapéta. Gyapjúrostos vlies tapétából százharmincfélét találunk a Diegóban. 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop