Szubjektív objektivitás

Kujbus János festőművész november 11-én nyíló kiállítása adta az apropóját, hogy bemutassuk a fiatal alkotót.

 

Idén még nem állított ki itthon, mert egy jelentős külföldi kiállításra készült, amelyet a svájci St. Gallenben rendeztek meg. Tavaly két kiállítása volt Debrecenben, egy pedig Nagyváradon, idén pedig Budapesten a Café Eklektikában lesz itthoni bemutatkozása. Képeit nézve a pop-art kifejezés jut elsőként az ember eszébe. Festményei témája szinte kivétel nélkül az ember, pontosabban az egyén. Munkáit kérdésekre alapozza, például milyen kapcsolódási lehetőségek vannak különböző életjelenségek között – Fényképeket készít barátokról, s ezeket felhasználva fogalmazza meg témáit, oly módon, hogy apró történeteket meséltet el velük. A Szoba kilátással című munkájánál például ahogy elhelyez egy alakot a valós, vagy valótlan térben, azon felül, hogy vizuálisan lehetséges és érthető kompozíció jön létre, mégis az elszigeteltség érzete alakul ki az egyén és anorganikus környezete között.

 

A művész mindig próbál olyan képeket készíteni, ami közvetlenül az egyénhez szól, érzelmeket ébresztve és érzéseket közvetítve. Legszívesebben olaj- és akrilfestéket használ festményeihez.

 

A nyughatatlan fiatal természet azonban nem elégszik meg a festészettel. Újabban videóinstallációkat és „képszobrokat” is alkot. A fotók készítése egyfajta szabadságot biztosít a modell utáni festéshez képest, mivel így éjjel-nappal dolgozhat, anélkül, hogy valaki másnak rendelkezésére kellene állnia amíg alkot.

 

Mivel lapunk tematikája elsősorban a lakberendezés, kiváncsiak voltunk, a művész szerint a lakás mely pontján állítható ki leginkább egy Kujbus kép – – Nyilván nem az étkező komódja felett! – hangzik felkiáltásszerűen a válasz. – Sokkal inkább az elvonulást, elmélyülést szolgáló enteriőrök alkalmasak arra, hogy az embert megszólítsa valamelyik festményem, hiszen egy kép csak személyre szólóan tud gondolatokat és érzéseket ébreszteni.

 

 

„Kujbus János munkái izgalmasak és fiatalosak. Egyszínű és moziszerű ábrázolásmódjával képeit egyszerre szövi össze vékonyan és erőteljesen. Kapcsolata a fényképszerű képpel kritikus és egyben engedékeny. Festett alakjai gyorsak és átütőek, melyekben kiteljesedik a művészi képzelet tolmácsolásának nyilvánvaló képessége. A színeket mértékkel használja, ahogy a monokróm képek egymásba csúsznak. Képein az elszigeteltség, múlandóság és a szexualitás a meghatározók. A festmények határozatlan elbeszélőként a vágyra és annak megformálására utalnak. Munkáiban a geometria és a tér iránti kifinomult érzéke, figyelme mutatkozik. Kujbus megtöri a kompozíciós szabályokat, hogy eltérve a konvencióktól, festett kollázsokat alkosson.”

 

 

Iskolái:
1987-1991 Medgyessy Ferenc Gimnázium, képzőművészeti tagozat (Debrecen)
1991-1996 Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola,
rajztanári szak (Szombathely)
2002 Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete.

Fontosabb kiállításai:
2007 Gastspiel-Junge Kunst- St.Gallen (Svájc)
2006 Salon de arta contemporana-Oradea Nagyvárad)
2006 Fresh Art kiállítás (Debrecen)
2006 Négy nemzet kiállítás (Debrecen)
2006 Budapest Art Expo Friss (Szentendre)
2006 Debreceni Tavaszi Fesztivál (Tavaszi tárlat)
2005 Agora Gallery, Soho-Chelsea (New York City, USA)

www.bookonline.hu


Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop