Szigetelési veszedelmek

A zavartalan kikapcsolódás, a minőségi élettér csak csak úgy képzelhető el, ha függetleníteni tudjuk magunkat (otthonunkat, tartózkodási helyünket) a zavaró környezeti hatásoktól: a nem kívánt hőtől (vagy annak hiányától), az épület állagát és egészségünket egyaránt veszélyeztető nedvességtől. (No és persze a zajtól is: e témával külön írásban foglalkozunk.) A szigetelési eljárások elsősorban ebben segítenek – azonkívül, hogy energiatakarékos, így környezettudatos életmódot tesznek lehetővé, növelik házunk, lakásunk használati és forgalmi értékét. Ugyanakkor elemi károkkal vetekedő rombolást tud okozni, ha a szigetelés eleve rossz, elöregedett, vagy éppen – mint „felesleges luxus" – teljesen hiányzik.

A különféle szigetelési módokat ma már komoly szakmai előírások szabályozzák, ennek ellenére – mint összeállításunkból is kiderül – meglehetősen sokszínű a paletta, akár hőhatások, akár a nedvesség ellen akarunk védekezni. Nyilván mindig érdemes tájékozódni, mielőtt az építkezés részeként vagy utólagosan szigetelési metódust választunk. Ami biztos: a szigetelőanyagok is azon matériák közé tartoznak, amelyek bár – legtöbb esetben – nem látszanak, minőségük nagyban befolyásolja az ingatlanok lakhatóságát, a lakók komfortérzetét.

HÕSZIGETELÉS

Az elmúlt harminc-negyven évben lett igazán hangsúlyos kérdés az épületek hőszigetelése: a hetvenes évekbeli olajárrobbanás óta, amikor kiderült, hogy a szénhidrogén-készletek sem kiapadhatatlanok. Bár hazánkban még a nyolcvanas években is adtak át olyan házgyári épületeket, amelyeken semmilyen vagy csak jelképes hőszigetelési eljárásokat alkalmaztak, a világ másik felén, ahol a piaci szabályok és az azokból következő egyfajta ésszerűség már jó ideje uralta a gazdaságot, szinte azonnal reagáltak. Arrafelé már korábban sem volt divat az utcát fűteni, mint a panelből épült, szabályozhatatlan távfűtéssel ellátott betonlakásokban, de a meleg megőrzéséhez hamarosan kevésnek bizonyult a jól záródó kilinccsel ellátott nyílászáró. Újított a téglaipar: a téglák üreges kiképzésével, anyagszerkezetük pórusossá tételével, majd ezt követte a téglaméret, azaz a falvastagság növelése (30, 36, 38, 44 cm stb.), a vázkerámia elemek belső bordavastagságának csökkentése, az üregeloszlás optimalizálása. (Ez a fejlődés ma sem állt meg: van olyan gyártó, amelynek egyes termékei – ideális körülmények között – szükségtelenné teszik a kiegészítő falazatszigetelést.)

A „hőszigetelés” összetett fogalom; műszaki tartalma az épületek és az épületszerkezetek hővédelme, ami az alábbiakat jelenti:
– a káros fűtési melléktermékek kibocsátásának csökkentése;
– az épület tartószerkezeteit érő hőterhelés csökkentése, ezáltal azok hőmozgásának mérséklése;
– a belső terek megfelelő komfortfokozatának (hőmérséklet, páratartalom) biztosítása;
– a téli fűtési hőveszteség csökkentése;
– a nyári hőterhelés mérséklése;
– a hőhidak elkerülése;
– a szerkezeten belüli és a belső felületi páralecsapódás elkerülése.
A levegő hőszigetelő képessége kiemelkedő – ehhez persze csapdába kell ejteni. A műanyaghabok hőérleléssel felduzzasztott szemcséi, zárt légcellái is ezt teszik, a szálas anyagú hőszigetelések is a levegő „megkötésével” próbálkoznak. Más anyagok szerkezetét (pl. az égetett agyagtéglákba kevert fűrészporral) pórusossá teszik, de egyes cementkötésű anyagok habosítása is ezt eredményezi.

Fontos tényező
Az egyes anyagok hőszigetelő képességét a rétegek hőszigetelő képességének összessége határozza meg; ez a hőátbocsátási tényezővel („U”; W/m2K) jellemezhető. E szám azt mutatja meg, hogy hány watt hőmennyiség távozik az adott fal egy négyzetméternyi felületén, egy Kelvin fok hőmérsékletkülönbség hatására.
A térelhatároló szerkezetek hőszigetelő képességének követelményeit az elmúlt évtizedekben folyamatosan szigorodó értékekkel szabályozták, hazánkban legutóbb tavaly. A jelenleg érvényes kormányrendelet az egyes épületszerkezetek hőátbocsátási tényezőjét a következő táblázat szerint adja meg.

Az egyes épületszerkezetek hőátbocsátási tényezőjének követelményértéke (W/m2K)

(a lábazaton elhelyezett azonos ellenállású hőszigeteléssel helyettesíthető)

A hőszigetelő anyagok legfontosabb tulajdonsága a l (lambda) hővezetési tényező. Mértékegysége: W/mK. Annál jobb hőszigetelő képességű egy anyag, minél alacsonyabb a l hővezetési tényezőjének értéke. A hőszigetelőanyag-gyártó cégek a biztonsággal garantált ún. deklarált l értéket, a lD-t adják meg. Néhány építőanyag lD értékét mutatja a táblázat.

Kiegészítő hőszigetelés
Az egyrétegű, többnyire falazott falak hőszigetelő képessége a vastagságuk függvényében korlátozott, tovább már csak kiegészítő hőszigeteléssel javítható. Mivel e falak tömege – épp a hőszigeteléshez szükséges üregek és a pórusosság miatt – egyes termékeknél viszonylag csekély, a hőtároló képesség nem jelentős; különösen igaz ez a nyári viszonyokra. Ugyancsak ezzel magyarázható a kisebb léghanggátlás is, ami a kisebb zajterhelésű zöld-övezetben nem hátrány, de zajos városi viszonyok között már nem teljesíti az elvárásokat.
Rögzíthető, hogy a többrétegű, például hőszigeteléssel ellátott szerkezetek komplex teljesítőképessége jobb, mint az egyrétegű szerkezeteké. A külső hőszigetelés télikabátként védi az épület tartóvázát, vastagsága a szükséges mértéken túl is méretezhető. Ez esetben a mögöttes falazat nagy tömegű – mivel nincs szükség arra, hogy hőszigetelő legyen – jobb hőtároló képességű, jobb léghanggátló tulajdonságú lesz, emeli tehát a komfortfokozatot.
Megfelelő külső oldali hőszigetelés-vastagság esetén jelentősen csökken a hőhidak kialakulásának veszélye, és – a szellőztetéssel összefüggő lakáshasználati gondokat leszámítva – szinte kizárható a szerkezeten belüli vagy a belső felületi párakicsapódás is.

Osztályozott épületek
Az épületeket a jövőben energiafogyasztásuk alapján majd osztályozzák. Lesz „A” kategóriájú, kis energiafogyasztású és lesz „I” kategóriás, magas energiafogyasztású épület (1. ábra).

Az épület energiatanúsításának minőségi osztályai – 1. ábra

A besorolás várhatóan majd az ingatlanok, a lakások értékét is befolyásolja. A jól hőszigetelt, korszerű gépészettel ellátott, tehát „alacsony üzemelési költségű” épület eladási ára várhatóan magasabb lesz, mint a rossz hőszigetelésű, nagy hőveszteségű, korszerűtlen, gyenge gépészettel szereltté.

TETÕTÉR-HÕSZIGETELÉS

A tavaly szeptemberben életbe lépő követelmények szerint tetőterek esetén a hőátbocsátási tényező követelményértéke k = 0,40 W/m2K-ről 0,25 W/m2K értékre csökkent, így az eddig is szükséges 15 cm hőszigetelési vastagság helyett már 20-25 cm-esre lesz szükség. Ezzel természetesen jelentősen csökken a tetőszerkezeten keresztül a hőveszteség, így a fűtési költség is. Az új követelmények szerint beépített hőszigetelési vastagságok, valamint a tetőfedés alatti átszellőzés kialakítása a megfelelő nyári hőcsillapítás eléréséhez is elegendő.

TALAJ ALATTI SZIGETELÉS

Talán a leginkább elhanyagolt szigetelési terület, pedig egy rosszul kivitelezett alapok alá kerülő szigetelés akár javíthatatlan hibákat, hosszú távú kényelmetlenségeket, épületállag-romlásokat is okozhat. A mai lakástrend egyre több helyiséget visz talajszint alá (konditerem, tároló, de akár lakótér is), megnő tehát a szigetelés jelentősége.
A talajban lévő szerkezeti elemek szigetelésének szerepe kettős: egyrészt a belső terek szárazságát, másrészt maguknak a föld szintje alá kerülő elemeknek a védelmét biztosítja. Új építéseknél lehetőleg a külső oldalon elhelyezett szigetelésre kell törekedni, a pincefalakon, utólag eszközölt szigetelés már csak „tűzoltásként” jöhet szóba.
Lejtős terep esetén mindig számolni kell azzal, hogy a szivárgó vagy rétegvíz a falaknak ütközve feltorlódik, ilyenkor nagyon fontos, hogy a szigetelésen túlmenően szivárgót is létesíteni kell.
Magas talajvízszint esetén az egyedül üdvözítő megoldás a „teknőszigetelés” lehet. Ennek a lényege, hogy a függőleges és vízszintes szigeteléseket egy ütemben kell elkészíteni, azaz az aljzatbeton vastagított peremére szigetelést tartó falat kell építeni, és ezen belül kell elkészíteni a szigetelést, mint egy folytonos teknőt.

Kátránypapír helyett
A talaj alatti szigetelési technológiák terén ugrásszerű fejlődés zajlott le, ma már a kátránypapír nem felel meg az előírásoknak. Helyére a vastaglemezek léptek: ezeket lángolvasztással hordják fel a felületre, az építkezés helyszínén; általában egy-két réteg (min. 4 mm vastag) beépítése elegendő. A műanyagból készült lemezek közül leginkább a PVC-ből készültek gyakoriak, de a poliolefin vagy a műgumi is bevett alapanyag: ezekből talajnedvesség ellen minimum 1, talajvíz esetén pedig legkevesebb 1,5 mm vastag termék beépítése elegendő.
A gyakorlatban rohamosan terjed a bitumenes masszák, habarcsok használata is. Utóbbiakat legalább két rétegben, általában erősítő betéttel kell készíteni, vastagsága minimum 3-5 mm legyen.
A vízzáró beton alkalmazása a leggyakoribb és a leggyorsabb megoldás lehet, a meghibásodás esélye is ennél az eljárásnál a legkisebb.