Csányi Vilmos etológus professzor és felesége, Nádai Éva hegedűművész otthona igazi meghitt családi fészek. A Duna-parti lakás nyolcezer könyvnek és Jeromosnak, a házőrző kutyának is otthont ad. A háziak mérhetetlen szeretettel és kedvességgel fogadtak és vezettek körbe otthonukban. A ház ura beavatott lakásuk átalakításának történetébe, hogy hogyan és miként tökéletesítettek mindent.
– Budán, a Donát utcában volt egy 150 négyzetméteres lakásunk. Lift híján sajnos gyalog kellett megmásznunk az emeleteket. Tudtuk, ez egy idő után gondot okoz majd, úgyhogy eldöntöttük: továbblépünk. Olyan lakást kerestünk, amely mindenkinek kielégítő. Fontos volt, hogy közel legyen az Akadémiához és az egyetemhez, lehessen sétáltatni a kutyát, kőhajításnyira legyenek a közlekedési eszközök, és legyen egy 30 négyzetméteres dolgozószobám, amelyben kényelmesen elférek.
A lakás eredetileg rettentően zegzugos volt, de vendéglátóink mégis láttak benne fantáziát. Tudták, hogy némi átalakítással minden kritériumnak megfelel majd. Lebontottak néhány falat, és nagy tereket alakítottak ki. Amikor már évek óta itt laktak, jöttek rá, hogy mire lenne még szükségük. – Az ember él egy lakásban, aztán az idő múlásával rájön, hogy mi az, ami hiányzik, és hogyan kellene átalakítania környezetét, hogy az tökéletes otthon legyen. Általában a rendelkezésünkre álló teret pillanatok alatt belakjuk, majd pedig túlnövünk rajta, és szeretnénk még egy szobát, esetleg tárolót, amely elrejti a háztartási kellékeket. Szerencsénk volt, hogy a mellettünk lévő kis lakást eladták, így kaptunk egy második lehetőséget, hogy a tökéletes lakóteret tovább tökéletesítsük. Kialakítottunk egy hét méter hoszszú gardróbszobát, valamint egy mosókonyhát. Most már semmi sem hiányzik! Itt élünk a kutyánkkal, Jeromossal, aki kölyökkorában csupán néhány napra, megőrzésre került hozzánk, de úgy megszerettük, hogy minden józan eszünk ellenére úgy döntöttünk, megtartjuk.
– Ez a lakás a könyvespolcok apoteózisának is az otthona.
– Évekkel ezelőtt megszámoltuk, akkor hétezer könyvünk volt, de azóta gyarapodott a számuk. Szerintem lassan eléri a nyolcezret is. Az első könyvespolcot még édesapámmal együtt készítettem.
– A lakás belvilága és hangulata sokban hasonlít a szülői otthonéhoz?
– Egyáltalán nem. A szüleim egyszerű munkásemberek voltak, s egy szobakonyhás lakásban éltünk. A konyhában aludtam, mondhatni az volt a szobám. Ott laktak velem az állataim is. Volt akváriumom, baglyom, héjám, kutyám, macskám, sünöm és egy Karcsi nevű kacsám. Karcsi már nem fért el a konyhában, úgyhogy a konyhaablak alatt lakott egy nagy ketrecben a folyosón. Nem volt vele semmi baj, de amikor elmentem reggelente az iskolába, őrületes hápogást rendezett mindaddig, míg meg nem hallotta a lépteimet délután. Egy idő után a szomszédság küldöttséget menesztett édesanyámékhoz, hogy ők ezt már nem tolerálhatják tovább. Az álnok lakók miatt búcsút kellett vennem Karcsitól. Nagyon megsirattam.
Akkor, ott az az otthon kerek és jó volt, egészen más világot éltünk. Emlékszem, villanyszerelő akartam lenni, és apám azt mondta, ha nagyon okos és ügyes vagyok, akár még önálló villanyszerelő is lehetek. Már egyetemre jártam, amikor nagyobb lakásba költöztünk, akkor lett először saját szobám. Harminc négyzetméter alapterületű volt, innen ered, hogy a dolgozószobám nem lehet ennél kisebb. Ott például harminc akváriumom volt.
A szülői otthonból elindulva a lakáskultúra területén is fejlődtem. Az emberben kialakul egyfajta érzék, hogy mi tetszik neki, mit tud jól használni. Én ezekben a bútorokban találtam meg a „megérkezés érzetét”. A berendezési tárgyak számomra nem egyfajta értékkategóriát képviselnek, hanem főleg használati értékük van. Lehet régi vagy modern bútor, a személyre szabott használati érték a fontos.
Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!
Hozzászólások