Segítsünk a felújításban!

Hamarosan életveszélyessé válhat a Budapesti Korai Fejlesztő Központ XI. kerületi épülete, ahol immár negyed évszázada a fejlődésükben veszélyeztetett csecsemők, fogyatékos kisgyermekek és családjaik számára nyújtanak komplex diagnosztikai és terápiás szolgáltatásokat. A terveket Vadász Bence irodája térítésmentes készítette el. A beruházás nyári megkezdéséhez az intézmény igazgatója, Czeizel Barbara és munkatársai megfeszített munkával igyekeznek összegyűjteni a minimum 200 millió forintot. Sajnos alig több mint 3 milliónál tartanak.

segitsunkafelujitasban 720

A Budapesti Korai Fejlesztő Központ idén 25 éves alapítványi fenntartású intézmény, amely működése alatt közel 10.000 családnak nyújtott segítséget. A Központ szolgáltatásai iránt évről évre nő az igény, de kapacitásunk elérte a maximumát. Mára az újbudai épületük olyan állapotba került, hogy annak teljes körű korszerűsítése mellett bővítés is szükségessé vált. Az épület korszerűsítését elsőként a Várépítő pályázat támogatta, amelynek keretében nyílászárókat, szigetelő- és burkolóanyagot nyertek. Az adománygyűjtés pályázati források felkutatásával, illetve céges és magánadományozói körökben folytatódik, de sajnos még csupán 3,5 millió forint gyűlt össze.

A helyzet hátteréről az intézmény igazgatója Czeizel Barbara így nyilatkozott. – „Alapítványi fenntartású intézményünk működésének első tíz évében folyamatosan költözött. Voltunk ürülő bölcsőde egy részében, óvodában, munkásszálló egy szobájában. Mostanra megérkeztük két helyszínre. Van egy zuglói és egy újbudai telephelyünk, volt óvodai és bölcsődei épületek, melyeket jelképes összegért bérelünk az önkormányzatoktól. Azonban minden felújítási és rezsiköltséget nekünk kell előteremteni. XI. kerületi épületünk jelenleg azonban egy olyan állapotban van, mely már a szakmai munkát veszélyezteti. Nagyjából egy év múlva teljesen életveszélyessé válik, például az extrém koraszülöttek ellátása esetében, télen hideg, nyáron meleg, beázik, folyamatosan vannak nehézségek. Már van egy hatályos építési engedélyünk, és az a tervünk, az az álmunk, hogy jövő nyáron, megtörténjen egy emeletráépítés, és az egész épület szigetelése. Ehhez keresünk támogatókat.”

„Egyetértek Czeizel Barbarával: a gyerekeink és unokáink is fognak szülni, bárkinek a családjában lehet még kisgyerek, akinek szinte az egyetlen hatékony segítséget az itt dolgozó szakemberek tudják majd megadni. Segítettünk a Várépítő pályázatunkkal, és az idei, ügyfeleinknek szánt karácsonyi ajándékok értékét is felajánlottuk a Központ tervezett felújítására. Remélem, sokan követik a példánkat az építőiparban is.” – mondta el Rajki Diána, a Build-Communication ügyvezetője, a Várépítő pályázat tulajdonosa. A Várépítő pályázat lassan két évtizede gyűjti az építőanyag gyártók termékbeli felajánlásait és osztja el azokat – független ismert szakmai és közéleti személyiségekből álló zsűri segítségével – a pályázó gyermekintézmények és műemlékek között (www.varepitopalyazat.hu). A pályázat fennállása óta sok százmillió forint értékű építőanyaggal segített több száz intézménynek.

Az adományokat a Korai Fejlesztő Központot Támogató Alapítvány OTP Banknál vezetett elkülönített számlájára várják: 11701004-20217473.

További kérdésekre szívesen adnak választ a Központ dolgozói.
www.koraifejleszto.hu

 

Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop