Rekord évet zárt a Terrán 2020-ban

Pozitív gazdasági mutatók, folyamatos fejlesztések, új napelemes tetőcserépre specializálódott gyár építése, stabil ellátásbiztonság és a körülményekre való gyors reakciók. Magyarország vezető tetőcserépgyártója, a Terrán a járvány okozta kihívások ellenére is sikerrel zárta a tavalyi évet.

rekorevetzartaterran2020ban 720

Az idén több mint 100 éves családi vállalkozásnál „Egy pozitív, de alapvetően realista szemléletet örököltünk az alapító nagyapától, Mészáros Kálmántól, aki az udvarban álló apró műhelyben 1920-ban fogott hozzá a cserépgyártáshoz. Örömmel mondhatom, hogy a komoly próbatételek ellenére, a tavalyi évben is elértük a kitűzött célokat, ami rekordot, minden idők legnagyobb értékesítési volumenét jelenti” – mondja Gódi Attila, a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. ügyvezető igazgatója. A cégcsoport folyamatos növekedését mutatja, hogy nettó árbevétele megduplázódott az 5 évvel ezelőttihez viszonyítva, és 9 százalékos növekedést mutatott 2019-hez képest, ezzel meghaladta a 18 milliárd forintot. Ebből közel 11 milliárd forint realizálódott hazánkban.
„Mi a Terránnál, várakozással tekintünk a következő időszak elé. Örömmel mondhatom, hogy jelenleg mindhárom hazai és két külföldi üzemünk teljes kapacitással működik, megfelelő raktárkészlettel rendelkezünk, így nincsenek fennakadások piacaink, vásárlóink kiszolgálásában” – mondja Gódi Attila.

rekorevetzartaterran2020ban 1
A tetőkorszerűsítés finanszírozásához a Terrán is hozzájárul
A vírushelyzet és az állami támogatások szinte minden szektorban változásokat idéznek elő, kisebb vagy nagyobb mértékben, de átrendeződtek a piacok. Jelenleg is többféle állami támogatás érhető el a gyermeket váró vagy nevelő családok számára, amelyek megnövelték a felújítási hajlandóságot. „Fontos megjegyezni, hogy a lakosság részéről is előrelátást igényel ez a támogatott beruházás. Egyrészt a kivitelezői kapacitások végesek, másrészt a felújítási támogatásban az anyagokat és a munkát a lakosságnak kell előfinanszíroznia, tehát csak a már teljesített számla összegét lehet visszaigényelni a Magyar Államkincstártól. Ráadásul az idő jelenleg fontos tényező a felújítási projekteknél. Érdemes mielőbb lépni, mert az esetleges áremelkedések, kivitelezői kapacitáshiányok miatt szinte biztosra vehető, hogy az jár jobban, aki mielőbb belekezd a feladatba” – hívja fel a figyelmet Policsek Ferenc kereskedelmi igazgató.
Az állami támogatás mellett további kedvezményekkel igyekszik segíteni a cég a vásárlókat. Olyan lehetőségeket kínálnak, amelyekkel bárki maximalizálhatja a rendelkezésére álló kedvezményeket. Többek között ezért, Kincsesház néven, egy közel három hónapos akció keretében, többféle akciós ajánlatot tesznek elérhetővé a vásárlók számára. A promóciós időszak alatt minden tetőépítő megtalálhatja azt a számára legmegfelelőbb kedvezményt, amellyel a finanszírozási lehetőségeket a lehető legjobban ki tudja aknázni. Ebben olyan termékek is elérhetőek lesznek, melyek épületenergetikai szempontból is fontosak, a tető tartóssága vagy viharbiztonsága miatt kiemelt szereppel bírnak. A széles termékportfóliónak köszönhetően az ereszcsatorna-rendszerhez vagy a tetőhőszigeteléshez is alacsonyabb áron juthatunk hozzá, de akár az egész tető ára is vagy napelemes tetőcserép is megnyerhető.
rekorevetzartaterran2020ban 6
Termékspecifikus gyár épül
Ahogy a fenntarthatóság, a környezetvédelem egyre inkább állandó téma az emberek életében, úgy igyekszik a Terrán is lépést tartani, és irányt mutatni saját szektorán belül. „Napelemes tetőcserepünk megállíthatatlan. Bevezetése óta több mint száz otthon és középület energiaellátását biztosítja Generon rendszer összesen több mint 34 ezer beépített modullal. Elérkeztünk arra a pontra, hogy a Generon gyártásához külön egységet építünk, az alkalmazott technológia és gyártósor pedig olyannyira egyedülálló lesz, hogy máshol nem találkozhatunk vele a világon. A Pécsett épülő gyárban alkalmazni kívánt technológia speciálisan a mi igényeinknek megfelelően került megtervezésre, és kerül hamarosan megépítésre. Az épület 2021 év elején elkészült, a technológia telepítése folyamatban van, így a tervek szerint májusban elindul a próbagyártás. Néhány hetet követően pedig büszkén kezdjük meg a Generon napelemes tetőcserép innovációnk pécsi gyártását” – mondja Jankó Árpád, a Terrán GENERON divízió vezetője.

rekorevetzartaterran2020ban 3
Megbízható információforrások
A cég filozófiájának egyik meghatározó eleme a folyamatos fejlődés, ezért minden helyzetben az előrelépés lehetőségét keresik, az érdeklődők, vásárlók még magasabb szintű kiszolgálásra törekszenek. Nincs ez másképp a jelenlegi viszonyok között sem. Tavaly év végén Tetotepitek.hu néven életre hívtak egy olyan információs platformot, amelynek segítségével az építkezést, felújítást tervezők könnyedén megtalálhatják a témában felmerülő összes kérdésre a megfelelő választ. Természetesen továbbra is rendelkezésre áll a Terrán egész országot lefedő szaktanácsadói hálózata is.

rekorevetzartaterran2020ban 5
Díjak a minőségért
A 2020-as év sem múlt el elismerések nélkül. Nemzetközi díjjal gazdagodott a cég, az Energy CIO Insights magazin Generon tetőcserepével Európa legjobb 10 napelemtechnológia-szolgáltatója között ismerte el a Terránt.

terrangenerontetocserep kislogo
A Terrán termékcsaládjai 2021-től a Hazai Termék védjegyet használók büszke és tudatos körét erősíti. A védjegyes áru megvásárlásával nemcsak egy megbízható minőségű, ellenőrzött alapanyagokból készült, hazai előállítású termékhez juthatnak hozzá az emberek, hanem az ezeket előállító vállalkozások sikeres működését is segítik.
A legfrissebb elismerés az eddigi legrangosabb is egyben. A németországi szervezet 60 éves múltra visszatekintő nemzetközi pályázatára soha nem neveztek annyian, mint most. A 60 országból érkező pályázatok tervezési minőségét és innovációs mértékét értékelte a nemzetközi szakmai zsűri. Döntésükkel a RedDot Termékdizájn 2021 díjjal ismerték el a Terrán Generon stílusosságát.
 

 

bestbuydijaslettaterran201803 logo

 

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop