Rejtett fények varázsa

A kevesebb mindig több. Maximálisan igaz ez erre a Debrecen külvárosában megújult lakásra is. Éppen az egyszerűsége a nagyszerű, ebben a mintákat nélkülöző, a struktúrákat annál jobban kedvelő térben.

rejtettfenyekvarazsa 720

Minden tervezési feladat más és más. Az egyik esetben minden a tervezőre van bízva, máskor pedig a megbízó pontosan tudja, mit akar, mindenről egészen konkrét elképzelései vannak. Itt is ez történt. Fiatal, egyedülálló férfi lakja ezt a maximálisan letisztult formavilággal rendelkező sorházi lakást. Kérése az volt, hogy csak fehérben és szürkében gondolkodjunk, mégis, hogy ne legyen rideg, használjunk világos fafelületeket. Volt feladatunk bőven, ugyanis a lakást használtan vette ügyfelem, és bizony a burkolatok és a bútorok megérettek a cserére. Én magam kimondottan a radikális változások híve vagyok, úgyhogy tulajdonképpen kő kövön nem maradt. Csodaszép fehér burkolatot választottunk, a falakat fehérre festettük, a konyha és az asztal szintén fehér maradt. A falakat viszont felöltöztettük. Laminált padlóburkolat került fel a legnagyobb falfelületre, amely nagyszerű hátteréül szolgál a fehér bútoroknak, a konyhabútor pedig szürke árnyalatú tükör felületekkel kelt életre. A szürke megjelenik a kanapén is, illetve a textileken.

De mi is lehel életet ebbe a nagy gonddal kialakított térbe? Természetesen a fények. Szinte csak rejtett világítás van, többféle arcot kölcsönözve ezzel a térnek. Mindössze egy lámpa függ a mennyezetről, méghozzá az étkezőasztal fölött. A többi lámpatestet elrejtettük, besüllyesztettük, így egy az egy darab teljes pompájában jelenik meg, megkoronázva a teret.
A dekoráció ilyen letisztult terekben különösen sokat tesz hozzá az adott enteriőrhöz. Jelen esetben mustársárga dísztárgyakat helyeztem el, de kimondottan mutatnak a króm vagy ezüst színű díszek, vázák is. No és persze a növények, amelyek elengedhetetlen részei egy otthonnak.

A hálószoba kialakítása színvilágában követi a nappalit, azzal a különbséggel, hogy azért itt jobban ügyeltünk arra, hogy a világos, letisztult színvilág barátságos, meleg tapintású, pihe-puha textilekkel társuljon, mint például a szőrme ágytakaró. Az ágy mögött egy különleges 3D burkolatot használtunk, amelyet gyöngyház festékkel tettünk még egyedibbé. Természetesen meg is világítottunk rejtett fényekkel, amelyek különleges atmoszférát, intimitást teremtenek.

  

Megragadni egy stílust és hangulatot: lépés egy új életforma felé, amelyben részt venni kiváltság és öröm, különösen, hogy ügyfeleim újra és újra megkeresnek. Jó érzéssel tölt el látni elégedettségüket, élvezni a munkám során született barátságokat.

rejtettfenyekvarazsa portre

Szijjártó Krisztina
belsőépítész


Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop