Pirk Ambrus vizet prédikál

Kényszerből szenvedély
Közel a természethez
Amit a sziklakertről tudni illik

Talán nincs is az országban még egy kertépítő művész, aki olyan szépséggel tudná kialakítani a kerti vízpartokat, mint Pirk Ambrus. A csodás formájú köveket, sziklákat maga válogatja és helyezi el. Hogy honnan szerzi ezeket, az az ő titka. Mindenesetre olyanok, mintha örök időktől fogva éppen ott, abban a kertben égette volna őket a nap, éppen ott koptatta volna tökéletesre az évszázadok óta erre csörgedező víz. És a növények is boldogan hajladoznak az ilyen kis kerti pocséták vagy nagyobb tavak partján.

 

 

 

 

sp;

azokon a friss-harmatos, száz évvel ezelőtti hajnalokon szállt Pirk Ambrusba a természet szeretete, amikor a gödöllői művészkolónia apraját kitették a fűre mezítláb, anyaszült meztelenül, és ott fickándoztak reggelente, élvezve a teljes szabadságot. Vagyis hát az őseibe ivódott ez bele, és ők, a Pirkek, Remseyk és más nevezetes gödöllői művészcsaládok hagyományozták utódaikra a Víznek, Tűznek, Földnek és az Égnek a szeretetét. Így aztán nem csoda, hogy táj- és kertépítő mérnök lett Pirk Ambrusból. És az sem csoda, hogy amikor az otthon kertjének tervezéséről kezdünk el beszélgetni, azonnal a vizet említi, mert úgy gondolja, egy valódi, az ember felüdülésére szolgáló kert nem lehet meg víz nélkül. Mindegy, hogy milyen formában jelenik meg a víz – állítja Pirk Ambrus -, kicsiny madáritató, csobogó, vízesés, patak, tavacska, medence vagy nagyobb méretű tó képében, a lényeg az, hogy az ember, ha teheti, vonja be mindennapi életébe, kertjébe is ezt a csodás, vibráló felszínű tüneményt. Amelynek hangja, látása már az első pillanatban megnyugtató. Kevés olyan dolog van, amely ennyi gyönyörűséget adna, és ilyen hosszan képes lenne egyfolytában lekötni az ember figyelmét. A madáritató körül állandóan zajlik az élet. Ide-oda röppennek a kis szárnyasok, csirregnek, bókolnak, alábuktatják apró csőrüket, pipiskednek a víztükörben. Ha a háziak megnyugtatóan viselkednek, a rigó már oly mértékben képes megszelídülni, hogy nem menekül el, ha valaki közeledik az itatóhoz és őt figyeli. Legföljebb egy idő után csapkod és pöröl: Most mit zavarsz, nem látod, hogy fürdök – Az, akinek korábban nem volt csobogója, nem is tudja elképzelni, milyen megnyugtató a víz surrogását, mormolását, vagy nagyobb formáció esetében finom morajlását hallgatni, mennyire kimossa az emberből a mindennapi gondokat – állítja a kertépítő. De hogy milyen kövek, sziklák, bukók között csobog, surrog, áramlik le a víz, az egyáltalán nem mindegy. Hogyan lehet tetten érni a giccset, a művit – Pirk Ambrus szerint, ha valaki eldöntötte magában, hogy kertet akar, azt is pontosan el kell döntenie, hogy milyen jellegű, stílusú legyen az. Díszkert, japánkert, természetközeli vadregényes kert, vagy egyéb. Mindenből lehet a maga egységében, következetes változatosságában szépet és jót csinálni. A kerttervező művész azt tartja a legnagyobb hibának, hogy az emberek a világban jártukban keltükben bárhol meglátnak valamit, ami megtetszik nekik, azt azonnal be akarják zsúfolni a saját kertjükbe. Mindent a kertbe! – hirdette Edward Albee világhírű darabja, de ezt a szemléletmódot már az angol drámaíró is kipellengérezte. Sok mindent a kertbe! – módosítja a címet Pirk Ambrus -, de az legyen egységes, odaillő. Gyakran látni, hogy a kertben kialakított patak partjára csak úgy “odahányják” a köveket, amit a jó érzékkel és valódi természeti tapasztalatokkal rendelkező szemlélő azonnal észrevesz, hiszen a “műpatak” nem olyan, mint az igazi. A kertben szépen kialakított pataknak és környezetének azt az érzetet kell keltenie, mintha magától ott termett volna, az ember az erdőben sétálva egyszer csak találkozna egy friss vizű patakkal. Medencét a kertben is lehet építtetni, de a kerttervező még az úszómedencék esetében is azt javasolja, hogy ne művi legyen, hanem természetes, ha lehetséges, ne mereven zárt, egyenesekkel határolt téglatest legyen, hanem inkább hajlított, bölcső formájú, legyen öble, teret adva az egészséges “elfolyásoknak”, és a felszín kerülete is gyengéden íveljen, alkalmazkodva a kert méreteihez, a táj jellegéhez. A víz tisztántartása minden esetben nagyon fontos, de ha valóban fürödni, sőt rendszeresen úszni is akarnak a medencében, pontosan be kell tartani a víztisztítási előírásokat. Ha valaki együtt él a kerti vízzel, az évszakok és az időjárás változásai közben megismeri majd a reakcióit, érzékeli, mikor kell az algásodás ellen azon nyomban védekeznie, és már magától is tudja, mikor szükséges a megfelelő mennyiségű vegyszert a medencébe tennie, hogy a szenynyeződés eltávozzon, és a Ph-érték újra megfelelő legyen. Természetesen ehhez ma már rendelkezésre állnak igen fejlett észlelő berendezések is. És Pirk Ambrus szerint az sem baj, ha a medencében télre is benne hagyják a vizet, és az uram bocsá egyszer csak befagy. Az olvadás, terjeszkedés feszítő hatása ellen is léteznek ma már a medence közepére szerelhető, rendkívül praktikus, rugalmas, úgynevezett zacskós rendszerek, amelyek segítségével a tágulás nem a medence oldalai, hanem közepe felé történhet. És mennyivel szebb a jég látványa, mint egy műanyaggal lefedett, vagy egy üresen kongó óriási betonteknő, a-melyben állandóan összegyűlik avar, szemét, koszos hólé! Lebukik a nap, vörös korongja tükröződik Pirk Ambrus szentendrei kertjének madáritatójában. Este van, és még mindig csak a kerti vizekről beszélgettünk. Nem jutottunk el fákhoz, virágokhoz, a tűzrakó és pihenőhelyekhez, a kerti bútorokhoz. Talán majd legközelebb, állapodunk meg, és egyezségünket leöblítjük egy pohár finom – borral.

Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz

 

Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop