Pihe-puha kísértés

Apró ellenségek
A hűséges barát
Kutyalányok, macskahölgyek

Húsvétkor sok helyen összefuthatunk alkalmi nyúlárusokkal. Szívszorongatóan pici, alig hónapos, tündéri állatkákat kínálnak potom pénzért. Szülő legyen a talpán, aki ilyenkor ellen tud állni csemetéje könyörgésének, hogy „Légyszi, vigyünk haza egy ilyen édes kis nyuszikát!”. Hiszen valójában a felnőtt szívét is megdobogtatja az a szőrmók, és az árus is megerősít: ez törpenyúl, nem is nő sokkal nagyobbra, és el van egy kis ketrecben akár a lakásban is.

 

 

Akit ezek a józan észt bénító hatások eltérítenek, könnyen ott találhatja magát egy frissen szerzett nyúllal. Jó esetben a gondos nyúltenyésztő ellátta tanácsokkal az etetést illetően, sőt, pár napra elegendő tápot is adott az új tulajdonosnak (hiszen az ünnepek alatt nincs nyitva olyan bolt, ahol ilyesmit be lehetne szerezni).

 

Aztán a „nyúltulajdonosság” első boldogságát apróbb közjátékok keserítik: tenyérnyi kedvencünk nem úgy gondolja, hogy neki abban a kartondobozban kéne kuckóját berendezni – kiugrál belőle, majd többszöri visszaterelés után rögtönzött megoldásként a szomszédtól sikerül egy nagyobb dobozt szerezni, amiből már nem olyan egyszerű kiszökni.

 

Találékony tapsifülesünk azonban az éj leple alatt gondosan kirágja magát a kiutalt lakhelyből, felderíti otthonunkat, elbújik a hűtő mögé, odapiszkít, és elrágja a telefondrótot (jó esetben nem a hosszabbító zsinórját, ami épp áram alatt van).

 

Ezután fel is út, le is út… Ez az a kritikus pont, amikor sokakban felmerül: nyúl úrnak távoznia kell tőlünk. Igen ám, de ahhoz már késő, hogy a piac melletti árushoz visszavigyük – őt már rég a föld nyelte el.

 

Komolyan és felelősséggel kell tehát eldöntenünk, amikor a gondolat fészkeli be magát agyunkba, hogy nyúltulajdonossá váljunk! Azzal kell számolni, hogy egy törődést igénylő élőlényt veszünk magunkhoz, aki eztán 8-10 évig lesz életünk része. Etetni-itatni kell, gondoskodni a tisztán tartásáról, el kell viselni a vele járó felfordulást és szagokat, és bizony nyaraláskor pótgazdit kell kerítenünk. Ha valaki mégis meggondolatlanul szerzett be egy nyuszit, netán ajándékba kapta, de mégsem vállalja a tartásával járó kötelezettségeket, semmiképpen se válassza azt a megoldást, hogy valahol elengedi egy mezőn. Ugyanis nem vadon élő üreginyúl-csemetét vettünk magunkhoz, hanem háziasított változatát, amelyik közel sem tudja úgy feltalálni magát a természetben, mint gondolnánk. Ha tehát mennie kell, és nincs olyan ismerősünk, aki befogadná, inkább vigyük be a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, ahol sok hasonlóan elárvult társával együtt várják! Szinte már hallom is a tiltakozást: „Azt már nem! Hogy kígyóeledel legyen belőle?!”. Nos, ilyen veszély nem fenyeget. A befogadott nyulak először az állatkert Állatsimogató részlegébe kerülnek, ahol naphosszat dédelgetik őket a látogatók, majd, ha nagy már a zsúfoltság, kb. egy hónap múlva kihelyezik őket tenyésztőkhöz/tartókhoz.
Mégis marad a nyuszi
Ha mérlegelve lehetőségeinket mégis úgy döntött a családi kupaktanács, hogy kényelmetlenségek árán is vállaljuk a tapsifülest, nem fog csalódást okozni: nagyon kedves háziállat, hamar hozzászokik az emberhez, és kedvességével feldobja a mindennapokat.
Elhelyezésénél arra kell figyelnünk, hogy a „lakosztály” (leginkább egy stabil ketrec) anyaga olyan legyen, amit nem tud szétrágni, illetve a rágcsálás során nem mérgezi meg (pl. festék). Vonatkozik ez az etető- és itatóedényekre is. Ugyanis rágcsálóról van szó, a metszőfoga folyamatosan nő élete során, így folyton rágcsálnia kell. A ketrec mérete függ kedvencünk felnőttkori testméretétől, illetve attól is, hogy hány állatot tartunk majd benne. A magassága kb. fél méter legyen, hogy ki tudjanak kényelmesen nyújtózni. Ha kertbe helyezzük el, gondoskodni kell olyan tetőről, ami megvédi a csapadéktól, valamint hőszigetelésről. Ne legyen huzatos helyen, és mindig legyen lehetősége az állatoknak szélvédett, árnyékos helyre visszavonulni (nyáron a hőgutára érzékenyek). Legjobb, ha kb. egy méter magasra tesszük az építményt, így a ragadozók sem jutnak be könnyen, és a ketrec alja sincs kitéve az alatta pangó esővíz miatti rothadásnak.
Alomnak száraz fűszénát használjunk, ezt előszeretettel fogyasztják is a nyuszik, és szükségük is van a magas rosttartalmára az egészséges emésztéshez.
Mozgásigényüket is ki kell elégítenünk: kerti tartásnál érdemes egy kifutót építeni a ketrechez, lakásban pedig ki lehet engedni őket, de előtte nagyon fontos MINDEN RÁGHATÓT eltenni a környékről (főleg elektromos vezetékek)!
Etetésüknél legegyszerűbb, ha előre gyártott, jó minőségű nyúltápot veszünk alapnak, ez ugyanis optimális arányban tartalmazza a számukra szükséges tápanyagokat, mikroelemeket. Ezt aztán kiegészíthetjük különféle zöldségekkel (sárgarépa, retek, káposzta, karalábé), amiket mindig gondosan mossunk meg. Szóba jönnek még kertekben, parkokban szedhető növények, mint a tyúkhúr, a csalán, vagy a lóhere, de csak ismert növényeket adjunk, mert a vadon szedettek közt is vannak mérgező anyagokat tartalmazók!
Fertőző betegségek ellen is célszerű védekezni. Ezek közül a két legsúlyosabb, halálos kimenetelű vírusfertőzés a myxomatosis és a nyulak vérzéses betegsége. Szúnyogok terjesztik mindkettőt, így már februárban, a szúnyogszezon előtt érdemes elvinni kedvencünket az állatorvoshoz a megfelelő oltásokra (de az év során bármikor lehet oltást beadatni).
Ha a fenti körülményeket átgondolva valaki felelősséggel el tudja vállalni a nyúltartást, nagyon ideális háziállatra találhat bennük: kedvesek, szelídek, könnyen hozzászoknak a gyerekekhez is, de sose felejtsük el, hogy nekik is vannak igényeik, s csak ezeket kielégítve lesznek egészséges, sok örömet adó tapsifülesek a családban.

Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop