Otthon sem szabad elhanyagolni a kényelmet: tippek otthoni iroda kialakításához

Néhány évtizede még elképzelhetetlen volt, ma viszont már számos területen alapvetőnek számít az otthonról végzett munka. Sokan egészen hirtelen csöppentek bele a home office világába, így a kanapén fekve vagy éppen az étkezőasztalnál ülve kezdték meg az első munkanapokat az otthonukban. Ez rövid távon még nem annyira nagy probléma, hosszú távon azonban tarthatatlan.

Ha nem szeretnénk, hogy az egészségünk lássa kárát a nem megfelelő testhelyzetben és körülmények között végzett munkának, akkor itt az ideje, hogy kialakítsuk a kényelmes és profi home office-unkat. És hogy hogyan tehetjük ezt meg? Az alábbiakban pontról pontra vesszük a legfontosabb lépéseket.

Jelöljük ki a tökéletes helyet!
Mindegy, milyen jellegű munkát végzünk, ahhoz, hogy hatékonyak lehessünk, mindenképpen összpontosítanunk kell – amihez alapvető a nyugodt környezet. Válasszunk tehát egy olyan helyet az otthoni irodának, ami csendes, ahol a legkisebb eséllyel érnek bennünket zavaró tényezők.
Emellett az is fontos, hogy amennyire csak tudjuk, különítsük el ezt a területet a lakás többi részétől – onnan, ahol a pihenést, a kikapcsolódást végezzük. Ha valaki mindig otthon dolgozik, nehéz megteremteni a munka-magánélet egyensúlyt, hiszen nem tudjuk „az irodában hagyni a munkát”. Ám, ha nem egy helyen végezzük a munkahelyi feladatainkat és a többi tevékenységünket, máris sokat tettünk az egyensúly eléréséért.

Összpontosítsunk az igényeinkre!
A tökéletes munkaterület mindenki számára mást és mást jelenthet. Mielőtt elkezdenénk a munkaterület megtervezését és kialakítását, először is egyértelműen fogalmazzuk meg, hogy milyen elvárásaink vannak ezzel kapcsolatban. Meglátjuk majd, a folyamat sokkal könnyebbé válik, ha a tervezés előtt pontosan tudjuk, mire van szükségünk. Ezt persze gyakran nem is feltétlenül csak a preferenciáink, hanem az általunk végzett munka típusa, jellege határozza meg.

Állítsunk be ideális fényviszonyokat!
Ha otthoni irodát olyan helyiségbe tesszük, ahol természetes napfény is éri, akkor a hétköznapokban sokkal aktívabbnak és energikusabbnak érezhetjük magunkat, javulhat a közérzetünk. A napfény segít fenntartani a szervezet egészséges D-vitamin-szintjét, így javítva az általános hangulatunkat és az alvásunk minőségét is. Az egészségügyi előnyök mellett a természetes megvilágítással csökkenthetjük az energiafogyasztást, hiszen ritkábban kell mesterséges világítást alkalmaznunk.
Vannak persze olyan alkalmak, amikor mindenképpen lámpafényt kell alkalmaznunk. Ehhez érdemes beszerezni egy állítható asztali lámpát, amit mindig az adott feladathoz szabhatunk. A legideálisabb a 4200-5500 Kelvin közötti színhőmérséklet, ez egy tiszta és éles fény, ami hasonlít az átlagos, nappali fényekre. Nem terheli meg a szemet, nem kell mellette hunyorognunk, de nem is bántóan erős, tehát éppen ideális.

Válasszunk ergonomikus bútorokat!
A kényelmes és ergonomikus bútorok beszerzése az otthoni irodába nem luxusnak számít, hanem alapvetésnek. Gondoljunk csak bele: egyáltalán nem mindegy, hogy milyen széken, milyen asztalnál, milyen testtartással töltünk el naponta akár 8-10 órát! Az általános egészségünk, jólétünk és megfelelő közérzetünk érdekében mindenképp minőségi irodabútorokba kell befektetnünk. A MillerKnoll irodákba tervezett székei és asztalai például nemcsak kényelmesek, de ergonomikus kialakításúak is, így támogatják az egészségünket, a megfelelő koncentrációt és ezáltal a hatékony munkavégzést is.

Találjuk meg a tökéletes színvilágot!
A színek jelentősen befolyásolják a pszichénket: hatással vannak a hangulatunkra, a kreativitásunkra, a koncentrációnkra és általánosságban véve az érzelmeinkre. Így tehát az otthoni irodánkba választott színek akár azt is eldönthetik, hogy produktívan tudunk-e dolgozni vagy sem. A különböző színek különböző fizikai és érzelmi reakciókat váltanak ki az emberekből, tehát válasszunk tudatosan!
Általában a világos és kellemes színeket részesítik előnyben az otthoni irodákban, de érdemes több „természetes” árnyalatot is használni, például kéket, zöldet, törtfehéret és más föld színeket. Ezek nemcsak egymás mellett mutatnak jól, de a különböző irodai bútorokkal is jól kombinálhatók. Ha olyan darabokat szerzünk be, mint például a MillerKnoll klasszikus megjelenésű, időtálló ergonomikus székei és asztalai, nem lőhetünk mellé.

Egészítsük ki!
Tegyük egyedivé, személyessé az otthoni irodánkat – ez is segíthet a hatékonyság fokozásában. Vegyük magunkat körbe olyan tárgyakkal, dekorációs elemekkel, amelyek inspirálóan, motiválóan hatnak ránk! Persze ne olyan darabokat válasszunk, amelyek képesek elvonni a figyelmünket a munkáról, inkább olyan elemeket válogassunk össze, amelyek segítenek ráhangolódni az előttünk álló feladatokra.


Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop