Összekapcsolni eget és földet

Két újdonság a Knauf Insulation-től
Megszűnő támogatások
Jövő hét: hűtőcsere-pályázat

makoveczA Pesti Vigadó frissen megnyílt kiállítóterei adnak otthont Makovecz Imre életmű-kiállításának, bemutatva az építész csúcsteljesítményeit, rajzait, grafikáit, a róla szóló filmeket, fotókat, dokumentumokat. A kiállítás 2014. szeptember 21-ig látogatható a Pesti Vigadó 5. és 6. emeleti kiállítótereiben.

A tárlat kurátora, Mezei Gábor hangsúlyozta: a Makovecz – …összekötni az eget és a földet… címmel megnyílt emlékkiállítás ugyan az életmű egészét kívánja bemutatni, ennek azonban csak töredékét képes a közönség elé tárni, hiszen az építész munkássága olyan grandiózus, hatalmas, hogy még ma is találni benne meglepetéseket. Mezei Gábor szerint a makoveczi életmű legfontosabb része a mindennapi tevékenység volt, amelyet lehetetlen teljes mértékben megmutatni. Ehelyett elsősorban arra törekedtek, hogy megidézzék „azt a varázslatot, szeretetre méltó és zseniális személyiséget, aki Makovecz Imre” – fogalmazott.

Szabó Marianne textilművész, Makovecz Imre özvegye és a Makovecz Alapítvány kuratóriumi tagja emlékeztetett: ez a Kossuth-díjas építész életművének eddigi legnagyobb lélegzetű kiállítása, a tárlat mégis csak arra törekedhetett, hogy ennek a páratlan életműnek a csúcsteljesítményeit emelje ki. Szabó Marianne köszönetet mondott, amiért Magyarország kormánya nemrég határozatot hozott Makovecz Imre életművének gondozásáról, egyben reményét fejezte ki, hogy az építész egyik főműve, az eddig meg nem valósult felső-krisztinavárosi Szent Mihály-templom is megépül majd.

Nagy Ervin országos főépítész emlékeztetett: Makovecz Imre életműve mára része lett az egyetemes építészettörténetnek, házai az egész Kárpát-medencében jelen vannak, személye legendássá vált. Szülővárosa azonban mindeddig mostohán bánt vele, így nincs jelentős épülete Budapesten. Makovecz Imre főműve, a Szent Mihály-templom „zseniális terve” egy korábbi személyes sértődöttség miatt máig nem valósulhatott meg, de „ahogy Barcelonában a Sagrada Familia, úgy ez a templom is felépíthető” – mondta el az országos főépítész.

A 6. emeleti teremben állították fel a felső-krisztinavárosi templom 3,5 méteres modelljét, az 5. emeleten pedig többek között három kisebb makett áll: a paksi katolikus templom, a visegrádi Erdei Művelődési Ház és a Sevilla Expo ’92 magyar nemzeti pavilonjának kicsinyített mása.

A tárlat két szinten, 60 tablón mutatja be Makovecz Imre megépült és tervezett épületeinek fotóit; az üvegtárlókban az építész skiccrajzait, fényképeket és személyes munkaeszközöket állítottak ki. Falmatricákon idézetek olvashatók tőle saját kézírásával, mindemellett három film is pereg: a Szerelmes földrajz című sorozat vele készült epizódja, Osskó Judit építész-szerkesztő 25 perces összeállítása, valamint Dárday István 3 perces animációja.

A tárlatra az MMA háromnyelvű katalógust ad ki, melyben olvashatók Makovecz elvei az organikus építészetről, csoportosítva megtalálhatók templomai – mások mellett a siófoki és a kolozsvári -, közösségi épületei, a siklósi borház, a makói Hagymaház és a Remény hídja park projekt óvodája Mongóliában, valamint a Bartók Béla színpadi műveihez – A fából faragott királyfihoz, A kékszakállú herceg várához és A csodálatos mandarinhoz – tervezett díszletei.

 

Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop