Talán egyik budapesti kerületnek sincs annyi arca, mint a tizenhetediknek. Hagyományait tekintve alapvetően vidékies, kertvárosi jellegű, de egyes területei polgárias fejlődésen mentek keresztül, gyönyörű villák épültek itt, van egy jobb sorsra érdemes felújítandó kastélya is, és a legújabb kor vívmányaként még lakótelepet is kapott. De legsajátosabb jellegzetessége mégis az, hogy az emberek nagyon szeretnek itt élni a Rákos menti településrészeken.Talán a jó levegő teszi – Vagy valami titkot súgott nekik a patak?.
– Nyilván szokatlan látvány volt, ahogy néhány évvel ezelőtt a kertek között Rákoskeresztúron egyszer csak kinőtt a földből egy lakótelep – fordultam Devánszkiné dr. Molnár Katalinhoz, a XVII. kerület polgármesteréhez.
– Bizony, hiszen a XVII. kerületet – bár ma már hivatalosan több részt tartunk nyilván – , 1950-ben négy községből, Rákoskeresztúrból, Rákoscsabából, Rákosligetből és Rákoshegyből alkották meg, Rákoskert pedig Rákoscsaba része volt. És ez a kerület sajnos abban is különbözött más fővárosi kerületektől, hogy városi rangú infrastruktúrának itt sokáig nyoma sem létezett. A nagy fejlesztések valahogy évtizedeken át elmaradak. Történt ugyan némi előrehaladás például a közlekedésben, hiszen létrejött a 61E expressz buszjárat, amellyel közvetlenül az Örs vezér térre lehet beutazni, és elkészült a felüljáró is a Jászberényi út és a Pesti út között, hogy át lehessen jutni a vasútvonalon, de Keresztúr, Csaba, Hegy régebbi részein maradtak a földutak, és megmaradt a csatornázatlanság.
– A lakótelep körül kialakult városközpont milyen életformaváltást eredményezett –
– Sajnos az építkezés miatt a szép, régi német, illetve szlovák településrészt szinte a földdel tették egyenlővé. Jellegzetes parasztházak voltak, hosszú telkekkel, amelyek lefutottak egészen a patakig. És az itt megöregedett parasztnénik lettek a tízemeletes lakótelepi tornyok első lakói. Ma is emlékszem, milyen szívfacsaró látvány volt, ahogy a lakótelepen fejkendősen locsolták a virágaikat, és ringó sok szoknyáik alig fértek el a kicsi erkélyen. Egyébként a régi településrészek továbbra is megőrizték saját életformájukat, és rajtuk kívül, mellettük jelent meg a lakótömbökben egy egészen másfajta népesség. Hiszen a főváros majdnem mindegyik kerületéből jöttek ide lakni, különféle gondolatokkal, különféle életstílussal. Alig több, mint 40 ezren laktak itt korábban, aztán a lakóteleppel mintegy 70 ezerre nőtt a lakosok száma, majd az egyéb részekre kitelepülőkkel együtt most vagyunk körülbelül 80 ezren. Ez az a kerület, ahol bizony nem csökken a lakosság létszáma, hanem folyamatosan nő. A tanácsi lakások bérlői általában nagyon szegények voltak, csak a szövetkezeti, illetve az OTP-öröklakásokba költözők képviseltek valamivel magasabb életnívót. De ahogy teltek az évek, a lakók többsége nagyon jól beilleszkedett az új környezetbe, és ma már sajátjának tekinti Keresztúrt. Vannak, akik annyira idekötődnek, hogy amikor anyagilag egy kicsit jobb körülmények közé kerültek, építési telket vettek a Madárdombon, és a lakótelepről odaköltöztek. Sokan már olyan szerencsés helyzetben vannak, hogy most az Interestate által épített lakóparkban tudtak lakást vásárolni. Természetesen vannak, akik a mai napig is nagyon nehezen élnek, köztartozásaik vannak, hatalmas pénzeket visz el a segélyezésük. Az egyes településrészek között ma is gyakori a féltékenység, hiszen, ha a szegény sorsú lakótelepieket segítjük, az őslakosok lázadoznak, hogy ők bezzeg maguk finanszírozták a vízvezetéket, a csatornát, a járdát. Egy ilyen sokszínű, sokarcú kerületben nehéz a képviselő-testületi döntéseket összehangolni.
– Hogyan sikerült felszámolni a kerületben az alapvető elmaradottságokat?
– A legnagyobb gondot a csatornázatlanság jelentette. Nem volt meg az a főgyűjtő-kapacitás, amelyre az új beépítéseteket rá lehetett volna kötni. Ezért óriási erőfeszítéssel, fővárosi segítséggel elkerülő főgyűjtőt építettünk. Így folytathatjuk a csatornázást, és már nincs akadálya a további terjeszkedésnek. A 209 kilométer földút felszámolását is megkezdhettük, két év alatt több mint 2 milliárd forintot kaptunk a parlamenttől erre a célra. Ebből a pénzből 32 kilométer szilárd burkolatú út készülhet, hiszen a felszíni vízelvezetést is meg kell oldanunk. A korábbi hevenyészett, rosszul tervezett aszfaltozások igazolják ennek szükségszerűségét, nem engedhetjük meg, hogy a szép, új út mellett levezetés hiányában telkeket, portákat öntsön el a víz. Sajnos, az építkezésre alkalmas telkek nem a kerületi önkormányzat tulajdonában vannak, hanem gazdasági társaságok, illetve magánszemélyek tulajdonában. Õk a beruházók, mi csak a szabályozási terveket készítjük el, az önkormányzatnak magának se telke, se pénze nincs lakásépítésre. De a testület döntése szerint évi 20 lakást mégis megvásárolunk szociális és egyéb célokra. Várhatóan még mintegy 5500 lakás épül összesen. Ez azt jelenti, hogy a következő évtizedben újabb 7?8000 ember fog kiköltözni a XVII. kerületbe.
– Nagy felelősség az egyre növekvő, színes összetételű lakosságnak helyhez kötődően élvezhető életet teremteni.
– Akik újonnan költöznek ki, általában megőrzik a régi kapcsolataikat, és kocsival bejárnak Pestre szórakozni, kulturálódni, sportolni, ám, ha itt is megjelenik egy-egy fitneszcenter, akkor azonnal igénybe veszik, és eljárnak az uszodába, a teniszpályákra is. Az igazi kulturális élet viszont a régi hagyományokra épül. Minden egyes polgári körünk ápolja a hagyományait művészeti csoportokban, különféle versenyeken, fesztiválokon, akciókon keresztül. Öt művelődési intézmény is működik a kerületben, a Dózsa, a Csekovszky és a Rákoskerti Művelődési Ház, illetve a Rákoscsabai és a Rákoshegyi Közösségi Ház. Hol van még egy szegény kerület, ahol ennyi művelődési intézmény található?! És rengeteg képzőművész is él nálunk, közel háromszázan laknak és alkotnak a kerületben, szeretik a természet szépségeit, a tág tereket, jól megtalálták a számításukat. A Vigyázó Ferenc Művelődési Társaság segíti a munkájukat. Az önkormányzat természetesen támogatja az Erdős Renée Ház működését is, amelyik Budapest-szerte híres és látogatott programokat szervez. Éppen most volt százéves a zeneiskolánk, már művészeti iskolává bővült, táncot és képzőművészetet is oktatnak. Fúvós-, kamara- és nagyzenekarral is büszkélkedhetünk.
A RÁZENE Fesztivál a Rákosmenti Zenei Egyesület és a zeneiskola szervezésében, az önkormányzat támogatásával minden évben óriási sikert arat. Kis művészeink sokat járnak külföldre is, remek kapcsolatokat ápolnak például szicíliai, német és finn együttesekkel.
– Honnan indult, miféle hagyományokra épült ez a tényleg sokrétű kulturális élet?
– Egyrészt a német és a szlovák kultúra volt nagyon jellegzetes ezen a vidéken, és a kisebbségek a mai napig gondozzák a nemzeti örökséget. A térség másik felén, elsősorban Ligeten és Rákoshegyen, polgári hagyományok épültek ki. Olvashatjuk például a Rákosligetről szóló történeti tanulmányokban, hogy munkásszövetkezetként, iparostelepként jött létre. És ezek az iparosok polgáriasodó kultúrát honosítottak meg, dalkört hoztak létre, sportegyletet, céhet, ipartestületet alapítottak, aztán iskolát, óvodát, kultúrházat építettek, ez utóbbi a mai Csekovszky Művelődési Ház elődje. Ugyanakkor magas rangú köztisztviselők, nagypolgárok is kiköltöztek Ligetre, szép villákba. Rákoshegyen pedig ennél egy kicsivel kevésbé nagypolgári, polgárias közösség létesült, ahol például a tekeklub vált fontos intézménnyé. A tekézés a mai napig Rákoshegy tradicionális sportja. Keresztúr és Csaba lakossága pedig hagyományosan kertészkedik, és még ma is jó néhányan állatokat tartanak. Virulnak a kertbarát klubok, minden évben gyönyörű kiállításokat rendeznek, az itt élő emberek szinte versengenek abban, hogy kinek szebb a kertje.
– Kevesen tudják, mennyi híres ember, művész is kapcsolódott valamilyen formában a kerülethez.
– Büszkék vagyunk arra, hogy egy ideig itt élt Bartók Béla. Rákoskerten is lakott és Rákoshegyen is, ahol most az emlékháza áll. Õszintén reméljük, hogy a Zeneakadémia mellett működő kuratórium kedvező döntést hoz, és nemsokára az ő üzemeltetésükbe kerül a ház, így méltó lehet a névhez és a benne folyó tevékenységhez. Sajnos mi egy hatodik közművelődési intézményt már nem tudunk fenntartani. A Gózon Gyula – Berky Lili színészházaspárnak is Ligeten áll egykori villája, de a kerületben élt Kodolányi János, Huszka Jenő, Erdős Renée is. Villák, szobrok, táblák, a következő nemzedékek számára megőrzött történetek emlékeztetnek rájuk. A legféltettebb, legkiválóbb épületünk pedig a Podmaniczky?Vigyázó kastély, amely már hosszú ideje romosan áll. Többszöri sikertelen kísérlet után nemrég döntött a képviselő-testület a kastély eladásáról. Remélem, hogy a vállalkozó pénzzel is, szakértelemmel is győzi majd, hiszen meg kell menteni ezt a ritka gyöngyszemet, a pesti oldal egyetlen megmaradt barokk kastélyát.
– Az épületeken, jó utakon, szép környezeten és színvonalas szolgáltatásokon kívül, mi mindent kellett az önkormányzatnak megteremtenie ahhoz, hogy az itt élő emberek életminőségét javítsák?
– Édes gond számunkra, hogy nálunk a gyereklétszám is egyre nő, és az ehhez kapcsolódó infrastuktúrának is lépést kell tartania a növekedéssel. A képviselő-testület több, nehezen megvalósítható, hatalmas összeget igénylő iskolafelújítási, -bővítési döntést hozott ebben az évben. Hiszen, bár van elég iskolai, óvodai hely, a területrészek egymástól való távolsága és a nehéz közlekedési helyzet nem engedi meg a gyerekek utaztatását. A szűkös bevételek és a nagy fejlesztési igény ellentmondását nehéz feloldani. Ennek ellenére jó színvonalúak az iskoláink, mindegyik megtalálta a maga speciális oktatási területét. Sok pénzt és energiát fordítunk arra, hogy se a gyerekek, se a pedagógusok ne érezzék hátrányát annak, hogy egy külső, szegényebb kerület iskoláiban dolgoznak. Valami különös, közösségteremtő erő köti iskolájukhoz a gyerekeket, ahogy a felnőttek is nagyon szeretnek a szép, levegős és biztonságosnak tartott XVII. kerületben élni. Az a tapasztalatom, hogy aki egyszer ideköltözött – távolságok, közlekedési dugók, kátyúk ide vagy oda – már semmi pénzért nem hagyná el.
Hozzászólások