Óriásszobor Uránvárosban

Elkezdődött a pécsi, uránvárosi főtérre tervezett színes üveglapokkal borított, acélszerkezetű szobor építése. A Victor Vasarely Nemzetközi Művészeti Pályázat fődíjas művét Makra Zoltán és Palatinus Dóra jegyzi, és a városrész meghatározó bányászlakásainak szinte pontos mása. A negyvenöt fokban döntött, EKF-es és városi támogatásból megvalósuló szobor kapcsán lakossági fórumot is tartottak, ahol mindenki támogatta az alkotást.

 

A Dél-dunántúli Építész Kamara Victor Vasarely Nemzetközi Művészeti Pályázata a Kontextus pécsi EKF-es építészeti sorozat egyik állomása volt. A pécsi születésű festő, Victor Vasarely unokája, Pierre Vasarely is tagja volt a pályázat zsűrijének, őt a szoboravatásra is várják augusztus 31-én. A szakmai zsűri mellett a Európa különböző országaiból érkezett 35 pályaműre a közönség is szavazhatott, melyeket a Csontváry Múzeumban is kiállítottak tavaly.

Palatinus Dóra és Makra Zoltán nyertes alkotása kapcsán nyílt lakossági fórumon kérdezték Uránváros lakóit idén áprilisban, egy hónappal a város közgyűlésének döntése előtt. Május 26-án aztán Pécs közgyűlése is jóváhagyta a szoborépítést.

− Az alkotás a helyhez kötődés, az otthon témájával foglalkozik elsősorban. Az volt a célunk, hogy egy életteret kiemeljünk környezetéből, kihelyezzük köztérre. A nyilvános és privát zóna határainak megszüntetésével egyfajta nyitottságot szerettünk volna kifejezni – fogalmazott Palatinus Dóra a szoborról készült előző cikkünkben.

A szobor földből kiemelkedő része eredetileg a föld alatt folyatódott volna három méter mélyen, mely egy üveggel borított járdafelületen keresztül vált volna láthatóvá. Ez a rész nem fér bele a bruttó 11 millió forintos költségvetésbe, így a szobornak csak a föld feletti része valósul meg.

A pályázatra a francia város, Aix-en Provence is felfigyelt, melyet egyfajta francia Vasarely-centrumként tartanak nyilván. A település 2013-ra nyerte el az EKF címet, ígéretük szerint Pécset is bevonják a majdani építészeti pályázatukba.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop