Ön tudatos építkező?

bramac01Élelmiszervásárlásnál már természetes, hogy a jó minőségű hazai termékeket keressük. Így nemcsak garantáltan jó ízek kerülnek az asztalunkra, de a magyar gazdaságot is támogatjuk, védjük a hazai munkahelyeket, sőt a környezetszennyezést is csökkentjük, mert a közvetlen közelünkből érkezik az áru nem pedig több ezer kilométerről. Az élelmiszerekkel kapcsolatban már mindannyian tudjuk, ha a Hazai Termék Védjegy matricát látjuk, biztosak lehetünk benne, hogy minden szempontból jól választunk.

Ha tartós fogyasztási cikkekről van szó, talán még fontosabb, tudatosság, hiszen nem egyetlen étkezés erejéig lesz velünk az adott termék, hanem évekig, sőt évtizedekig. Elengedhetetlen tehát, hogy jól betöltse funkcióját, ne kelljen állandóan javíttatni, és ha már ilyen sok pénzt adunk ki, az se hátrány, ha az itthoni szakemberek megélhetését segítjük vele.

bramac02Szerencsére nem csak az élelmiszereken találjuk meg a védjegy matricát. Akkor is számíthatunk rájuk, ha házfelújítást tervezünk. Építőipari anyagokon is ugyanúgy megtaláljuk a jelzést.  Legutóbb például a Bramac tetőcserepei kapták meg a Hazai Termék védjegyet, mely bizonyítja, hogy a termék nagyrészt hazai alapanyagokból, Magyarországon készült, és természetesen azt is garantálja, hogy kiváló minőségű.

A Bramac esetében nem is az a meglepő, hogy minőségi elismerést kapott, hiszen mindig élen járnak az innovációban, sőt, ők teremtettek hazánkban először minőséget a tetőfedésben a 80-as évek elején. Inkább az lehet újdonság sokunknak, hogy magyar alapanyagokból és hazánkban, hazai munkaerővel készítik termékeiket. Ennek tudatában mindenki szívesebben vásárolja a már jól megszokott minőséget is.

Megnyugtató tény még, hogy a Hazai Termék Védjegyet használó gyártókat rendszeresen ellenőrzik, ezért korántsem biztos, hogy aki egyszer magkapta a „matricát”, az meg is tudja tartani azt.

Megéri hallgatni a kis matricára. Túl nagy a tét, hogy mellényúljunk.

bramac.hu


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop