Lakáspiaci helyzet

Az eladók már most csak nagyon alacsony áron tudnak megszabadulni ingatlanjaiktól, és a helyzeten ronthat, ha lejár a lakásárverezési moratórium.Az egyik internetes oldalon összességében 30-40 százalékkal olcsóbban kínálnak lakásokat: az egyik ingatlant például 16 helyett 11, a másikat 68 helyett 49 millióért. (A portál kimondottan azzal toborozza a vevőket, hogy válság idején megőrizhetik tőkéjük értékét, sőt, akár komoly profitra is szert tehetnek.) De az árak nemcsak itt alacsonyak, az eladói oldal általában is jóval olcsóbban kénytelen megszabadulni lakásától, mint a válság előtt, a vevői oldalon pedig megjelentek a befektetési szándékkal vásárlók.

 

 

Mehrli Péter a Magyar Ingatlan Szövetség elnöke úgy látja, a vevői oldalon egyelőre nem jelentek meg még tömegesen a befektetők, és nem is várható, hogy a lakáspiac jelenlegi állapotában túlságosan sokan akarjanak befektetni ingatlanokba. Még ha nagyon optimisták vagyunk, akkor is jó néhány esztendő, amíg a piac visszaáll – ha egyáltalán visszaáll – a korábbi értékrendjére, befektetni pedig tényleg csak nagyon-nagyon kedvező áron való vásárlások esetén lehet – érvel a szakember.

Az tény ugyanakkor, hogy a piacot az abszolút érdektelenség, de legalább is a kivárás jellemzi, így a lakásárak valóban rendkívül alacsonyak, mert egyszerűen nincs vevő.

A lakásárverezési moratórium lejárta után nagyobb tömegű lakás kerülhet ugyan a piacra, de a szakember egyfelől hisz a piac önszabályozásában, másfelől bízik abban, hogy a két oldal – az állam és a bankok – leül, és valahogyan szabályozza majd ezt a kérdést.

Az országban ma egyébként körülbelül három-öt nagyobb cég foglalkozik nagy pénzintézetek megbízásából a fizetésképtelen adósok ingatlanjaik árverésével.

Eddig évente kétezer, most körülbelül háromezer árverezés alatt lévő ingatlan van, és körülbelül kétezer lakás esetében került sor végrehajtásra, tehát összességében éves szinten legfeljebb négy-öt ezer ingatlan került azoktól a tulajdonosoktól árverésre, akik nem voltak képesek fizetni a tartozásaikat – mondja az elnök.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop