Nyomás ide!

A Design Hét 2015 nívós rendezvénysorozatában idén először a Rovitex Homedeco Group is részt vett, „színes” programot kínálva „Nyomás ide!” nyomott design interaktív trend kiállítás programjával, Rovitex Gardénia márkájával.

nyomaside 720

Budapest kreatívipari szívében, a Design Terminál pavilonjában a hangsúly a trendeken és a nyomott textileken volt, a programot pedig az interaktivitás jellemezte, hogy az érdeklődők ne csak lássák, de részesei is lehessenek a kiállításnak. Még az időjárás is kedvezett a szervezőknek, így a szakmai közönségen túl a design iránt érdeklődő laikus látogatók is szép számban megjelentek. A kiállításon nem csak legújabb, őszi lakástextil-kollekciójuk volt megtekinthető, de már a januárban Frankfurtban debütáló textilekből is kínáltak ízelítőt a látogatóknak. Az érdeklődőknek olyan műhelytitkokat is megmutattak, mint a leginnovatívabb alapanyagok, vagy a legújabb, még kollekcióba sem került mintáik. A 2016/17-es lakástextil trendeket színes kiállító-falon mutatták be, a programok közül többen kipróbálták a textilfestést is, a több látogató keze közös munkáját megörökítő textilt kikészítés után a cég pécsi központjában őrzik és teszik közszemlére (https://www.facebook.com/rovitex/photos/pcb.1060079120683049/1060076927349935/?type=3&theater

Legnépszerűbbnek a „Tervezz velünk függönyt!” interaktív függönytervező műhely bizonyult, ahol a látogatók – egy kis szakértő segítséggel – maguk tervezhették meg függönyüket, melyet számítógéppel ablakon is kimodelleztek, sőt, a képet kinyomtatva azt haza is vihették. Mert mindez ma már nem csak fikció, a digitális technológia lehetőséget ad a kis szériában is elérhető függönygyártásra, amelyet a Rovitex gyárában rövid határidővel, innovatív alapanyagokra kiviteleznek.


Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop