Nívódíj 2011 – pályázat

A Magyar Urbanisztikai Társaság és az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület meghirdeti a Köztérmegújítási Nívódíj 2011. pályázatot! A pályázatra benevezhetők az adott település arculatát befolyásoló, 2005. évtől kezdődően megvalósult, új, illetve értéknövelő módon rehabilitált, elsősorban központi, vagy alközponti jelentőségű közterek, közparkok, sétálóutcák, üzletutcák. Beadási határidő: 2011. március 11. 12:00 óraA Nívódíjat az arra érdemesnek talált megújult közterek nyilvános pályázat ke­re­té­ben nyerhetik el.

 

1. A pályázat célja

· az értékőrző fejlesztési kultúra érvényesülésének, és az új értékek teremtésének a hagyományos értékek megőrzésével történő elősegítése,

· A kulturális örökség megőrzése, a lehetőségek kihasználásával a települések történetiségének megőrzésével és az új környezetbe való hiteles integrálásával,

· a település helyi karakterének megőrzése és megmutatása a megújuló közterületen,

· a városképformáló jelentős közterületek történeti szerkezeti rendjével és rangjával arányos megújításának elismerése és megismertetése,

· az igényesen megtervezett és megépített, illetve magas színvonalon, értéknövelő módon rehabilitált, revitalizált terek, parkok, sétálóutcák és térfalaik megismerése, megismertetése,

· az értékőrző köztérfelújításban résztvevő partnerek jó együttműködésének ösztönzése és

· figyelemfelhívás a jó példa erejével

2. A pályázatra benevezhetők

Az adott település arculatát befolyásoló, 2005. évtől kezdődően megvalósult, új, illetve értéknövelő módon rehabilitált, elsősorban központi, vagy alközponti jelentőségű közterek, közparkok, sétálóutcák, üzletutcák.

Nem lehet nevezni a korábban Köztérmegújítási Nívódíjjal, dícsérettel vagy különdíjjal kitüntetett területet. A kitüntetettek listáját az 1. számú melléklet tartalmazza.

A pályázatok két kategóriában kerülnek elbírálásra és díjazásra:

1. Városközpont, főtér kategória

2. Lakókörnyezet közterei kategória

3. A pályázaton való részvétel feltételei

Pályázatot nyújthat be minden olyan személy, illetve szervezet aki/amely a köztér megvalósításában felelős tervezőként, generálkivitelezőként vagy projektgazdaként/beruházóként közreműködött. A közterület megújításában közreműködők együttesen is jelentkezhetnek; egy közterület csak egy pályázatként vehet részt a pályázaton.

A pályázónak mellékelnie kell a tulajdonos, illetve képviselőjének írásos beleegyezését, ha a tulajdonos a pályázó, akkor a tervező írásos beleegyezését. A kivitelezőnek a (generál) tervező és a tulajdonos írásos beleegyezését egyaránt mellékelnie kell.

A pályázatra csak olyan közterület megújítási programmal lehet jelentkezni, amely rendelkezik a szükséges tervekkel, engedélyekkel és megvalósítása ezeknek megfelelően megtörtént, befejeződött, és használatba vették.

A pályázat benyújtói a jelentkezési lapon található nyilatkozatban vállalják a nyilvánosságot.

A pályázóknak esetenként biztosítaniuk kell a Bíráló Bizottság számára az érintett területek és környezetük, továbbá szükség esetén a határoló területek, épületek megtekintését. A látogatás időpontjáról 3 munkanappal korábban a Bíráló Bizottság írásbeli értesítést küld a jelentkezési lapon megadott faxszámon és e-mail címen.

Nem vehet részt a pályázaton olyan közterület megújítási program, amely esetében szerzői jogi, vagy etikai vita áll fönn!

4. A pályázati kiírás és a jelentkezési lap beszerezhető

2011. január 4-től a MUT Titkárságán (Budapest, IX. Liliom u. 48.), hétköznapokon 9.00-15.00 óra között, vagy letölthető a www.mut.hu és a www.icomos.hu honlapról.

További felvilágosítást ad a Magyar Urbanisztikai Társaság titkárságán Lehofer Anna a 06 1 215-5794, és az ICOMOS titkárságán Pakulár Ibolya a 06 1 212-7615 telefonszámon.(hétfőtől péntekig 9-15 óra között)

5. A pályázat beadása

A pályázatot bruttó 100.000,- (százezer) Forint nevezési díjnak a pályázatot lebonyolító Magyar Urbanisztikai Tudásközpont NKft. 11709002-20603557 számú OTP bankszámlájára átutalással történő megfizetését követően lehet beadni.

Beadási határidő: 2011. március 11. 12:00 óráig munkanapokon 9.00 és 15.00 óra között a MUT Titkárságán (Budapest, IX. Liliom u. 48.).

A Bíráló Bizottság a határidő után érkezett vagy hiányosan benyújtott pályaműveket bírálat nélkül kizárja a pályázatból.

6. Pályázati díj

A résztvevőknek a Bíráló Bizottság kategóriánként egy „Köztérmegújítási Nívódíj 2011″ címet adományozhat, illetve kategóriánként legfeljebb három dicséretet is adhat. Megfelelő színvonalú pályamű hiányában a Bírálóbizottság nem ad ki díjat.

A „Köztérmegújítási Nívódíj 2011” címet elnyerők egyedi érmet és a díj elnyerését tanúsító oklevelet, a dicséretben részesülők oklevelet kapnak.

A díjazottak vállalják, hogy személyesen képviseltetik magukat a díjról szóló legfeljebb három nyilvános sajtóeseményen, és a díj nagyított másolatát a díjazás évében, saját költségükre elhelyezik a díjazott közterületen.

Eredményhirdetés: 2011. május 31-ig. A díj átadása ünnepélyes keretek között történik.

7. A Bírálóbizottság összetétele

A Bírálóbizottság tagjait az alábbi szervezetek delegálják:

· Magyar Urbanisztikai Társaság– 4 fő (ebből 1 fő a Társaság elnöke)

· ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület – 4 fő (ebből 1 fő az Egyesület elnöke)

· Belügyminisztérium – 1 fő

· Nemzeti Fejlesztési Minisztérium – 1 fő

· Nemzeti Fejlesztési Ügynökség – 1 fő

8. A pályázatra benyújtandó munkarészek

· a jelentkezési lap a pályázók adataival és a jelen „Pályázati Hirdetmény” 3. pontjában megfogalmazott közreműködők nyilatkozataival,

· a nevezési díj befizetését igazoló bizonylat másolata

· két darab, 100×70 cm-es habkartonra kasírozott, álló formátumú tabló, amely tartalmazza:

o mindkét tablón a pályázat címét, a MUT és az ICOMOS logóját (letölthető www.mut.hu) és a „Köztérmegújítási Nívódíj 2011” feliratot

o a tér történetének összefoglaló bemutatását (rövid szöveg, képek, ábrák)

o 1:1000 méretarányban a terület helyszínrajzát, városszerkezeti kapcsolódási pontjait

o a közterület terveit 1:500, vagy 1: 200 méretarányban

o részletrajzokat, fotókat, ismertető szövegeket, a köztér és térfalak élővé tétele érdekében tett lépések ismertetésével a szemléltetéshez és megértéshez szükséges módon, úgy, hogy azok kiállíthatók legyenek.

· a rendelkezésre álló jogerős, szükséges engedélyek másolatát.

· a dokumentációhoz csatolni kell egy CD-t, amely a beadott tablók (PDF formátumban) és jelentkezési lap (DOC formátumban) digitális változatát tartalmazza, összesen maximum 25 MB terjedelemben.

A pályázati dokumentációt az azonosíthatóság érdekében zárt csomagolásban kell benyújtani, de a pályázat nem titkos. A csomagoláson belül kell elhelyezni a jelen kiíráshoz csatolt „Jelentkezési Lapot” és a „Nyilatkozatot”.

9. A pályaművek bemutatása

A pályaművek a napi és a szaksajtó érdeklődésétől függően kiállítás és sajtótájékoztató keretein belül bemutatásra kerülnek. A díjazásban és jutalomban nem részesült tervek az eredményhirdetéstől számított 90 napon belül a benyújtás helyén átvehetők.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop