Papp Gergely, a Napló riportere és a TV2 Mokka című műsorának vezetője valójában rádiós családból származik. Édesapja, Sumonyi Papp Zoltán Graves-díjas költő, a Magyar Rádió szerkesztője volt, bátyja, Papp Gábor Zsigmond filmrendező pedig tizenöt évig dolgozott a Magyar Rádióban. Gergely arról mesélt, életét mily módon változtatta meg kisfia születése, és milyen tervei és vágyai vannak a jövőben, amelynek fontos része álmai otthona.
Többféle „álmaim otthona” van. Ezekből az egyik már megadatott egyszer. Csillebércen, az erdő közepén, egy cölöpökön álló finn faház, hatalmas terasszal. Az a ház meghatározó volt az életemben. Nagyon szerettem, ám lemondtam róla, mert akkor valahogy visszavágyódtam a városba.
Angyalföldi srác vagyok. Tizenegy éves koromig ott éltünk egy lakótelepen. Aztán a Szent István parkba költöztünk egy Bauhaus házba. Szeretni való otthon, Dunára néző méretes terasszal. A szüleim a mai napig ott élnek. A felnőtté válásomig ott laktam velük.
Az érettségi után Franciaországba költöztem, ugyanis Párizsban jártam egyetemre. Párizs nekem nem ugyanazt jelenti, amit azoknak, akik ott töltenek egy csodás hétvégét vagy vakációt. Szegény sorsú egyetemista voltam. Természetesen kaptam némi szülői segítséget, de magamra voltam utalva. Éheztem, szomjaztam, és próbáltam életben maradni úgy, hogy közben egyetemre jártam. Viszont fantasztikus dolog volt, hogy azt tanulhattam, amire vágytam. Akkoriban Európában csak ott volt televízióskommunikáció-képzés.
Béreltem egy kis manzárdszobát, közvetlenül a Szajna-partján, a Quartier Latin negyedben. Nagyon jó hely volt, egy utcányira laktam a „nagy embertől”, Francois Mitterand-tól. A dolog szépséghibája csupán annyi volt, hogy a szobához nem tartozott fürdőszoba, úgyhogy a szomszédos uszodába jártam fürdeni. A folyosó végén volt egy közös vécé, amelynek az ablaka egyenesen a Notre-Dame-ra nézett.
Aztán átköltöztem a Rue du Bachoz, amely Párizs egyik legelegánsabb negyede. Gyönyörű helyen laktam, egy szekrény méretű szobában. Akkor, ott Párizsban hazavágyódtam, és azt mondtam magamban, hogy soha sem tudnék külföldön élni. Ma már ezt másképp érzem. Foglalkoztat a külföldre költözés gondolata, de nem tudom pontosan, hogy hová mennék szívesen. Talán valami melegebb vidékre… Nehéz, mert amihez értek, az a magyar nyelvhez kötött.
Amikor Párizsból hazatértem, egy kis lakást örököltem egy hetedik kerületi gangos bérházban. Két évig ott éltem. Nem szerettem, sem a kerületet, sem a házat. A kerületeket illetően ragaszkodó vagyok. A szívem a budai oldalra, az első, második és tizenkettedik kerülethez húz. Most a várlejtőn lakunk, egy gyönyörűen felújított műemlék házban, amely egykoron egy család tulajdonában állt. Aztán – mint oly sok mindent – államosították, és leválasztott lakásokra szabdalták fel. Így azok
a lakások tele vannak kényszermegoldásokkal. A miénk egy virsli formájú, amelyben nyikorgott a parketta. A konyha komoly kihívásokkal küzdött, a lambéria korhadt volt a fürdőszobában. Vettünk egy nagy levegőt, és tavaly felújítottuk.
Szeretem, ha egy otthonban a háziak ízlése szerint keverednek a stílusok. Talán attól lesz egyedi a lakás. Például a konyhánkban a feleségem kérésére a legegyszerűbb hófehér bútort választottuk, ám holland stílusvilágot idéző porcelánfogantyúkat vásároltunk rá, amelytől egyedivé vált. Falakat bontottunk, ablakot nyitottunk a konyhában, így végül sikerült lakhatóvá tenni.
Szeretem a szüleim lakását, de általában a gyerekek számos dolgot másképp tesznek, mint ahogyan otthon látták. Például édesapám elutasítja a kertes házat, azzal az indokkal, hogy túl sok vele a munka. Én viszont kifejezetten kertes házra vágyom. Kertes házban élni nem csak életforma, de egyfajta életminőség-váltást is jelent. A jó levegő, a zöld környezet rendkívül jó hatással van a lélekre, nem beszélve arról, hogy kisfiúnknak is nagyon jó lenne. Sokkal jobb érzés egy fárasztó nap után kertes házban kitárni a terasz ajtaját és kiülni a diófa alá egy kényelmes nyugágyba, mint egy harminc albetéttel rendelkező bérházba benyitni. Tetszene az a bizonyos finn típusú faház, amelyben már megadatott, hogy éljek, de tetszenek a tengerparti kocka formájú házak is hatalmas üvegablakokkal. Nagy levegős terek, egyszerű berendezés, minimal art…
A kisfiam születésével nagyot változott az életem. Régebben rohangálós típus voltam, olyan, aki a vérmérsékleténél fogva szeret nyüzsögni. Most valahogy lenyugodtam, és inkább otthon ücsörgök. Azt szeretem a legjobban, ha mindhárman együtt vagyunk.
A nap fénypontja, amikor hazaérek, és a feleségemmel és a kisfiammal lehetek. Ezért is szeretnék egy olyan kertes otthont, amely nyugalmat és harmóniát sugároz.
Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!
Hozzászólások